A Magyar Turisztikai Ügynökség is fesztiválozik

Az elmúlt évekhez hasonlóan 2016-ban is kitelepült a Magyar Turisztikai Ügynökség a Szigetre. A 200 négyzetméteres stand a Tribute színpad és a Sziget VIP között található. Az Ügynökség augusztus 12-étől egészen keddig várja az érdeklődőket, minden nap 14 és 22 óra között. A GoToHungary stand idei központi fesztivál installációja a GastroBistro, amely a Volt és a Sound után most a Szigetre is kiköltözött. 

A bátor jelentkezők birtokba vehetik a digitális főzőfülkét, hogy megtudják, mennyire jártasak a magyar gasztronómiában, el tudnak-e készíteni például egy paprikás krumplit vagy akár egy madártejet. A rögtönzött szakácsoknak 14 recept, 25 hozzávaló és 1 perc áll rendelkezésére, ennyi idő alatt kell kifőzni valami finomat, persze csak virtuálisan.

A gasztronómián kívül a látogatók megismerkedhetnek Magyarország turisztikai kínálatával is. A szálláshelyekről, turisztikai attrakciókról a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársai adnak teljes körű tájékoztatást a standon felállított információs pultnál. A fesztiválra nemzetközi study tour is érkezik, amelyen közel 50 külföldi újságíró vesz részt 15 országból. A tanulmányút résztvevői pénteken érkeznek a fővárosba, ahol turisztikai attrakciókkal, különböző szolgáltatásokkal ismerkednek, délutánonként pedig részesei lehetnek az igazi Sziget-élménynek.


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.