Wellnessközpontot avattak a Rudas fürdőben

Átadták a budapesti Rudas fürdő új wellnessközpontját csütörtökön.

Tarlós István főpolgármester ünnepi beszédében felidézte a budai fürdő történetét, utalva arra, hogy a Gellért-hegy környékén évszázadok óta a vízre épült a városfejlesztés. Kiemelte: a Rudasnak a mai napig megmaradt a nyolcszögletű alaprajza és a nyolc oszlopa, a mostani, egymilliárd forintos fejlesztés során pedig jakuzzi és panorámás napozóterasz létesült a tetőkertben, a középső szinten - az utcáról is megközelíthető - étterem nyílt, a földszinten pedig négy különböző vízhőmérsékletű medence épült. A létesítmény péntek reggel nyílik meg.

A főpolgármester szavai szerint a főváros a kerületekkel összefogva azon van, hogy segítse cégeit - így a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt.-t is - és sikerüljön a vizet mint értéket nagyobb mértékben kihasználni és népszerűsíteni. Kitért arra, hogy 2010 előtt a BGYH 500 millió és 900 millió forint közötti veszteséggel zárt, míg tavaly 400 milliós nyereséget hozott és idén a nyeresége várhatóan meghaladja a 600 millió forintot. Nem csoda, hogy a cég már saját erőből is képes fejleszteni - jegyezte meg.

Tarlós István jelezte azt is, hogy a városvezetőség a jövőben is ezt az irányvonalat szándékozik követni, reálisan megvalósítható, megfelelően előkészített fejlesztésekkel lépésről lépésre haladni. "Én magam sem értek egyet azzal, ha valamit kétszer adnak át", de nem ez a lényeg, hanem az eredmény - fogalmazott a városvezető, hozzátéve: korábban gyakran azzal támadták, hogy nem épül semmi, most épp az ellenkezőjével. A tetőkert bejáratán elhelyezett szalagot a főpolgármester, helyettese, Bagdy Gábor és Szőke László, a BGYH Zrt. vezérigazgatója vágta át.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.