A FATOSZ és a vendéglátás problémái

Az OSTB Kastélyok, várak, falusi turizmus albizottsága hétfői ülésén Dr. Csizmadia László, a FATOSZ elnöke és Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke előterjesztése került napirendre.

Kovács László, albizottsági elnök a Vas megyei közgyűlés emlékplakettjével köszöntötte 75. születési évfordulója alkalmából Dr. Csizmadia Lászlót.

A FATOSZ elnöke statisztikai adatokkal igazolta, hogy az előző kormány fűnyíró politikája (minden kedvezményt megvontak) következtében felére csökkent a falusi vendéglátók és férőhelyek száma. Fogalmi és jogszabályi tisztázást, és a támogatások visszaállítását várják. Területileg és a tevékenységi kört illetően annyira beszűkítették a falusi vendéglátás fogalmát, hogy a szükséges szolgáltatásokat már nem tudják nyújtani. Jelenleg csak reggelit adhatnak vendégeiknek, holott a termékhez hozzátartozik a helyi programszervezés (például lovagoltatás) a kézműves élelmiszerek előállításának bemutatása és árusítása, falusi folklór rendezvények, kemencés ételfesztiválok szervezése is. Ez összhangban van a Darányi Ignác vidékfejlesztési terv elképzeléseivel is. A falusi vendéglátók jelenleg még az őstermelőket megillető 600 ezer Ft. éves adókedvezményt sem kapják meg. A többnyire idényszerűen működő falusi turizmust az Artisjus indokolatlanul magas díjai is sújtják.

Maga a FATOSZ mint szervezet sem kapja meg az eddigi éves hozzájárulást a nemzeti marketingkeretből, melyre fennmaradása érdekében szükség lenne. Jobbára önerőből kifejlesztettek egy sikeres honlapot, melynek továbbfejlesztésére eseti 15 milliós támogatást igényelnének. A szövetség a minőséget tanúsító védjegy minden gyakorlati feladatát (bonyolítás, nyilvántartás, ellenőrzés) ellátja. Annak érdekében, hogy a védjegy jelentőségét az üdülővendégek és a vendéglátók is felismerjék, erőteljes országos marketing akciók szükségesek.

Életszerű szabályozásokkal az állam is nyerhetne, fejtette ki Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnöke. A követhetetlenül sokszor változtatott jövedéki törvény túl szigorú, például egy a konyhában a vörösboros marhapörkölthöz használt felbontott borospalack miatt akár be is csukhatják az éttermet. A törvények módosítása e téren a legsürgősebb. A HACCP szelídítése az Élelmiszerbiztonsági Törvényben példaadó együttműködéssel már megvalósult.

Fogadókészség a nemzetgazdasági miniszter részéről

Lasztovicza Jenő OSTB alelnök beszámolt arról, hogy látogatást tettek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternél, és a tárca fogadókészséget mutatott egy sor probléma megoldásában (szivarszoba a szállodákban, idénymunkások alkalmazása a vendéglátásban). A jövedéki adó finomítására is számítani lehet. Dolgoznak a SZÉP kártya átjárhatóságán, az Artisjus-al kapcsolatos jobb megállapodáson. A reprezentációt sújtó adó nagyságának csökkentése is szóba került.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.