A kőfalu és Zeusz fürdőkádja

Görögországban a kedvelt nagyobb szigetek mellett vannak más célpontok is, amelyeket a turistáknak ajánlanak. Ezek egyike például a világörökségi listán szereplő Olümposz hegy, mely varázslatos erdeivel, szurdokaival és mediterrán tengerpartjával várja az utazókat.

Autóbusszal érkeztünk Litóchoróba – ahogy a görögök emlegetik, a kőfaluba –, amely az egyik gyöngyszem az Olümposz lábánál. A körülbelül hatezer lakosú település környékén rengeteg a mésztufa, nevét is erről kapta. A falu főtere kellemes látványt nyújt a látogatóknak. Több hotel, magánpanzió, étterem és kávézó szolgálja itt a turizmust. Középen szökőkút működik, vele szemben pedig a Szent Miklósról elvezetett szépséges ortodox templom emelkedik, külön harangtoronnyal. A szenthely tele van táblaképekkel és színesre festett ablakokkal. Úgy tartják, hogy ez a hívő zarándokok találkozópontja, ahol a templom előcsarnokában gyertyát gyújtanak a szeretteikre emlékezve.

Hotelek, panziók és éttermek sokasága

A téren sok turista járkál, ahol talán az egyik legnépszerűbb üzlet a helyi pékség. Többen sorba is állnak, azért, hogy megkóstoljanak néhány ínyencséget a gazdag választékból. Litóchoro igazi vendégváró falu, ahol az Olümposz felé haladva a szűk utcákban emelkedő kétszintes házak sokasága fogadja a látogatókat. Ezek többsége kényelmes szálláshelyként szolgál az idegenforgalmi főszezonban.

Sokak kedvenc kirándulóhelye ez a település, ahol hátizsákos, bakancsos turisták indulnak útnak. Élmény pedig rögtön akad, hiszen a falu utolsó házaitól nem messze, az Olümposz Nemzeti Parkba érve a magaslatról elénk tárult a messze elnyúló Égei-tenger, kékes-zöldes vizével. A park bejáratánál tájékoztatótáblákat helyeztek el. Ennek az 1981 óta világörökségi területnek része az Enipea-kanyon, amely 14 kilométer hosszúságban tárja elénk a különböző látványosságokat.

Tiszta levegő és pazar kilátás

Bár párában volt, de időként mégis előbukkant a közel háromezer méter magas Mytikas-csúcs, az Olümposz legmagasabb része. Mint kiderült, 1913-ban két svájci turista egy görög vezetővel együtt hódította meg először, azóta persze sokan megmászták már. A kanyonban kiépített és korláttal is ellátott biztonságos út vezet felfelé, amelyet naponta sok érdeklődő koptat, akik a kristálytiszta levegőt és a pazar panorámát élvezik.

A látvány azonban tovább fokozódott, amikor az idegenvezetőnk Zeusz isten fürdőkádjához vezette a csoportunkat. A monda szerint a tiszta hegyi forrás vizében rendszeresen itt fürdött az olümposzi isten. Ez a hely egyébként nem más, mint egy sziklába vájt medence, amely folyamatosan tele van vízzel.

Dombormű az ég és villámok istenének

Egyébként a legenda szerint Zeusz az ég és villámok ura, aki később az Olümposz hegyen kötött házasságot Hérával. Nászukból több gyermek született, akiket szeretett és védelmezett Zeusz. Domborművét Litóchoro főterén állították ki, kezében villámmal.

Az Olümposz körül erdei fenyők, bükkösök és tölgyesek teszik gazdaggá a növényvilágot. A feljegyzések szerint több mint nyolcszáz vadvirágot, továbbá különleges madarakat és kisebb emlősöket tartanak számon. Így például találni zergét, borzot, menyétet, vadmacskát és mókust is. Valamennyien védettek, ezért óvják is őket.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.