A győri Öt Templom Fesztivál is Európa legjobbjai között

Az Öt Templom Fesztivál is felkerült Európa legjobb kulturális rendezvényeinek huszonhatos listájára; a májusában megtartott győri fesztivál így az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) fődíjáért is versenyben van.

Az EFFE az Európai Fesztiválok Szövetségének kezdeményezéseként idén második alkalommal tette közzé felhívását, hogy a 2017-2018-as szezon fesztiváljait minősítse és rangsorolja.

A 39 országból érkező pályázatok közül a nemzeti zsűri döntése alapján tavasszal 715 európai fesztivál - köztük 30 magyar pályázó - nyerte el az EFFE Minősített Fesztivál címet; ezek a rendezvények használhatják a következő két évben a díjjal járó logót kommunikációjukban, és ezzel együtt bekerülnek az EFFE nemzetközi adatbázisába.

A 715 fesztivál közül választotta ki az EFFE nemzetközi zsűrije a napokban azt a 26 díjazott fesztivált, amelyek a jövőben viselhetik az EFFE Laureate Festival címet.

A 26 kiemelt fesztivál között a zsűri nem állított fel rangsort, ezzel is jelezve, hogy ezek a rendezvények továbbra is versenyben vannak az EFFE fődíjaiért.

A hivatalos díjátadó gálát szeptember 18-án Brüsszelben tartják meg.
Az Öt Templom Fesztivál középpontjában Győr-Újváros egyedülálló építészeti értéke, az egy utcában egymás után álló, öt vallást képviselő öt templom, valamint a zsidó-keresztény kultúra áll.

A fesztivál szervezői hangsúlyozták: az öt templom építészeti mementó és egyben példa arra, hogy Európa közepén évszázadok óta békében élnek együtt evangélikusok, katolikusok, reformátusok, szerb ortodoxok és zsidók. 

Az Öt Templom Fesztivál ennek a történeti és emberi értéknek a fontosságára, a kultúrák, vallások, közösségek és egyének között évszázadok óta meglévő párbeszéd erősítésére és támogatására hívja fel a figyelmet.

Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke a közleményben hangsúlyozta, hogy az elismerés nemcsak az Öt Templom Fesztivált, de az egész magyar fesztiváléletet is reflektorfénybe állítja, hiszen a pályázó 39 ország közül mindössze 20 képviselteti magát a rangos 26-os listán.

Pál Kálmán, az Öt Templom Fesztivál igazgatója kiemelte: az EFFE zsűrijének döntése az első hivatalos elismerése annak a tizenkét évnek, amelyet a fesztivál szervezői, a fellépők és a velük együttműködő gyülekezetek megéltek.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.