A hollandok is megszerették a nógrádi kastélyos falut

A Cserhát aljában, ahol az Ilka-patak folyik és a Daróc-, illetve a Kopasz-hegy emelkedik, ott találni Erdőtarcsát. A több mint ötszáz lakosú kis falut elsősorban a tiszta levegőjéről, a csendjéről, a nyugalmáról ismerik.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Valamikor kastélyos faluként emlegetették szép épületei és hatalmas parkjai miatt. Ezek ma is nevezetes részei a falunak, amely olyan, mint egy liget. A korábbi öt kastélyból viszont mára csak három maradt, mert a többit lebontották. Közülük a legnagyobb a falu fölött látható, szintén egy szépséges parkkal együtt. Jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia Alkotóháza, a hazai tudósok egyik hazai pihenőhelye. A másikat – egy valamikori kúriát – egy hazai énekes vásárolta meg, aki otthonaként használja. A harmadik viszont önkormányzati tulajdonban van és az óvodás gyerekek birodalma.

Séta a nevezetességek között

Munkatársunk érdeklődésére Kapuszta Lászlóné, Erdőtarcsa alpolgármestere elmondta, hogy a parkokat az önkormányzat rendszeresen karbantartja. A falu életéről, múltjáról, történéseiről a helyi születésű Padonyi Tibor régi fotókat és újságcikkeket gyűjtött, az önkormányzat pedig azt szeretné, ha ezeknek a dokumentumoknak a felhasználásával könyv születne Erdőtarcsa múltjáról és jelenéről.

Történetét tekintve Erdőtarcsa régi község, amely a tartsa törzsről kapta a nevét. Őskori leleteket is találtak, amelyeket ma a pásztói múzeumban őriznek. A község látnivalókban gazdag és kellemes kirándulóhely is egyben. Ha valaki ezen a településen végigsétál, akkor láthatja a katolikus templomot, amelyet park övez és a tornyát a neves építész, Ybl Miklós tervezte. De megtalálja a régi evangélikus kápolnát, valamint a műemlék haranglábat is, ahonnan a szertartásokra harangoznak.

De a falu érdekessége az a magántulajdonú arborétum is, amely védett terület és különleges fenyőfák emelkednek itt. Erdőtarcsát faragott szobrok is díszítik. Petőfi Sándor portréja mellett Szent István, a Hét vezér, illetve egy honfoglaló szobra is látható. Ezeket Magyar Mihály, a falu szülötte és lakója készítette, illetve ajándékozta a helyi közösségnek. Egyébként a munkáival Kartalon és Recsken is találkozhatnak a turisták. A település központjában találni a millenniumi parkot, ahol kopjafákban is gyönyörködhetnek a látogatók.

Újabb turisztikai fejlesztésekre készülnek

- Az elmúlt években sokat fejlődött a község – emlékeztetett Markó Róbertné postamester, helyi önkormányzati képviselő. Az érkező vendégek a falu szélén szabadidős parkot találnak szálláshelyekkel. Ide lakókocsikkal is jöhetnek, és sátrat is verhetnek, sőt – igény szerint – a lovaglással is megismerkedhetnek. Emellett a Magyar Tudományos Akadémia Alkotóházában is fogadnak érdeklődőket, az épületben és annak a parkjában esküvőket is tartanak. Erdőtarcsán működik az Úszó Völgy Vadásztársaság, amely évről évre a helyi vadászturizmusban játszik szerepet. Főleg osztrák, német és belga puskások érkeznek ide. Értesülésünk szerint Erdőtarcsán lakik egy fiatal pár, akik versenylovakat tartanak bérben és díjugratással is foglalkoznak. Fedett és nyitott lovardát tartanak fenn és az elmúlt években több szakmai elismerésben is részesültek. Ebben a faluban az is vonzó ajánlat a turistáknak, hogy megkóstolhatják és vásárolhatnak a házaknál készített termékekből. Így a különböző sajtokból, tejből, túróból és mézből is.

Markó Róbertné arról is tájékoztatott, hogy az önkormányzat 2019-ig újabb turisztikai fejlesztéseket valósít meg Erdőtarcsán. Az Ilka-patak mentén például közösségi színteret létesítenek sportpályával, játszótérrel. Már elkezdték építeni a szabadtéri kemencét, és szabadtéri színpadot is kialakítanak. Ezek mellett pályáztak sportpark létrehozására is. A falu centrumában, a Millenniumi emlékpark melletti zöld területen még idén megnyitják a helyi piacot, ahol a termelők árulják majd portékáikat.

A következő években folyamatosan számba veszik a falu értékeit és azokról értéktárat készítenek. Tájházat is nyitnak, ahol az erdőtarcsai népviseletet is bemutatják a látogatóknak. Legutóbb augusztus 20-án, az újkenyér szentelésekor öltötték fel a helyi népviseletet a gyerekek. Azt is tervezik, hogy a következő években teljesen kiépítik a község szennyvízhálózatát. Felújítják a Faluházat, amelyet közösségi házzá alakítanak át. De újjászervezik a szabadidős társaságot is, azért, hogy a civilszervezet tagjai csoportokat fogadjanak és programokat szervezzenek.

Megújuló kétszáz éves parasztház

Érdekesség, hogy az utóbbi tíz évben a hollandok is megkedvelték Erdőtarcsát. Családok vásároltak ingatlanokat, amelyeket felújítottak és be is költöztek. Jelenleg az egyik holland tulajdonos több mint kétszáz éves parasztházat újít fel, amely a falu egyik különlegességének számít.

Azok a turisták, akik pihenésre, kikapcsolódásra Erdőtarcsát választják, nemcsak a helyi nevezetességeket igyekeznek megismerni, hanem a környéken is kirándulnak, hogy felfedezzék az érdekességeket. Így például Hatvan, Gödöllő, Balassagyarmat, Szécsény, illetve Budapest is a célpontjuk.


Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.
Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont

Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont 

Esztergom minden korábbinál színesebb rendezvényszezont nyit az idei évben.
Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.