32 ezer nyári utas a Terránál

32 ezer utas választotta idén nyáron a Terra Reisen útjait, ami 10%-os visszaesést jelent a tavalyihoz képest.

Egy budaörsi vendéglőben tartotta téli katalógusának bemutatóját az egyéni utazásokra specializálódott Terra Reisen. A kötetlen hangulatú rendezvényen a nyári forgalom alakulásáról is elhangzottak információk.

Csákány Csaba country manager kiemelte, hogy áprilisban az általános gazdasági helyzet miatt módosították terveiket: a tavalyinál 20%-kal kevesebb utassal számoltak a nyárra. Ezt a „szűkített” tervet (30 ezer utas) sikerült végül túlszárnyalni, így 20 helyett csak 10%-os lett a mínusz. Ugyanakkor összesen csupán 22 reklamációt kaptak, amivel igazán elégedettek az irodánál.

A legnépszerűbb nyári desztinációnak Horvátország bizonyult, míg Olaszország jelentősen vesztett vonzerejéből. Érdekes, hogy a tömeges foglalások csak júliusban indultak be.

Csákány Csaba elmondta, hogy eredetileg arra számítottak, hogy az a réteg, amely már nem engedheti meg magának a repülős üdülést, majd autós programot választ. Ehelyett a tapasztalatok azt mutatták, hogy annak az utaskörnek egy része tűnt el, akik eleve csak az autós üdülést engedhették meg maguknak.

Egy megdöbbentő számadat is elhangzott: a csúcséveknek számító 2007-2008-ban még a mostaninál 50%-kal több, összesen 45 ezer honfitársunk választotta nyáron a Terra útjait.

A téli szezonban a tavalyinál 10%-kal több utasra számítanak a társaságnál. 76 oldalas téli katalógusukban osztrák, olasz, szlovák és szlovén síajánlatok szerepelnek. A 107 szálláshely közül 24 korábban nem volt benne a kínálatban. 13 panzió vagy szálloda „magyar kedvenc” minősítést kapott, de javasolnak családi síterepeket is.

A rövid prezentáció után a Csákány Csaba által szabad tűzön főzött gulyáslevessel és különleges palacsintával vendégelték meg a meghívottakat.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.