A brüsszeli világkiállítást is megjárta az év kilátója

A most először meghirdetett versenyt a közel 70 éves,  "magyar Atomiumként" is emlegetett létesítmény nyerte.

Az 1950-es években készített kilátó 3901 szavazattal nyerte el a címet. Az év kilátója pályázatot idén első alkalommal hirdette meg a Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ. A verseny célja, hogy minél többen ismerjék meg és látogassák Magyarország kilátóit, ezzel együtt népszerűbbé váljon a természetjárás és az aktív életmód - írják a közleményben. A pályázatra 177 nevezés érkezett, amelyek közül az Aktív Magyarország szakmai zsűrije választotta ki a tíz döntős kilátót. A döntőbe olyan kilátók kerülhettek, amelyek az elmúlt 10 évben épültek, vagy jelentősebb felújításon estek át.

A kiválasztott 10 kilátóra október 7 és 16. között az Aktív Magyarország közösségi oldalán lehetett szavazni. A közösségi oldalon több mint tizenhatezer szavazat érkezett a tíz kilátóra. Két kilátó - a Zengő-kilátó és a Xantus János Gömbkilátó - fej-fej mellett haladt a szavazás alatt, amelyet végül a balatonboglári épület nyert meg 3901 vokssal.

A Gömbkilátót az 1950-es évek elején a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat készítette alumíniumból, bemutatták a brüsszeli világkiállításon, később a Budapesti Nemzetközi Vásár ideiglenes látványossága lett. A kilátó az 1960-as évek végén kapta meg végleges helyét a vulkanikus eredetű Várdob csúcsán. A gömb 165 méter magasságban áll, 15 méter átmérőjű és 240 háromszöglemez alkotja. Zics László építész javaslatára díszkivilágítással látták el, ami az északi partról is könnyen felfedezhető. Érdekessége, hogy erős szélben akár több métert is kilenghet, de rugalmas szerkezetének köszönhetően elnyeli a szél által keltett mozgási energiát. A Balatonboglár egyik jelképévé vált kilátóból káprázatos panoráma nyílik a Balatonra - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.