24 százalékkal kevesebb járat a Ferihegyen

A Liszt Ferenc-reptéren az idén a második negyedévben 24 százalékkal kevesebb járat közlekedett, mint egy évvel korábban, az utasok száma azonban csak 3,5 százalékkal csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az előző negyedévhez képest a járatszám-visszaesés nőtt, akkor 20 százalékos volt, az utasszám csökkenése azonban 5 százalékról mérséklődött 3,5 százalékra. Az első félévben a járatok száma éves összehasonlításban 23 százalékkal, az utasoké 4 százalékkal esett vissza.   

A második negyedévben összesen 19.710 járat érkezett és indult a reptérről, míg egy évvel korábban számuk meghaladta a 25.700-at. A menetrend szerinti járatok száma 20 százalékkal 16.702-re csökkent.    

Az érkező és induló utasok száma 2.175.246 volt, szemben a tavaly azonos időszaki 2.252.618-cal.    

A KSH április végén még azt írta, hogy a Malév február 3-i leállásával a budapesti repülőtéren februárban több mint negyedével csökkent a járatok száma, az utaslétszám pedig 13 százalékkal esett vissza. Volt azonban olyan célállomás amelynél stagnált, sőt akadt olyan is, ahol nőtt az utasok száma. Kétszer annyian indultak azonban a bécsi reptérre, amely arra utal, hogy Bécs átveszi Budapest korábbi gyűjtő szerepét.   

A nemzeti légitársaság csődjét követően azonban több légitársaság is sűrítette járatait, így a visszaesés üteme mérséklődött.    

A repteret üzemeltető Budapest Airport augusztus eleji  előrejelzésében a forgalom 10-13 százalékos visszaesésével számolt az idén, miután gyakorlatilag a teljes átszálló forgalom (99 százalék) elveszett Budapesten - olvasható a közleményben. A fel- és leszállásoknál a 20 százalékot meghaladó visszaesés az üzemeltető szerint tíz év visszalépést jelent. A diszkont légitársaságok részaránya az utasforgalomból a tavalyi 26 százalékról 2012 júliusára 53 százalékra emelkedett.   

A Malév február eleji csődje, és a háromszorosára, 2,25 milliárd forintra emelt telekadó miatt drasztikus költségcsökkentési programot vezetett be a BA: a csoportos létszámleépítés mellett elhalasztottak mintegy 10 milliárd forintnyi, idénre tervezett beruházást, és bezárták az 1-es terminált. Ugyancsak korábban közölték, hogy a BA tavalyi 8 milliárdos vesztesége az idén a Malév csődje miatt 12 milliárd forintra nőhet.
    A reptér tavalyi utasforgalma megközelítette a 8,5 milliót.

Forrás: MTI


Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő

Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő 

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom. 
Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.