Akár 70 milliárd forint támogatás is juthat idén vidékfejlesztési programra

Mintegy 70 milliárd forint támogatásban részesülhetnek idén az élelmiszeripari vállalkozások és borászatok a vidékfejlesztési programban  - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

A miniszter ismertette, hogy az agrártárca tavaly októberben újra megnyitotta az élelmiszeripari fejlesztést szolgáló felhívást 50 milliárd forintos keretösszeggel, 40 milliárd forintot az élelmiszer-feldolgozó üzemek számára, 10 milliárd forintot pedig a borászati üzemek számára különítettek el. A felhívásra idén január és április között lehetett támogatási kérelmet benyújtani. Összesen 1003 kérelem érkezett be, 133 milliárd forintnyi igénnyel, ezek közül első körben 352 kérelmet, mintegy 48,6 milliárd forinttal már biztosan támogatnak. A kérelmek egy része még elbírálás alatt áll, és a megítélt támogatás összege elérheti akár a 70 milliárd forintot is.

A felhívás támogatási lehetőséget biztosít a mezőgazdasági termékek feldolgozását segítő élelmiszeripari, illetve borászati fejlesztésekhez, többek között borászati termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzésére, illetve épületek kivitelezésére. Az élelmiszeripari vállalkozások 500 millió forintos támogatási maximumot vehetnek igénybe, a borászatok pedig 200 millió forintot.

A támogatási kérelmeket többek között hús, zöldség, gyümölcs feldolgozására, italkészítmények és olajok előállítására lehetett benyújtani, míg a borászati beruházásoknál bor, habzóbor és pezsgő előállítására, technológiai korszerűsítésre lehetett pályázni.

Az agrártárca vezetője kitért rá, hogy az élelmiszeripar termelési értéke tavaly 3236 milliárd forint volt, 2010 óta 25 százalékkal nőtt. 

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.