10 útvonalat bezárnának

A Ryanair november 22-én bejelentette, hogy 40%-os leépítést hajt végre budapesti bázisán. De a kását nem eszik olyan forrón.

A Ryanair szerint a Budapest Airport megemelte díjait, nem volt hajlandó „jól müködő létesítményeket biztosítani és képtelenek voltak versenyképes költségalapot ajánlani a Ryanair által kínált jöőbeni növekedéshez”. Hardy Mihály a Budapest Airport (BUD) kommunikációs igazgatója cáfolva a fenti állításokat a Turizmus Online érdeklődésére elmondta: a Ryanair sem kivétel a BUD tarifarendszere alól, a kedvezmények egyformán vonatkoznak minden légitársaságra. Hozzátette: a sokat bírált sátras beszállítást pont az o kérésükre vezették be, átmeneti jelleggel, amíg egy könnyűszerkezetes utasforgalmi épület nem épül. Értesüléseink szerint a számok enyhén túlzóak. A budapesti bázis működtetéséért összesen 3 fő felelős, a többi Ryanair-alkalmazott hajózó személyzet, zömében légi utaskísérők. A Malév több mint 200 fonyi pilótaállományából, illetve az utaskísérők közül eddig mindössze 20 fot vett át az ír fapados, akik nem mind budapesti bázissal dolgoznak. Forrásaink szerint a Ryanair-személyzet egy része télen amúgy is 6 hetes kényszerszabadságát tölti a földön fizetés nélkül, mivel sok járaton annyira alacsony – 60% körüli – a kihasználtság (load factor, LF), hogy inkább a földön tartják a gépeket és mennek például javításokra. Így tudott a Malév februári halálát követően földön álló 80 gépéből O’Leary néhányat átcsoportosítani Budapestre. Úgy tudjuk, hogy a felfüggeszteni tervezett 10 járat – Baden-Baden, Birmingham, Bologna, Düsseldorf, Krakkó, Lübeck, Malaga, Memmingen (München), Oslo, Szaloniki – nem hozta a Ryanair által minimálisan elvárt 80%-os foglaltságot. Forrásaink szerint ebben jelentős szerepet játszik, hogy a társaság járatait minden előzetes piackutatás nélkül indítja, miközben a légitársaságok többsége 1-2 évnyi vizsgálat nélkül nem kezd el repülni két pont között. Forrásunk szerint mindezekért a port a reptéren verik el, kivonulva némi csatazajjal. Ugyanakkor, amennyiben megéri, a felfüggesztett járatok útvonalait három napon belül veszik át a vetélytársak – tudtuk meg. Legutóbb 2010 áprilisában függesztette fel a Ryanair járatait, akkor az összeset, szintén a BUD magas költségeire hivatkozva, még ugyanabban a hónapban azonos okokból Prágát is befenyítette a táraság. „A Budapest Airport-nak nem érdeke a magyar turizmus fejlesztése, a forgalom és a munkahelyek számának növelése (...), ismételten emeli árait” és hasonló fordulatok ezúttal sem maradhattak el a közleményből. Ugyanakkor a Ryanair továbbra is a Budapest Airport fontos partnere – hívta fel a figyelmet Hardy Mihály, hozzátéve, hogy a BUD bízik a Ryanair 10 felfüggesztett járatának újraindításában. Azért O’Leary is nyitva hagyta kertkaput: „A Ryanair sajnálatát fejezi ki a leépítések miatt, ugyanakkor megerősíti, hogy ezek visszafordíthatóak, amennyiben a Budapest Airport versenyképes költségeket ajánl, illetve hatékony létesítményeket biztosít.” Évi 1,2 millió utassal a BUD második legnagyobb légitársasága a Ryanair.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.