hirdetés
hirdetés

Háttérbeszélgetés dr. Ruszinkó Ádám helyettes államtitkárral

A kínai turizmusdiplomáciai sikerektől az üresen álló vidéki nyaralókig

Egy évvel ezelőtt foglalta el pozícióját dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára, ebből az alkalomból foglalta össze a sajtónak az elmúlt időszak történéseit és a várható legfontosabb eseményeket.

hirdetés

Saját bevallása szerint is „szerencsés periódusban” érkezett a tárcához a helyettes államtitkár, hiszen a vendégforgalmi statisztikák folyamatos növekedést mutatnak 2010 óta. 2014-ben minden idők rekordját megdöntötte a magyarországi turizmus: 9,6 millió vendég 24,4 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a szállásdíj-bevételek közel 14%-kal nőttek egy év alatt. Az idén folytatódott a növekedés, az első félév során 10,5 millió vendégéjszakát regisztráltunk, ami ismét látványos emelkedést jelez. (A Központi Statisztikai Hivatal szeptember 10-én kiadott legfrissebb adataiból az is kiderül, hogy júliusban folytatódott a forgalomnövekedés.) Az utóbbi egy hónap során kialakult migrációs válság a helyettes államtitkár szerint nem tesz jót általában a turizmusnak, de remélhetőleg komolyabb mennyiségű lemondás nélkül túlleszünk előbb-utóbb ezen a krízisen.

200 projektet kell befejezni év végéig

Az utóbbi másfél év sikereihez több tényező is hozzájárult. Az egyik legfontosabb, hogy lezárult a 2007-13-as időszakban kiírt uniós pályázatok túlnyomó többsége, és ezek az új és megújult fejlesztések immár hozzájárulnak a hazai turizmus teljesítményének növeléséhez, a minőség emelkedéséhez. 1122 turisztikai jellegű projekt jutott támogatáshoz az említett időszakban, összesen 314 milliárd forint értékben, ebből végül 310 milliárd forintra szerződtek a pályázók. Eddig már 248 milliárd forintot ki is fizettek a közreműködő szervezetek 908 projekt számára. A fennmaradó több mint 200 projektet be kell fejezni legkésőbb az idei év végéig.

240 milliárd forint jut közvetlenül turizmusfejlesztésre

Ruszinkó Ádám elmondta azt is, hogy 240 milliárd forint jut direktben turizmusfejlesztésre az új, 2014-2020-as uniós ciklusban. A GINOP keretében 123,5 milliárd forintra lehet pályázni, ebből 111 milliárd jut a kiemelt jelentőségű természeti és kulturális örökség helyszínek, illetve a tematikus hálózatok fejlesztésére, 2 milliárdra pályázhatnak a TDM szervezetek, 8,35 milliárd fordítható turisztikai marketingre (Magyar Turizmus Zrt.)

Elhangzott, hogy a GINOP energiahatékonysági, kutatásfejlesztési és pénzügyi eszköz prioritástengelyei keretében turisztikai fejlesztések is pályázhatnak támogatásra. 33 milliárd forint jut tartósan állami tulajdonú kulturális örökségünk – várak, kastélyok, egyházi emlékek turisztikai hasznosítására. A program szakmai egyeztetésében folyamatosan részt vesz az NGM, a Nemzeti Kastély- és Várprogram megvalósítására kidolgozott első felhívás már meg is jelent. Az országos aktív turizmus hálózat (Bejárható Magyarország) kialakítására, gyógyhelyek, nemzeti parkok fejlesztésére 10 milliárd forint jut, ez a pályázati felhívás októberben jelenik meg. A gyógyvizek egy részét K+F fókusszal hasznosítjuk – hangsúlyozta Ruszinkó Ádám.

 

Készül a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepció – hallhattuk Ruszinkó Ádámtól. Jelenleg az anyag véglegesítése folyik, utána kiküldik az NTK-t a szakmai szervezeteknek véleményezésre.

Kínával nagyon jók a kapcsolatok

Hazánk számos fontos lépést tett az utóbbi időben a turizmusdiplomácia terén is, ezek közül kiemelkedik a Kínával való kapcsolatok magasabb szintre emelése. Kína és a kelet- és közép-európai országok turisztikai együttműködésének koordinációs központja Budapesten jött létre. A központ első projektjeként 2015 márciusában a részt vevő országok közötti találkozóra került sor Budapesten, illetve egy közös honlap elindítására. 2015. május 1-jén újraindult a Budapest-Peking közvetlen légi járat. Nem utolsó sorban a járatnyitásnak köszönhetően a Magyarországra kiadott kínai turisztikai vízumok száma a II. negyedévben több mint megkétszereződött az előző évhez képest, három hónap alatt közel annyian folyamodtak schengeni beutazási engedélyért turisztikai céllal, mint az egész elmúlt évben összesen.

