35 százalékos növekedés az Airbnb-nél

Tavaly a budapesti Airbnb szállásokon eltöltött vendégéjszakák száma megközelítette az 1,5 milliót, 35 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit - közölte a Colliers International az MTI-vel szerdán.

A Colliers International és a Hotelschool The Hague friss, Budapestre vonatkozó elemzése alapján az V., VI., VII. kerületben történik a budapesti foglalások 69 százaléka. Az Airbnb piaci részesedése az eltöltött vendégéjszakákat tekintve a 2016-ban mért 10,2 százalékról 2017-re 14,3 százalékra nőtt, így az Airbnb piaci részesedése Budapesten az európai városokkal összevetve az élmezőnybe tartozik: Párizsban 15,2 százalék, Barcelonában 13,2 százalék volt ez az adat, míg Amszterdamban 11,7 százalék, Madridban 10,1 százalék, Londonban pedig csak 6,9 százalék a közlemény szerint.

A kutatás alapján a budapesti Airbnb piacot inkább a professzionális bérbeadók mozgatják, ugyanis a bérbeadók 65 százaléka kettőnél több lakást ad bérbe. Ez a szám jelentősen meghaladja a legtöbb európai nagyvárosban jellemző, 40-50 százalékos átlagot. Az előző évekhez hasonlóan 2017-ben is az egyszobás, teljes lakás volt a legnépszerűbb, a foglalások közel 55 százaléka ilyen típusú szálláshelyen történt.

A közlemény idézi Steinfeld Tamást, a Colliers International piackutatási igazgatóját, aki elmondta: arra számítanak, hogy az Airbnb piac a következő években is bővül majd, összhangban a Budapestre látogató turisták számának emelkedésével, de a növekedés üteme lassul, mert a következő két évben a hazai szállodapiacon jelentős fejlesztéseket adnak át, ami növeli a kínálatot.

Forrás: Turizmus Online / MTI


KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest

KSH: a vendégéjszakák száma 19, a vendégeké 23 százalékkal nőtt 2023 februárjához képest 

A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldi vendégéjszakáké 24 százalékkal emelkedett.
Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá

Sajátos akciót hirdetett a leégett hotel - saját vendégei építhetik újjá 

Adománygyűjtő akciót hirdetett a visegrádi hotel vezetősége.
A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad

A hotel, amely csak vonattal érkező vendégeket fogad 

Norvégia legnagyobb fjordja közelében, gyönyörű környezetben fekszik a Vatnahalsen Hotel.
Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból

Luxusszálloda egy XVII. századi kastélyból 

A Château Neercanne egykor bárók otthona volt, ma Michelin-csillagos étterme miatt Hollandia kedvelt luxusszállodájává vált.
Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás

Szallas.hu: húsvéti locsolkodás helyett wellnesshotelben lazulás 

A négynapos húsvéti hosszú hétvége és a tavaszi szünet sok magyarnak üdüléssel telik a szállásfoglaló portál adatai szerint.
Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett

Méhlegelő és gólyafészek: az ötcsillagos tokaji ház zöld szintet lépett 

A Minaro Hotel Tokaj MGallery Magyarországon másodikként megszerezte a Green Key minősítést.
MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén

MTÜ: arattak Budapest és a fürdővárosok szálláshelyei az idei első hosszú hétvégén 

Erős forgalom jellemezte a turisztikai szezonnyitónak is tekinthető március 15-i hosszú hétvégét, írták friss közleményükben.
Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya?

Miért fontos, hogy őszinte legyen a recepciós mosolya? 

Utazni, új helyeket megtapasztalni élmény, de vajon élmény lehet-e egy ilyen helyen dolgozni? 
Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett

Az Év Alvásbarát Szállodája ez a belvárosi hotel lett 

Átadták az Alvásbarát Szálloda idei minősítési díjait az Alvás Világnapja alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
Újabb hétvége, újabb tűz  egy hotelben

Újabb hétvége, újabb tűz egy hotelben 

Ezúttal egy etyeki szálláshelyen égett a berendezés.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.