Az alábbiakban a legfőbb döntéshozó és több más akkori szereplő visszaemlékezéseivel mutatjuk be, mi és hogyan történt. Kezdjük egy talán meglepő megállapítással: a kelet-németek kiengedését a hozzánk menekülő erdélyi magyarok készítették el.

- Kicsit viccesen azt mondhatnám, hogy a mi gondolkodásunkat a román főtitkár, Ceauşescu indította el abba az irányba, ami végül a német menekültek előtti határnyitáshoz is elvezetett - magyarázta Németh Miklós, az akkori miniszterelnök, aki húsz éves hallgatás után nekem nyilatkozott elsőként az akkori időkről 2009-ben.

- 1988 november végén esküdtem fel a parlamentben, két hónappal később már tízezernél több Romániából érkezett menekült problémájával kellett foglalkoznunk. Mint elmondta, folyamatosan kapta a leveleket, telefonokat Bukarestből, hogy egy a hatvanas évek végén kötött megállapodásnak megfelelően toloncoljuk vissza a többségében magyar nemzetiségű menekülteket Romániába. A két ország között kötött szerződés titkos záradéka kimondta, ha lejárt a tartózkodási ideje valakinek, és az illető nem akar hazamenni, akkor akár fizikai erővel is haza kell toloncolni, ahol aztán megbüntetik.

- Én elképedve láttam ezeket a szerződéseket, de nem szeghettük meg őket, hisz Kulcsár Kálmánnal, Pozsgayval és másokkal azt vallottuk, hogy a jogállam felé megyünk. S ha egy érvényes szerződést nem tartok be, akkor lábbal tiprom a jogot. A dilemmára a jogászokkal való konzultáció adott választ. Románia és Magyarország is tagja volt az ENSZ-nek. A menekültekről szóló genfi egyezmény magasabb rendű volt ezeknél a szerződéseknél és kizárta az ilyen megoldásokat. Mivel Magyarország még nem csatlakozott az egyezményhez, gyorsan aláírtuk a New York-i kiegészítő protokollal együtt. Ettől kezdve az egyezményt pajzsként tarthattuk a román követelésekkel szemben.

Németh Miklós szerint az egyezmény aláírásával gyakorlatilag nyitottá vált az ország, hisz nem lehetett az ügyet csak a Romániából érkezőkre leszűkíteni. Ehhez jött még a nyugati határ mellett végigfutó műszaki zár, a vasfüggöny megszüntetése is.

- A határőrség vezetői vetették fel 1987-ben, vagy már egy évvel korábban, hogy ezt így nem lehet fenntartani, ha továbbra is szükség van rá, akkor modernizálni kell. Erre pénzünk sem lett volna, meg arra is gondolni kellett, hogy a Béccsel közösen tervezett világkiállítás a nevetség tárgyává válhat, ha a határzár fennmarad. Azt mondja, a fentiek miatt 1989 márciusának elején Moszkvában már tényként közölte Gorbacsovval a határzár megszüntetést. Ugyanakkor vetette fel a Balaton-felvidéken tárolt atomrakéták, illetve robbanófejek elszállításának ügyét, a szovjet csapatok kivonását és Magyarország áttérését a többpártrendszerre.

- Amíg én ebben a székben ülök, 1956 még egyszer nem ismétlődik meg - reagált Gorbacsov, amikor a várható reakciójukról kérdeztem, és közben oda is csapott a karfára. Tehát, hogy ők nem lépnek fel a magyarok ellen. Ez nagyon fontos mondat volt. Be is tartotta a szavát. A műszaki zár lebontásáról szóló bejelentésemet tudomásul vette. Azt mondta, minden ország maga felel azért, hogy hogyan védi meg a határait - idézte fel a szovjet pártfőtitkárral való megbeszélést Németh Miklós.

Németh Miklós (balról) és Mihail Gorbacsov azon a bizonyos 1989 márciusi tárgyaláson - MTI fotó

- Ahogy hazajöttem, mondtam a Horváth Pistának, a belügyminiszternek, hogy kezdjétek meg a határzár bontását. Az akkori képeken látni, hogy a pufajkás kiskatonák még fáztak munka közben, tehát szó sem volt májusi kezdésről, akkor csak a formális kormánydöntés ideje volt. A világban a június 27-i dátum vált ismertté, amikor Horn Gyula külügyminiszter és osztrák kollégája, Alois Mock átvágták a szögesdrótot. Ehhez kétszáz méteren vissza kellett építeni a drótot, hogy tudjanak mit vágni. Ennek csak annyi jelentősége volt, hogy a Gyula és a Mock fotója bejárta a világot, és ezzel tovább tudtuk tesztelni a tűréshatárt. Az NDK-ban hamar elterjedt, hogy tőlünk már nem toloncoljuk ki az embereket, meg a határzárat is lebontottuk. Mivel ide elengedték őket, egyre többen kezdtek Magyarországon gyülekezni. Itt maradtak azok is, akik bulgáriai, romániai nyaralásból indultak hazafelé. Gyakorlatilag elfoglalták az NSZK budapesti nagykövetségét. Sokan a szökéssel is megpróbálkoztak. Reuters brit hírügynökség szerint augusztus első felében 1100 NDK-állampolgár szökött át a magyar határon Ausztriába. A miniszterelnök így emlékezett erre. - A szabadságomat a Balatonnál töltöttem. Amíg Aligáról átértem Tihanyba, hogy Bujtorral vitorlázzunk, láttam a 71-es út mentén a vadkempingeket. Zsúfolásig volt minden NDK-sokkal. Ugyanez fogadott később a fővárosban is. Ekkor már hivatalosan is támogatták Kozma atya zugligeti táborát, a menekültek elhelyezésére odaadták a csillebérci úttörőtábort is, amit a Vöröskereszt bevonásával működtettek. Pozsgay Imre államminiszter fővédnöki címével gyakorlatilag kormánytámogatást kapott az első kishatárnyitás, az augusztus 19-én megtartott Páneurópai piknik is.

- Horvát Pista azt mondta az akkori rendőrfőkapitánynak, lesz az a piknik, ki kell nyitni a határt, hogy az osztrák és magyar polgárok találkozhassanak. Annyit tett hozzá, hogy aztán tele ne rakjátok géppuskafészekkel a környéket. Ebből mindenki értett. Akkor márt tudtuk, hogy több lesz ez egy egyszerű pikniknél, hisz láttuk a rendezvényről terjesztett magyar és német nyelvű útbaigazító brossurát. Hogy minden rendben zajlott, az Bella Árpád alezredesen múlt, aki negyed vagy ötödmagával ment ki a papírokat ellenőrizni egy kis pisztollyal az övén. A veszély persze megvolt, hogy valami rossz történik, de Bella Árpád az egyetlen helyes döntést meghozta, nem csinált semmit, amikor a több mint hatszáz NDK-s átszaladt Ausztriába. Persze ezzel nem oldódott meg a fővárosban és a Balatonnál gyülekező kelet-németek ügye, akiket hazatoloncolni már nem kellett, de a kiengedésüket akadályozta egy az NDK-val korábban között egyezmény. - Az egyezmény felmondásához legalább három hónap kellett volna. Ezt nem választhattuk, hisz hogyan tartottuk volna itt a menekülteket az őszi fagyok idején. Ekkor jött a Kulcsár Kálmán és a külügyből a Görög János vezette csapat a nagy ötlettel, hogy nem felmondjuk az egyezményt, hanem felfüggesztjük az érintett pontok végrehajtását. Így jogilag tiszta megállapodást választottunk. Augusztus 25-én közöltem is Kohllal, hogy megvan a döntésem, amit rövidesen a kormány hivatalosan is meg fog hozni. Azt gondoltam, hazarepülünk, aztán kinyitjuk a határt. Maga Kohl mondta, hogy egy kis időt kérnek, mert erre fel kell készülni. Az igazi feladat nem is ez volt. Be kellett vonni az osztrákokat, és a titkosszolgálatoknak is végezni kellett a dolgukat, hisz mi is tudtuk, hogy rengeteg STAZI ügynök dolgozik a táborokban. Az NDK-sokat akarták jobb belátásra bírni, de mi van, ha az NDK politikai vezetés úgy dönt, hogy a határnyitás örvén átdobnak több száz ügynököt úgymond menekült NDK-sként, akik aztán majd szépen elkezdenek dolgozni visszafelé Ausztriából, Németországból?! Eredetileg szeptember elejében akarták megnyitni az osztrák határt, de végül csak egy héttel az eredeti időpont után került sor rá, mert idő előtt kiszivárgott a hír egy éppen nálunk járó NSZK szociáldemokrata politikuson keresztül, aki hazaérve azonnal úgy adta tovább a sajtónak, hogy a pártja intézte el.

- Horn Gyula, Kovács Zoltán és Nyers Rezső is külön-külön elismerte, hogy ők kotyogták el neki. Na mondom, akkor elhalasztjuk. De a dátumot nem mondtam meg nekik. A Gyula kétségbe is esett, hogy akkor most majd nem is ő jelenti be. Megnyugtattam, hogy betartom az ígéretemet. Az osztrák kormány közben négyezer kelet-német menekült fogadására készült, amihez a vízumkényszert is felfüggesztették. Az Osztrák Vöröskereszt a hat közúti átkelőnél sátrakkal, mentőjárművekkel felszerelt állomásokat állított fel. A nyugat-német állami vasutak legalább 15 ezer menekült elszállítására fel akartak készülni, ehhez ötven vagont kértek osztrák kollégáiktól, amiből negyvenet azonnal a határra irányítottak. A Magyar Vöröskereszt az NSZK partnerszervezettel együttműködve ekkoriban nyitotta meg menekül táborát a zánkai úttörővárosban is.

- Talán szeptember 1-e lehetett, amikor délután megjelentek az első német menekültek. Az úttörőcsoportok már elmentek, így a nyolc "nyári táborban" mintegy kétezer embert tudtunk elhelyezni - emlékszik vissza Bartos Csaba, aki akkor a 4-es nyári tábor vezetőjeként dolgozott. - Vidámak voltak, lelkesedés, felhőtlen boldogság áradt mindenkiből. A napjaikat úgy élték, mintha csak nyaraltak volna. Sportoltak, lejártak a strandra fürödni. De akármit is csináltak, látszott rajtuk, hogy csak azt várják, mikor indulhatnak tovább. Jó egy hétig tartott ez az állapot, amikor aztán autókkal és harminc osztrák autóbusszal megindultak a határra - mesélte.

Kép: Részlet a Veszprém megyei Napló 1989. szeptember 4-ei számának egyik írásából

Öt évvel ezelőtt elevenítette fel a történetet dr. Mártha András, aki a határnyitás idején a Balatontourist almádi Mini kempingjében - a későbbi Yacht kempingben dolgozott. - Gyakorlatilag már vége volt a szezonnak, de az NDK-s turisták közül sokan nem akartak hazamenni. Vártak. Egész nap a rádió mellett ültek, hallgatták a nyugati adók híreit. Szeptember 10-én este benn ültem a recepción, amikor az egyik szinte rám szakította az ajtót. - Mit mondott a Szarv? - kérdezte. Először nem értettem. Aztán esett le, hogy ő persze nem egy szarvra gondolt, ahogy én a Horn szót automatikusan fordítottam magamban németből magyarra, hanem a külügyminiszterünkre. S ebben a pillanatban megszólalt a Hét című műsorban Horn Gyula, hogy éjféltől megnyitják a határokat előttük. Egész éjjel tartott a vigalom, aztán hajnalban elindultak. Mondtam, hogy ne kapkodjatok, nyitva lesz a határ holnap is. Az egyik azzal válaszolt, hogy Berlinben negyven méterre lakott a kerítéstől, és 40 éven át leste, hol van egy lyuk, ahol átfér. Most végre megvan, nem vár tovább. Így voltak vele a többiek is. Reggel a kemping úgy nézett ki, mint a csatatér. Egy teremtett lélek nem volt, csak az itt hagyott cuccok. Itt egy sátor, ott egy Moszkvics, vagy lakókocsi. Azt hitték, a határ másik felén egyszerre Mercivel várják őket.

Nincs mese, a Wartburgnak mennie kell - a szabad világba menekülő kelet-németek a hegyeshalmi magyar-osztrák határátkelőnél 1989. szeptember 11-én hajnalban - Fotó: Fortepan.hu - Urbán Tamás

Boldog kelet-német menekültek a hegyeshalmi magyar-osztrák határátkelőnél 1989. szeptember 11-én hajnalban - Fotó: Fortepan.hu - Urbán Tamás

A későbbi adatok szerint a határnyitást követő első három nap alatt 12 ezer NDK-állampolgár távozott Ausztrián át az NSZK-ba, november közepéig pedig mintegy 60-70 ezer keletnémet hagyta el hazáját Magyarországon keresztül. A magyarországi határnyitás után két hónappal a keletnémet vezetők gyakorlatilag megadták magukat, és megnyitották az országuk határait az NSZK felé. Néhány nappal később megkezdődött a 28 éve álló berlini fal lebontása, majd egy újabb évvel később, 1990. október 3-án a két Németország hivatalosan is kimondta újraegyesítését.