Nem is drága a parlamenti belépő - a Westminsterhez képest

Dr. Erdei Bálint, a MUISZ elnöke levélben kérte a parlamenti belépők áremelésének elhalasztását az országházi látogatásokat bonyolító irodától, Szigeti Gábor irodavezető reagált a megkeresésre.

Ahogy arról mi is beszámoltunk korábban, január végén levélben fordult a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke, dr. Erdei Bálint a parlamenti látogatásokat bonyolító irodához, mivel 10 hónap alatt közel 50%-kal nőttek a parlamenti belépők árai az Európai Unión kívüli országokból érkező turisták számára.

A levél előzménye, hogy az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság Közönségszolgálati Irodája arról értesítette a beutaztató irodákat, hogy 2015. március elsejétől 30%-kal emelkednek a parlamenti belépők árai az Unión kívüli turisták részére - vagyis 5200 forintra, ellentétben az uniós állampolgárok 2000 forintos jegyárával.

Az utazási irodák elsősorban azért nem értenek egyet az áremeléssel, mert arról őket nem tájékoztatták időben – hiszen ők külföldi partnereikkel 1-2 évre előre kötik meg szerződéseiket –, így az áremelés miatti költségnövekedést a magyar utazási iroda kénytelen „benyelni”, tehát nem hogy nyerne, még bukik is az üzleten.

Dr. Erdei Bálint levelében az emelés 2016 áprilisáig történő elhalasztásán kívül szó esik például az utazási irodák részére biztosított kedvezményrendszer felülvizsgálatának szükségességéről is (erről ide kattintva olvashat bővebben), hiszen a jutalék mértéke jelenleg elhanyagolható. A MUISZ azt is felveti, hogy amennyiben a parlament látogatóközpontja nem változtat üzletpolitikáján, több utazási iroda felhagyhat a belépők értékesítésével, mivel veszteséget nem kívánnak termelni.

Szigeti Gábor, az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság Közönségszolgálati Irodájának vezetője szerkesztőségünkön keresztül hivatalos levélben választolt dr. Erdei Bálint felvetéseire.

Levelében leírja, hogy az Európai Unión kívüli látogatók díjszabásának módosításakor az Országgyűlés Hivatala a szerződéses partnerekkel kötött megállapodás egyik pontja szerint járt el. Hozzátette, hogy 2014. júliustól 2015. február 1-ig az amerikai dollár árfolyama a forinthoz képest – a Magyar Nemzeti Bank által közzétett adatok alapján – kb. 20%-kal emelkedett, vagyis e jegyek dollárban kifejezett ára lényegében nem változott. Szigeti Gábor ezen kívül azt is kiemelte, hogy az Országházba történő turisztikai célú belépőjegy árszínvonalának megítélésekor érdemes figyelembe venni, hogy Európa másik, hasonló adottságú parlamentjének belépési díjai számottevően magasabbak, vagyis a londoni Westminster palotába 25 angol font a felnőtt belépőjegy ára, míg a diákjegy 20 fontba kerül.

A hivatal arra a felvetésünkre nem válaszolt, hogy mi indokolja az uniós és az unión kívüli turisták megkülönböztetését, ugyanis az utóbbiak - így a keleti nyitás jegyében idecsábított orosz, arab és más távoli küldőpiacokról érkező turisták - több mint kétszeres összeget fizetnek, mint az uniós vendégek. Az utóbbi egy év alatt a dollárhoz képest értéke 40%-át elveszítű rubelben fizetést kapó orosz vendégek nyilvánvalóan nem túl boldogok attól, hogy 5200 forintot kell kifizetniük a belépésért. 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.