A keleti parton terjeszkedik a Flixbus

A FlixBus, Európa vezető mobilitási startupja elindítja járatait az USA keleti partján, több mint napi 10 összeköttetést kínálva New York City, Washington D.C., Baltimore és Richmond között.

"A New York City és Washington D.C. közötti közlekedési folyosón való megjelenés komoly mérföldkő a FlixBus globális terjeszkedésében. Ez az Egyesült Államok legfrekventáltabb útvonala, egyúttal a világ egyik legforgalmasabbja is.” – mondta el André Schwämmlein, a FlixMobility alapítója és ügyvezető igazgatója. „Az egy évvel ezelőtti sikeres nyugati parti szolgáltatásbevezetés, majd a délen és délnyugaton történő növekedés során világossá vált, hogy az amerikaiak vágynak az utazási alternatívákra és nyitottak arra, hogy távolsági busszal utazzanak – sokan közülük most először.”

A FlixBus-t Németországban alapították 2013-ban. Miután 28 európai országba terjesztette ki szolgáltatását, a vállalat az USA-ban is megjelent 2018 májusában, összekötve a délnyugati régió legfontosabb térségeit. Idén márciusban Texas, Louisiana és Mississippi, áprilisban pedig Utah is a FlixBus hálózatának részévé vált. A keleti parti bővítés pont egy évvel azután valósul meg, hogy az első FlixBus-ok elindultak az USA-ban. Ebből az alkalomból minden jegy 4,99 dolláros áron érhető el az új összeköttetésekre.

A technológia találkozik a tradicionális buszpiaccal

A FlixBus célja, hogy modernizálja a tradicionális buszpiacot. A vállalat egyedülálló üzleti modelljének lényege, hogy míg a buszok napi működtetéséről nagy tapasztalattal rendelkező helyi buszpartnerek gondoskodnak, a FlixBus csapata felügyeli az üzemeltetést, gondoskodik a technológiai fejlesztésről, hálózattervezésről, illetve marketing és sales tevékenységet végez. A FlixBus a kezdetektől úttörője a buszos iparág technológiai fejlesztéseinek. A mobilalkalmazás, az Apple Pay és Google Pay integráció, a virtuális valóság megoldások alkalmazása egyes amerikai járatokon és a világ első menetrend szerinti elektromos távolsági buszának elindítása mind ebbe az irányba mutatnak.

Közösségi mobilitás és a buszos közlekedés újjáéledése az USA-ban

A JD Power adatai alapján évről évre csökken azoknak a fiataloknak a száma, akik autót vásárolnak, eközben egyre többen fordulnak a közösségi mobilitás felé. Így a FlixBus épp akkor terjeszkedik az USA piacán, amikor növekszik azoknak amerikaiaknak a száma, akik valós utazási alternatívaként tekintenek a távolsági buszra. A FlixBus saját kutatása szerint új utasaik között közel 65 százalék azoknak az aránya, akik korábban soha nem utaztak távolsági busszal, így a vállalat vélhetően új piacot teremt az iparágon belül. „Ha csak a Greyhound piaci részesedéséből szeretnénk egy darabot kiszakítani magunknak, nem lennénk sikeresek az USA-ban. Meg akarjuk mutatni, hogy személyautót használni távolsági utazáshoz egyre kevésbé hatékony. A távolsági busz kényelmes utazási alternatíva, ami lehetővé teszi, hogy az emberek dolgozzanak vagy pihenjenek utazás közben, és pénzt spóroljanak arra, hogy a lehető legjobban kiélvezzék az úti céljuk által nyújtott lehetőségeket.” – tette hozzá Pierre Gourdain, a FlixBus USA ügyvezető igazgatója. A távolsági busz az egyik legklímabarátabb közösségi közlekedési mód, a FlixBus utasai pedig karbonlábnyomukat is kompenzálni tudják a jegyek foglalásakor egy kisebb összeggel.

Forrás: Turizmus Online


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.