A BKV-adósságért cserébe a Dagályt kéri az állam

Ünnepélyes keretek között a napokban tette le Tarlós István és Orbán Viktor a Dagály Uszodaközpont alapkövét, de van, aki a strand állami kézbe kerülésével nem ért egyet.

Közösen tette le a 2017-es vizes világbajnokság fő helyszínéül szolgáló Dagály Uszodaközpont alapkövét Orbán Viktor miniszterelnök, Julio C. Maglione, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) elnöke, valamint Tarlós István, Budapest főpolgármestere május 15-én.

Az összefogás a válasz az idő szorítására és más akadályokra - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az alapkőletételén mondott beszédében. A kormányfő emlékeztetett, hogy az esemény megnyitásáig kevesebb mint 800 nap van hátra, s be kell bizonyítani, hogy Magyarország képes arra két év alatt, amire másoknak négy évük volt. Vannak, akiknek ettől megremeg a térdük, felmentést keresnek, a lehetetlent emlegetik; a mai kor nem az ő korszakuk - értékelte. "A világ megváltozott, eddig a nagyhalak ették meg a kicsiket, most a gyorsak eszik meg a lassúakat, és a bátrak eszik meg a gyávákat" - fogalmazott.

A miniszterelnök Magyarországot bátornak nevezte, utalva a válság leküzdésére, az ország talpra állítására és a vizes világbajnokság megrendezésére is. Szavai szerint az ország előrelép, bizonyít és nem számít, hogy szorít az idő és vannak akadályok, mert erre a válasz az összefogás.



Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke köszönetet mondott a vizes sportok legnagyobb magyarjainak, közte az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinának, a négyszeres győztes Darnyi Tamásnak, valamint a háromszoros aranyérmes Kemény Dénesnek is. Ahogy fogalmazott, ők ezekkel a címekkel jelképesen téglákkal járultak hozzá az uszodaközpont létrehozásához. Gyárfás Tamás az alapkőletétel napját még a világbajnokság megnyitójánál is fontosabbnak nevezte. Hozzátette, ehhez hasonló volumenű beruházásra a magyar úszósport történetében legutóbb 1930-ban, a margitszigeti Hajós Uszoda építésénél volt példa.

Julio C. Maglione FINA-elnök rendkívül nagyra értékelte azt az erőfeszítést, amelyet Magyarország tett annak érdekében, hogy átvegye Mexikótól a szervezést. "A kiváló kapcsolatunknak köszönhetjük, hogy a tervezettnél négy évvel korábban rendezhetnek itt világbajnokságot" - nyilatkozta a sportvezető hozzátéve, biztos abban, hogy amikor augusztusban, a kazanyi világbajnokság záróünnepségén átadja Orbán Viktornak a FINA zászlóját, akkor az a lehető legjobb kezekbe kerül majd. Egyúttal megjegyezte, reméli, a 2017-es vb végén elmondhatja, hogy minden idők legjobb FINA-rendezvényét zárták Magyarországon.

Tóth József XIII. kerületi polgármester hangsúlyozta, hogy ez a beruházás sikerre van ítélve, az olimpiákon szerzett magyar érmek egyharmadát ugyanis kerületi kötődésű sportolók szerezték. Tóth József szerint a Dagály Uszodaközpont a jövő, s egy világszínvonalú komplexummá válik.

A DK szerint vagyonvesztés éri Budapestet a Dagály átadásával

A Demokratikus Koalíció szerint a főváros egyértelműen vagyonvesztést szenved el, ha a Budapesti Közlekedési Vállalat 52 milliárd forintos adósságátvállalása fejében állami tulajdonba adja a Dagály strandot - erről Gy. Németh Erzsébet, a párt elnökségi tagja beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint Orbán Viktor kormányfő azt kérte Tarlós István főpolgármestertől, hogy az 52 milliárdos adósság elengedésének érdekében adja oda ezt az ingatlant, amely nemcsak a strandot és a fürdő épületét jelenti, hanem egy több hektáros nagyon értékes telket.

Gy. Németh Erzsébet azt mondta: a konstrukció egyik fő problémája az, hogy bár 5 éve ígérgeti a kormány, hogy megoldja a BKV finanszírozását, ez azonban máig nem történt meg. Hozzátette: a hitelként felvett 52 milliárd forintot a BKV működésre fordította, abból vagyona sem a társaságnak, sem a fővárosnak nem keletkezett, így ha az adósságot - szerinte egyébként helyesen - elengedik, azért cserébe nem adhat egy ilyen értékes ingatlant.

Másik fő problémának azt nevezte, hogy a hitel elengedésével a BKV finanszírozása nem oldódik meg, a cég költségvetéséből idén és a most beterjesztett költségvetési tervezet alapján is hiányzik 15-15 milliárd forint működési költség.

Gy. Németh Erzsébet szerint a vizes világbajnokság miatt sincs szükség arra, hogy a Dagályt elvegye a fővárostól a kormány. Pártja támogatja a vizes vb megrendezését, de ehhez szerintük nem szükséges a tulajdonátadás.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.