A kínai fél kérésére Magyarország – az NGM kezdeményezésére – ratifikálta az ENSZ Turisztikai Világszervezetének Alapszabály-módosítását, mely szerint a kínai is hivatalos nyelve a szervezetnek, így téve egy igen fontos gesztust partnerünk felé. A minap rendezték meg a szlovéniai Bledben a 2. magas szintű Kína-KKE találkozót; az együttműködés aktív részese lesz az „Egy Övezet, Egy Út” elnevezésű kínai külgazdasági stratégiának – a szándéknyilatkozatot a felek aláírták. Az aktív magyar-kínai turizmusdiplomácia sikere, hogy 2016 elején budapesti központtal nyílik meg a Kínai Turisztikai Hivatal (CNTA) közép-európai irodája.

Kampány Oroszországban 26 millióból

Az oroszországi turistaforgalom visszaesésére adott válaszlépéseket firtató kérdésünkre megtudtuk, hogy a Magyar Turizmus Zrt. a meghatározó hévízi szolgáltatókkal, az önkormányzattal, valamint a három legnagyobb orosz beutaztató irodával együttműködésben szeptember végén egy 26 millió forint értékű forgalomélénkítő kampányt fog folytatni Moszkvában az elszenvedett visszaesés mérséklése érdekében.

Gasztronómiai cselekvési terv készül

Az évértékelőn szóba került továbbá a vendéglátás szakképzés modernizálásának és az ágazat stratégiai szemléletű fejlesztésének kérdése. Készül egy gasztronómiai cselekvési terv, amely a képzést érintő javaslatok mellett egységes kormányzati stratégiát javasol a vendéglátás szektor fejlesztésével és elemeinek népszerűsítésével kapcsolatosan – elemei: kereskedelmi alapszabályozás, oktatás, alapanyagok, nemzeti marketing – hallhattuk a helyettes államtitkártól. Azt is megtudtuk, hogy sikeres a SZÉP Kártya program, a kártyabirtokosok száma 2015. július 31-én megközelítette az 1,2 milliót. Az idei feltöltések 15,7%-kal (59,2 milliárd forint), a költések 11,8%-kal (48,6 milliárd forint) növekedtek az év első 7 hónapjában.

Üresen álló nyaralók, kongresszusi központ

Ruszinkó Ádám hozzátette, hogy fontosnak tartaná, ha a lakosságnak az a 60%-a is tudna belföldön üdülni, pihenni, aki jelenleg nem teszi. Erre megoldást jelenthetne szerinte egy olyan program, amelynek keretében a kevésbé felkapott vidéki üdülőhelyeken általában üresen álló családi nyaralókat hasznosítanák a tulajdonosok és a helyi önkormányzatok bevonásával.

A szakma által régóta várt több ezer fős kongresszusi központ megvalósításához kapcsolódóan a helyettes államtitkárság elkészítette a budapesti konferencia és programturizmus fejlesztésének középtávú koncepcióját. Az erről szóló előterjesztés közigazgatási egyeztetés előtt áll. Előterjesztés készült az új budapesti konferencia-központ megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról – aláírásra történő felterjesztése két kormányülés között várható.

 

Védjegyek, Nemzeti Turisztikai Fórum

A különböző szálláshely kategóriákban működő védjegyek mellett az elmúlt egy évben 3 új védjegy is bejegyzésre került: a fürdőké, az ifjúsági szálláshelyeké, valamint a lapátos vízi megállóhelyeké. Jelenleg 8 nemzeti tanúsító védjegy segíti az utazókat a kiszámítható, egyenletes minőségű szolgáltatások kiválasztásában. A nyolcféle védjegyet már több mint 1537 szolgáltató alkalmazza.

A szakmával való rendszeres konzultáció érdekében megalakítottuk a Nemzeti Turisztikai Fórumot, amely a jövőben negyedévente fog ülésezni – közölte végezetül kérdésünkre Ruszinkó Ádám.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai