A Facebook, mint hatékony marketingeszköz

A Facebook már nemcsak a kis- és közepes vállalkozások legnépszerűbb marketingeszköze, hanem a leghatékonyabbra értékelt is. A legtöbb kkv oda menekült a koronavírus „elől”, azonban a kék óriás egyre többet követel a sikerért cserébe, mégis jobban bíznak benne. Stockholm-szindrómában a kkv-k – derül ki a Marketing Commando tíz éve folyó felmérésének idei eredményéből.

A Facebook a kkv-k legnépszerűbb marketingeszköze és 2020 abszolút nyertese. A válaszadók 83 százaléka használja, 4 százalékponttal többen, mint egy évvel korábban. Idén először a leghatékonyabb eszközök listáját is a közösségimédia-óriás vezeti. Mi több, a koronavírus okozta nyomás hatására használt eszközök listáján is a Facebook áll az élen.

„Túszul ejtette a cégeket a Facebook, és egyre több befektetést követel, egyre több profitot visz el, egyre kisebb eredményekért. Ennek ellenére is számottevően, 7 százalékponttal erősödött iránta a bizalom. Ez olyan, mintha Stockholm-szindrómában lennének a cégek” – véli Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, a Marketing Commando vezető tanácsadója.

Véleménye szerint ennek az a magyarázata, hogy ma még mindig alacsony áron lehet a Facebookon hirdetni. Így azok a vállalkozások, melyek elkezdik használni, pozitívan csalódnak az eredmények láttán. Azonban a szakember óvatosságra int: veszélyes csak a Facebookon hirdetni, mert kiszolgáltatottá teszi a vállalkozást.

Az év meglepetése az Instagram, amely a legnagyobb, 10 százalékpontos növekedést produkálta, és ezzel a harmadik a listán, eggyel javítva a tavalyi eredményen.

Az „Insta” azért vonzó a kis cégeknek, mert még nagy az organikus elérése, a közönség még aktív, a hirdetési funkciók pedig egyre jobbak. Emellett könnyű rá tartalmat fejleszteni, elég hozzá egy jó fotó. Ez egyszerűbb, mint elkészíteni a Facebookra egy videót vagy megírni egy szöveges posztot – magyarázza Wolf Gábor.

A listát elnézve szembetűnő a tartalommarketing-eszközök erősödése. A Facebook és az Instagram mellett erősödött a blog és a hírlevél. A koronavírus-nyomás hatására egyre többek vágtak tartalomkészítésbe, vélhetően ezzel pótolva a személyes találkozókat és a rendezvényeket. Szemmel láthatóan megszaporodtak a céges tartalmak, online videók, élő bejelentkezések, hírlevelek és szöveges posztok szinte minden felületen – mondta Wolf Gábor.

A legnépszerűbb kkv-marketingeszközök 2020

1. Facebook
2. Honlap
3. Instagram ↑+1
4. Ajánlás ↓–1
5. Google
6. Blog ↑+1
7. Keresőoptimalizálás (SEO) ↓–1
8. Hírlevél ↑+1
9. Ajánlatkészítés ↓–1
10. YouTube

A koronavírus átrendezte a hatékonysági sorrendet

Hatékonyság szerint vizsgálva, a Facebook első alkalommal került az első helyre, maga mögé utasítva az ajánlást. „A Facebook mára megkerülhetetlen tényezővé vált. Világszerte 2,7 milliárd felhasználó érhető el rajta, eszeveszett tempóban fejlesztenek újabb és újabb hirdetési eszközöket. Ez óriási lehetőségeket jelent a kis és közepes cégeknek, mert az új eszközök kezdetben nagyon hatékonyak. Akik először kezdik használni az új lehetőségeket, azok nagyon jó eredményeket érhetnek el. Ez a gyorsaság a kkv-k legfontosabb versenyelőnye, ezért érdemes mindig kipróbálni és bevetni az újdonságokat” – mondta Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő.

A harmadik leghatékonyabbra értékelt eszköz a networking lett, mely három helyet erősödött az egy évvel korábbihoz képest, ami szintén meglepte a szakembert: úgy tűnik, hogy számos vállalkozás ezen a módon váltja ki például az üzletkötők munkáját vagy a személyes találkozásokat.

Ugyancsak váratlan, hogy négy helyet előre ugorva hetedik az árösszehasonlító oldal, mely először került a top 10 közé, ami nagy valószínűséggel összefügg a Google Shopping magyarországi elindulásával és térnyerésével.

A kkv-marketingeszközök sorrendje hatékonyság szerint 2020

1. Facebook ↑+1!!!
2. Ajánlás ↓–1
3. Networking ↑+3
4. Google ↓–1
5. Honlap ↓–1
6. Webshop ↓–1
7. Árösszehasonlító oldalon megjelenés ↑+4
8. Hírlevél ↓–1
9. SEO ↓–1
10. Instagram ↑+3

Módszertan

Online, önkitöltős, kérdőíves, kvantitatív kutatás a Marketing Commando Facebook-követőinek és hírlevél-feliratkozóinak körében. Elemszám 1140 fő. Az adatok elemzése statisztikai módszerekkel történt. A felmérés nem reprezentatív. A mintavétel 2020 novemberében történt. A kutatás 2009 óta évente kerül elvégzésre.

Forrás: Store insider


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.