130 millió utast szállított a Lufthansa Csoport 2017-ben

2017 decemberében a Lufthansa Csoport légitársaságaival 9.3 millióan utaztak, ami az előző év 12. hónapjához képest 19,9 százalékos emelkedést jelent.

A rendelkezésre álló utaskilométerek száma az előző évhez képest 14,2%-kal emelkedett, ugyanakkor az értékesítés 15,9 százalékkal bővült. A hónap során nőtt a kapacitáskihasználtság is: 2016 decemberéhez képest 1,1 százalékponttal, 78,9 százalékra emelkedett.

Összességében a 2017-es év során a Lufthansa Csoport légitársaságai 130 millió utast köszöntöttek a fedélzeten, amivel új rekordot állítottak fel. A kapacitáskihasználtság a 2017-ben regisztrált 1,1 millió járaton a 2016-os adatokhoz képest nem változott, marad a rekordmértékű, 80,9 százalékos szinten.

Az árfolyamváltozásokkal korrigált bevételi környezet továbbra is pozitív

A cargo-kapacitás egy év alatt 6,6 százalékkal emelkedett, miközben a teherszállítás értékesítése 5,8 százalékkal emelkedett tonnakilométerenként. Ennek eredményeként a cargo kihasználtsága decemberben 0,5 százalékpontot csökkent. Összességében a 2017-es cargo-kapacitás 3,3 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. Ugyanakkor a teherszállítás értékesítése ebben az időszakban 7,4 százalékkal nőtt, aminek következtében a kihasználtság 2,7 százalékponttal emelkedett 2016-hoz képest.

Hálózati légitársaságok

A Lufthansa German Airlines, a SWISS és az Austrian Airlines decemberben 7 millió utast szállított, ami 7,4 százalékkal haladja meg az előző évi számot. Az év utolsó hónapjában a rendelkezésre álló utaskilométerek száma 4,5 százalékkal nőtt.

Az értékesítés volumene ugyanezen időszakban 5,8 százalékkal bővült, aminek következtében a kapacitás-kihasználtság 1 százalékkal, 78,7 százalékra nőtt. 2017-ben a hálózati légitársaságok összesen 97,4 millió utast szállítottak, ami 6,8 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Az év során a hálózati légitársaságok kapacitás-kihasználtsága 2,1 százalékkal, 81,1 százalékra nőtt.

A Lufthansa German Airlines decemberben 4,7 millió utast szállított, ami 2016. utolsó hónapjához képest 7,3 százalékos emelkedést jelent. A decemberi 4,2 százalékos növekedést az üléskilométerek számában az értékesítés 5,1 százalékos emelkedése kísérte.

A kapacitás-kihasználtság 79,2 százalékra nőtt, vagyis 0,7 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. 2017-ben a Lufthansa German Airlines 66,2 millió utast szállított, 6,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A kapacitáskihasználtság 81,6 százalékos szintje pedig 2,5 százalékkal haladja meg a 2016-os értéket.

Point-to-Point (közvetlen) légitársaságok

A Lufthansa Csoport közvetlen légitársaságai – a Eurowings (beleértve a Germanwings-t is) és a Brussels Airlines – összesen 2,4 millió utast szállítottak decemberben. Közülük 2,1 millióan rövid -, 251 ezren pedig hosszútávú járatokon utaztak. Mindez az előző évihez képest 80,3 százalékos bővülést jelent.

A decemberi kapacitás 107,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, az értékesítés volumene 113 százalékkal nőtt, aminek eredményeképp a kapacitás-kihasználtság 2,2 százalékkal, 79,4 százalékra emelkedett.

A rövidtávú járatokon a közvetlen légitársaságok 77,7 százalékkal bővítették kapacitásukat, 90,1 százalékkal értékesítésüket, aminek eredményeképpen a kapacitáskihasználtság 2016 decemberéhez képest 5 százalékkal, 77 százalékra emelkedett. A hosszútávú járatok kapacitáskihasználtsága 5,7 százalékkal, 82,7 százalékra csökkent ugyanezen időszakban, mivel a kapacitás 170,1 százalékkal, az értékesítés volumene 152,8 százalékkal emelkedett az előző évihez képest.

A közvetlen légitársaságok 2017-ben összesen 32,6 millió utast szállítottak, 77 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a kapacitás-kihasználtság pedig 2016-hoz képest 0,3 százalékkal, 79,9 százalékra nőtt.

Az adatok alapján így a csoport szállította a legtöbb utast Európában 2017-ben. 

Az Air France-KLM 2017-ben összesen 98,7 milliós utasforgalmat bonyolított, ez 5,6 százalékkal több, mint 2016-ban, a járatok töltöttsége sok diszkont légitársaságénál is magasabb: 87,2 százalékos (plusz 1,4 százalékpont) volt.

Az Air France és a regionális Hop! 3 százalékkal 51,2 millióra, a KLM 7,5 százalékkal 32,6 millióra, a Transavia pedig 11,2 százalékkal 14,7 millióra javította utasforgalmi statisztikáját.

Az International Airlines Group cégei (British Airways, Iberia, Aer Lingus, Vueling) az előző évben 104,8 millió utast fuvaroztak, 4,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A légitársaságok adatait az IAG értékesített utaskilométerben adta meg, e szerint a British Airways 1,5 százalékkal, az Aer Lingus 11,6 százalékkal, az Iberia 7,6 százalékkal, a Vueling pedig 3,8 százalékkal javította forgalmát.

 

Forrás: MTI


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.