hirdetés
hirdetés

A jövő Győrben épül - díszvendég a kiállításon

„Egészség, kultúra, innováció. A jövő Győrben épül!” szlogennel vágott neki a 2011-es esztendőnek Győr városa.

Munkatársunktól

hirdetés

Az Utazás kiállításon Győr gazdag kulturális életével, az innovációval mutatkozik be, középpontba állítva az egészséges életmódot, elsősorban a sport fontosságát - mondta Borkai Zsolt a szakmai napon megrendezett sajtótájékoztatón. 

Győr polgármestere nem egyedül jött, csapatában vállalkozók, cégvezetők, turisztikai vállalkozók, civil szervezetek képviselői, egyetemisták, sportolók és a díszvendégnek kijáró rekordszámú újságírók, fotósok és „kamerások” is voltak.

Borkai Zsolt szerint a város turizmusában elért legnagyobb eredményük az volt, hogy tavaly 30 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a városban. Az AUDI Hungaria Motor Kft. bejelentette a gyár bővítését, és a Széchenyi István egyetemen a jármű-és közlekedésipar, valamint a gazdaság kiszolgálását célzó tízmilliárd forint nagyságrendű fejlesztésnek köszönhetően több mint 20 százalékkal nőtt a felvett hallgatók száma.

A polgármester kiemelte: „készen állunk, hogy nemcsak Magyarország, hanem egész Európa egyik legnagyobb járműipari és kulturális központjává váljunk”.

Az AUDI Hungaria Motor Kft. pénzügyekért is felelős ügyvezető igazgatója tájékoztatójában kiemelte, hogy stratégiai partnerként dolgoznak együtt Győr városával és az egyetemmel. Dr. Johannes Roscheck bejelentette, hogy a jövőben a beszállítókkal és a szolgáltatókkal együtt 15 ezer munkatárs foglalkoztatását biztosítja majd.

A Széchenyi István Egyetem rektora elmondta, hogy a város, az Audi és az egyetem közös finanszírozásában felépült a modern belsőégésű motor-laboratórium. Dr. Szekeres Tamás arról is beszámolt, hogy a napokban Járműipari Kutató Központot alapítottak. 

Győr színes, élhető, szerethető és fejlődő város, aki eljön hozzánk látogatóba, örömmel fogadjuk - mondta Borkai Zsolt.

Bódi Ágnes
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai