76 százalékkal csökkent az utasforgalom tavaly Ferihegyen

A koronavírus-járvány 2020-ban a légiközlekedés egészére rányomta a bélyegét, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éves utasforgalma 76 százalékkal csökkent az előző évhez képest, a Budapest Airport 3 859 379 induló és érkező utas ügyeit intézte - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Rámutatnak arra, hogy a nagymértékű forgalomcsökkenés közel sem egyedülálló: az Eurocontrol adatai szerint Európa-szerte 1,7 milliárd utas "tűnt el" a légiközlekedésből, a járatok száma pedig 6 millióval csökkent a koronavírus-járvány, illetve az annak kapcsán hozott, országonként eltérő szigorítások miatt. Kiemelték, a nehézségek ellenére a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2020-ban is folyamatosan fogadott és indított járatokat.

A közlemény szerint 2022-2023-ra térhet vissza a 2019-es év utasforgalma. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben elmondta: már a 2021-es nyári menetrendi időszakban is várható utasszám-növekedés, amely továbbra is nagyban függ a koronavírus elleni védőoltás elérhetőségétől, hatékonyságától, valamint a járvány további alakulásától. A vezérigazgató hangsúlyozta, a Budapest Airport készen áll a forgalom újraindulására. A tavalyi visszaesés ellenére a munka nem állt meg a repülőtéren. Számtalan beruházás elkészült, az alacsony utasforgalom időszakát olyan fejlesztésekre is kihasználták, amelyek a normál utasforgalmi időszakban nehézségbe ütközött volna.

A Budapest Airport közleményében ismerteti, hogy 2020-ban szinte a teljes repülőtéri környezet megújult, átadták az új, 11 500 négyzetméteres utasmólót, ahol az utasok komfortos környezetben várakozhatnak a járatuk indulására, megépült a csomagosztályozási kapacitásokat 50 százalékkal megnövelő poggyászosztályozó csarnok is. Felújították a terminálépület előtti, parkolásra, illetve ki- és beszállásra szolgáló területet. A tavaly kiépített automata rendszerek segítségével minimalizálható a személyek közötti kontaktus, továbbá a Budapest Airport a koronavírus-járvány kezdete óta folyamatos fertőtlenítő takarítással biztosítja az utasok és a személyzet egészségének védelmét - írja közleményében a repülőteret üzemeltető társaság.

Forrás: MTI


Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő

Európa legjobbja lett a budapesti légikikötő 

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom. 
Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton

Hétfőtől ismét jelentős fennakadások a ferihegyi reptér felé vezető úton 

Április 22-én kezdődik az útfelújítás negyedik üteme a a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérhez vezető utakon.
Visszatér az Uber Magyarországra

Visszatér az Uber Magyarországra 

Április 16-án hivatalosan lezárult a jóváhagyási folyamat.
Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága

Májusban indul a világ első kutyabarát légitársasága 

Beszállás előtt a BARK Air egyik légiutaskísérője a kapuban fogadja a kutyákat, hogy segítsen nekik nyugodtan venni az előttük álló akadályokat.
Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat

Hatalmas vihar Dubajban, törlik a járatokat 

Mennydörgésre és villámlásra ébredtek szerda reggel az Egyesült Arab Emírségek lakosai.
Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről

Új és újrainduló járatok a bécsi reptérről 

Bővül az osztrák légiátrsaság kínálata.
Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.