1220 kilométer per óra: szupergyors közlekedési rendszert tesztelnek

Az Elon Musk által kifundált koncepció keretében akár 1220 kilométer per órás helyváltoztatásra is szert tehetnének az utasok.

A Hyperloop Technologies nevű startup cég, melynek nevét egy Elon Musk által előterjesztett találmány ihlette, kedden bejelentette, hogy a guru által kiötlött ultragyors közlekedési szolgáltatás tesztelésére alkalmas pályát fog építeni Las Vegas északi részén. A „Szabadtéri Meghajtástesztelő Létesítmény” egy ipari telephelyen, körülbelül 50 hektáron fog elterülni, és a tesztek várhatóan 2016 elején kezdődnek majd el.

A cég egy saját fejlesztésű, egyedi elektromos motort kíván kipróbálni egy egy kilométer hosszú pályán. A tervezett elért sebesség az 540 kilométer per órát környékezné.

A Hyperloop Technologies ezen felül egy ún. Biztonsági-, Fejlesztési- és Teszthelyszínt is ki fog jelölni. A 2016 végére/2017 elejére várható kivitelezés után a prototípust teljes körű és végsebességen végzett próbának fogják alávetni. A tervezők 2020-ra saccolják a Hyperloop rendszer egy működő változatának megvalósulását.

Elon Musk 2013-ban mutatta be a Hyperloop koncepcióját. Az elgondolás felvázolása után számos cég komoly versengésbe kezdett, hogy először hozzák létre az 540 kilométer per órás sebességű közlekedési rendszert. A Hyperloop koncepció lényege egy légritkított csőhálózat, amelyben a lineáris motorral meghajtott utasszállító kapszulák esetenként akár az 1220 kilométer per órás végiramot is elérhetnék.

Forrás: GyártásTrend


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.