Malév Air Tours: a Nagy Semmi Megsejtése

A Népszabadság mai cikke azt sugallja, összefüggésben áll, hogy a Malév Air Tours a Magyar Fogászati Turizmus Szervező Kft. tulajdonába került és az, hogy az iroda bekerül az állami utaztatók körébe. Az iroda ezzel szemben évtizedek óta foglalkozik kormányzati utaztatással. 

A Malév Air Tours szerkesztőségünknek eljuttatott közleménye szerint mindamellett, hogy a Malév Air Tours Kft. évek, sőt évtizedek (!!!) óta, a kormányzati utaztatási piac közbeszerzési eljárásokon sikerrel szereplő utazási irodája - az OTP Travel, a Weco, a United 4, stb. mellett – egyben a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének is tagja. Ezért elkötelezett abban, hogy nem csak a kiutaztatás, hanem a beutaztatás területén is átlátható és a Magyarországra érkező turisták számára biztonságos, garantált módon, a vonatkozó európai uniós irányelveknek megfelelve készüljön fel új feladatainak ellátásra.

Hogy eddig miért nem tűnt fel a Népszabadság újságírójának, hogy 2007 óta az új közbeszerzési struktúra egyik sikeres szereplője a Malév Air Tours, erről sajnos nincs információm, írja a közleményben Takács Péter ügyvezető igazgató. Mélységesen megdöbbentőnek tartom a Népszabadság munkatársának, véleményem szerint sugallt, sejtetését, hogy valamiféle ördögi színjáték részeként tudott és tud részvételre jelentkezni a MAT, a kormányzati utaztatáshoz kapcsolódó nyílt közbeszerzéssel kiírt pályázatra. Olyanra, amilyenen évek óta indul, folytatja.

"Nyilván érdekesebb egy szisztematikusan építkező stratégia megvalósításába belerúgni, mint az olyan ordító baki(k)ra választ keresni, hogy hogyan lehet az egyik esetben 10%-nál kisebb alvállalkozóként bevonni 90 irodát, például vonatjegy kiállításra, és választ találni arra, hogy ha egy másik esetben egy egyenleten belül van négy darab nulla, akkor a végeredmény hogyan lehet majd például megfelelt?

Ám ha „szakmáznunk kell” a magam részéről azt tartom figyelemre méltó teljesítménynek, hogy 0,- forintra megajánlott szolgáltatási árból valaki fedezni tudja az összes, tevékenységhez kapcsolódó költségét. Ami biztosan nem lehet nulla. Nyilván ennek kell, hogy legyen valamilyen trükkje. Olyan trükkje, amely véleményem szerint a magyar utaztatási piac majdnem minden szereplője előtt egyelőre még titok. Még jó, hogy nem mindenki előtt.

Ennek megfelelően a Nagy Semmi Megsejtése valós. Már csak a választ kell megtalálni a kérdésre. Négy nulla egy egyenletben mivel lesz egyenlő? És ha valamivel egyenlő lesz, hogyan is lesz egyenlő? Keressük a választ a Kbt., a GVH, a felfaló árazás, a jutalékrendszerek bugyraiban. Segítsenek Önök is!

Viszont ha a Népszabadság munkatársa vagy valaki más, már tudja azt, hogy mit döntött ma a Döntő Bizottság, akkor jobban értesült, mint azok, akik pályáztak, jelesül pl. a Malév Air Tours Kft. Ez azért nem semmi.

Addig azt javaslom, hogy mi utaztatnánk szakszerűen és biztonságosan, az újságírók pedig írjanak szakszerűen és hitelesen" - áll a közleményben.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.