120 tárgy érkezik Nápolyból a szegedi Pompei-kiállításra

A Pompeiben előkerült leletek legjavát bemutató kiállítás nyílik nyáron a szegedi Móra Ferenc Múzeumban - jelentette be Solymos László, a Tisza-parti város alpolgármestere szerdán a helyszínen.

A közgyűjtemény több nagy volumenű, országos érdeklődésére számot tartó tárlatot szervezett az elmúlt években, mint a Dalí-, Csontváry-, Munkácsy- vagy a látogatócsúcsot hozó egyiptomi kiállítás - mondta a politikus sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a Múzeumok Éjszakáján nyíló Pompei-kiállítás ezek sorába illeszkedik majd.

Fél évig látható a tárlat

A szegediek és a városba érkező turisták fél éven keresztül olyan műtárgyakat, történeti ereklyéket láthatnak majd - döntően a nápolyi régészeti múzeum gyűjteményéből - , melyeket korábban Közép-Európában még nem mutattak be.

A tárlat országos népszerűsítését az önkormányzat 10 millió forinttal támogatja - közölte az alpolgármester. Fogas Ottó múzeumigazgató elmondta, a tárlat anyaga korábban csak a világ nagy múzeumaiban - köztük 2013-ban a British Museumban - volt látható. A szakember ezért is tartja a Szegeden folyó szakmai munka elismerésének, hogy magyar vidéki múzeumként egyenrangú partnerként tárgyalhattak nápolyi kollégáikkal.

120 tárgyat hoznak Nápolyból

A kétéves előkészítő munka után nyíló tárlatra 120 tárgy érkezik majd Nápolyból. Ezek kölcsönzését állami garanciavállalás teszi lehetővé. Ezt Szombathelyről, az Aquincumból és a Nemzeti Múzeumból kölcsönzött tárgyakkal egészítik ki, amely áttekintést ad az 1. századból származó, Magyarországon előkerült római leletekről - közölte a muzeológus.

A több mint százezer látogatót vonzó egyiptomi kiállításhoz hasonlóan három helyszínen várják majd az érdeklődőket. A Fekete házba a mindennapi életet bemutató tárgyak, valamint gladiátorokkal, erotikával kapcsolatos anyag kerül majd. A múzeum központi épületében a vendégek megismerhetik a fórumot, az előkelők életét, a kor építészetét, a Kass Galériában pedig Pompei és a Vezúv a magyar művészetben címmel az akadémista festészet remekeiből nyílik kísérő kiállítás - tudatta az igazgató.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.