21,3 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban

Rekordmennyiségű, 21,3 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, ami éves szinten 4,7 százalékos növekedés az előző évi csökkenés után - közölte a cseh sörgyárak szövetsége kedden Prágában.

 A növekedés mögött elsősorban a kivitel áll, amely tavaly 11,8 százalékkal emelkedett. A hazai fogyasztás mérsékeltebben, 2,9 százalékkal nőtt. A statisztika szerint a cseh állampolgárok fejenként 141 liter sört ittak tavaly, hét korsóval többet mint 2017-ben.

"A cseh sör kivitelének növekedése, akárcsak a hazai fogyasztás mérsékelt bővülése számunkra örvendetes hír. Ugyanakkor nem tekintjük jónak, hogy tovább csökken a vendéglőkben megivott csapolt sörök mennyisége, míg a palackozott söröké nő" - mondta Frabntisek Srámek, a szövetség elnöke. A csapolt sörök aránya tavaly a korábbi 38 százalékról 36 százalékra csökkent. "A cseh sörkultúra számára ez negatív tendencia" - fogalmazott Srámek. 

Az ismertetett adatok szerint a sörkivitel leginkább Szlovákiába (14 százalékos emelkedés) és Németországba (9 százalékos emelkedés) irányult. Mindkét országba több mint egymillió hektoliter cseh sört szállítottak. Nagyon megugrott a Magyarországra irányuló export, majdnem 60 százalékkal. Az Európai Unión kívül a legtöbb cseh sör Oroszországban fogyott el tavaly: 375 ezer hektoliter, ami éves szinten 54 százalékos növekedés. 

Külföldről tavaly 395 ezer hektoliter sört hoztak be Csehországba, 18,3 százalékkal többet, mint 2017-ben. A legnagyobb mennyiséget a nagy nemzetközi gyártók által Lengyelországban, Magyarországon és Belgiumban főzött sörökből importálták. Míg a belga sörmárkák behozatala megháromszorozódott, addig a német sörök iránti, korábban aránylag magas érdeklődés visszaesett. 

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.