A Market nyerte a fővárosi állatkert bővítésére kiírt pályázatot

A Market Építő Zrt. nyerte a Fővárosi Állat- és Növénykert által a Pannon Park kulcsrakész kivitelezésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást; a fejlesztés a tervek szerint 2020-ra készülhet el teljes egészében - közölte kedden az MTI-vel a városligeti intézmény.

Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványában megjelent közbeszerzési hirdetményre két ajánlattevő jelentkezett, közülük nyerte el a megbízást a Market Építő Zrt. - olvasható az állatkert közleményében.

Felidézik, hogy az állatkert tavaly ősszel indította meg a Pannon Park vállalkozási szerződés keretében, a meglévő építési engedélyezési és munkaközi kiviteli tervek alapján megvalósítandó, kulcsrakész kivitelezésére vonatkozó, az uniós eljárásrendbe illeszkedő közbeszerzési eljárást.

A részvételi felhívás október 20-án jelent meg, és két ajánlattevő nyújtott be ajánlatot: a STRABAG-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft., valamint a Market Építő Zrt. Mivel az ajánlati ár mindkét esetben meghaladta a rendelkezésre álló keretösszeget, ezt az eljárást eredménytelenné kellett nyilvánítani.

Az állatkert ezután megvizsgálta a kivitelezési munkálatok eredetileg, még a tervezés során, 2014-ben kalkulált forrásigénye és a 2016 végi ajánlatok közötti eltérés okait.

Megállapították, hogy az országban zajló jelentős beruházások számának emelkedésével párhuzamosan egyebek közt nőtt a munkaerő-kereslet és a különböző építőanyagok ára, és sok egyéb tényező is növelte a felmerülő költségeket.

Miután határoztak a szükséges többletforrások biztosításáról, a Fővárosi Állat- és Növénykert újabb közbeszerzési eljárást indított a kivitelező kiválasztására. 

Mivel a közbeszerzés feltételei időközben nem változtak lényegesen, az új eljárást tárgyalásos eljárásként folytatták le, amelyre az előző eljárás ajánlattevőit hívták meg. A tárgyalásos eljárás során a legalacsonyabb ajánlati árat a korábbiakhoz képest 2 milliárd forinttal sikerült mérsékelni.

Az ajánlatok elbírálása során több szempontot is figyelembe vettek. Ezek közül az ajánlati ár szerepelt a legnagyobb súllyal, de szempont volt az ajánlat szakmai tartalma - például az organizációs terv minősége, a műszaki ütemterv megfelelősége -, valamint a késedelmi kötbér mértéke is.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Fővárosi Állat- és Növénykert területe, amely az idők során 18 hektárról kevesebb mint 11 hektárra zsugorodott, 2014 óta több lépésben bő 7 hektárral nőtt, és ennek legnagyobb része - 6,5 hektár - a megszűnt Vidámparktól örökölt területből adódik.

Az új területeken négy fő fejlesztési program megvalósítását tűzték ki célként, a Pannon Parkot a volt vidámparki terület nagyobbik, mintegy öthektárnyi területrészén alakítják ki.

A tematikus bemutatókomplexumban a pannon ősvadon világát igyekeznek feleleveníteni. A Pannon Park a tervek szerint nagy terjedelmű, tágas szabadkifutókból, illetve egy központi, fedett építményből fog állni.

Forrás: MTI


Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est

Egyetlen lapszám erejéig ismét olvasható a Pesti Est 

A lap egy egész generáció számára jelentett első számú tájékozódási forrást, a lapszámot az eredeti szerkesztőség tagjai készítik.
Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.