A komótos utazás nem jöhetett volna létre a komótos étkezés mozgalma nélkül, amelyről honlapjuk a következő definíciót adja: „A slow food egy nemzetközi mozgalom, amely az egyes országok és régiók étkezési hagyományainak, a helyi »étkultúrának«, a »gasztrokulturális « sokrétűségnek a megőrzése, védelme érdekében jött létre. A helyhez kötődő termények, termékek, élelmiszerek, ételek, étkezési hagyományok támogatására alakult civil szerveződés 1989-ben olasz alapokon, Párizsban jött létre. Elnevezésével a gyorsétkezdei »fast food« étkezési stílus ellentettjére, a »lassú«, odafigyelő, a hagyományos és nemes táplálkozásra irányítja a figyelmet. A mozgalom elsődleges célja a helyi gasztrokulturális értékek megőrzése, annak sikeres hasznosítása, az érintett közösségek és vállalkozások fennmaradásának és gazdasági sikerességének támogatása. A Slow Food jelenleg világszerte közel 100 000 tagot számlál, ami több mint 800 helyi csoportban, ún. »konvíviumban« szerveződik. A konvíviumok a slow food mozgalom »sejtjei«, szakmai-baráti körei.”

Köldökzsinór a vidék és a város között

A lassú étkezés nem más, mint az étkezés holisztikus megközelítése, amely egyforma hangsúlyt helyez a helyi alapanyagok vásárlására, a tradicionális ételkészítési technikák továbbörökítésére, valamint a közösen elköltött ebéd vagy vacsora örömére. A mozgalmat megalapító Carlo Petrini szerint égetően fontos a vidék és város közötti megroncsolódott köldökzsinór helyreállítása is. Főleg a gyerekekben szükséges tudatosítani, hogyan kerül az étel az asztalra, azért, hogy a fiatalabb generációkból minél többen élelmet egyenek, és ne élelmiszert fogyaszszanak. A mai pörgős világ eme antitrendi szubkultúrája a posztmodern világ számos szeletét átértelmezte, nem kis részben a „Lassúság dicsérete” szerzőjének, Carl Honoré írónak köszönhetően. „Downshifting” – mondja az angol, vagyis kevesebb munka, kisebb lakás, kisebb autó, egyszóval egyszerűbb élet. A kíméletes, minden generáció számára űzhető sportok és szabadidős tevékenységek kultúrákon átívelő hódításának is tanúi vagyunk: tajcsiközpontok, sudokuklubok és kötőiskolák virágzanak a fitneszcenterek mellett.

Csak komótosan

A ráérős utazás a komótos étkezés mozgalom édesgyermeke. A ráérős utazáson sem elsősorban a lassú közlekedési eszközt értjük, hanem a szemléletet, amely az utazást áthatja. Úti céltól függetlenül – különböző mértékben – bárhol visszafoghatunk a tempóból, legyen az nagyváros vagy falu. A ráérős utazók nagy része legalább egy hetet tölt a kiszemelt helyen, ahol házat vagy apartmant bérel, de gyakori a házcsere is. Ennek az az előnye, hogy a vendég szinte felveszi a ház tulajdonosának és környezetének életritmusát. A mosás, főzés és piacra járás mellett gyakran nyílik lehetőség a helyi kultúra és ízek mélyebb megismerésére. (E témához kapcsolódik augusztusi lapszámunk cikke a Kanapészörfözésről.) Számos helyen szerveznek a nyaralók számára speciális főzőtanfolyamokat, nyelvi kurzusokat vagy kézművesszakköröket. Bár a többség a kerékpárt vagy a lábbuszt részesíti előnyben, az autós kirándulás sem tiltott, amennyiben a sok megállós, visszafogottabb tempót igénylő mellékúti poroszkálást választja az utazó. A lassúság hívei körében egyedül a rövid távú repülés tabu, elsősorban a környezetre mért káros hatása miatt. Pauline Kenny, a SlowTrav.com, alapítója az alábbiakban összegzi ars poeticáját: „A ráérős utazó nem akar egyszerre mindent látni egy utazás során, hiszen bármikor visszajöhet. Azaz jobb megismerni egy kis szeletet alaposan, mint egy nagyot felszínesen.” Európában minden adott a sikerhez: a kiadó nyaralók és házak gazdag kínálata, a fejlett közösségi közlekedés, a terjedő környezettudatos életvitel, valamint a vonzerők földrajzi közelsége a ráérős utazást sokak számára elérhető közelségbe hozza. Európában természetesen Olaszország, a mozgalom szülőhazája a minta, de a franciák is kedvelik az őgyelgős nyaralást.

A lassú utazás előnyei nyilvánvalóak. Belecsöppenni egy más kultúrába, gyakran egy idegen nyelvi környezettel tetézve, intenzív szellemi befektetést és elmélyülést igényel. A szemlélődés nem egyenlő a tétlenkedéssel, éppen ellenkezőleg, az utazás élménydúsabbá, értékesebbé válik. A közösségi életben való részvétel, a helyi javak fogyasztása pedig hozzájárul a közösség gyarapodásához és a fenntartható turizmus fejlődéséhez. A repülés kiiktatásával az ökológiai lábnyom is jelentősen zsugorodik, s távozáskor az idegen nem káoszt és rombolást, hanem kellemes emlékeket hagy maga után. Az igazi utazót ugyanis nem veszik észre, ha ott van, de hiányzik, ha elment. A lassú utazás igazi pénztárcabarát megoldás, hiszen elmerülni a helyi forgatagban vagy egy jóízűt pletykálni a piacon igazán nem kerül semmibe.

Lassú urbánusok

A komótos étkezés sikerén felbuzdulva, 1999-ben Olaszországban néhány város megalakította a nyugodt városok szövetségét. Ezek a városok nem a 24 órán át nyitva tartó metropolisok (vö. „The City never sleeps”), itt kisebb a forgalom és a tömeg, ezért kevésbé zajos az élet. A „Citta Slow”-tagság szigorú feltételekhez kötött. A tagsághoz hat kategóriában 55 kritériumnak kell megfelelni: a környezetvédelem, az infrastruktúra, a városi lét minősége, a helyi termékek támogatása, a vendégszeretet, a közösségi lét, valamint a mozgalom ismerete terén. Az egyik legszigorúbb feltétel, hogy a városnak nem lehet 50 000 főnél több lakosa. A „csiga” logó megszerzése nem könnyű, rendszeresen ellenőrzik, hogy a város megfelel-e a feltételeknek. A kezdeményezést exkluzivitása miatt a nagyobb városok részéről érte némi kritika, hiszen egy 5–10 milliós metropolis nyilván nem vehet fel egy kisvároshoz hasonló tempót. A szervezők szerint a kritériumok lazítása nem valószínű, ellenben a párhuzamos kezdeményezéseket kifejezetten bátorítják. Londonnak már honlapja is van „slowlondon” néven, ahol az utazók a metropolis ráérősebb oldalával ismerkedhetnek meg. Az ausztrál Stradbroke Island a világ első, eddig egyetlen hivatalos lassú szigete, amely nem meglepő, hiszen egy olyan országról van szó, ahol a „take it easy” (csak lazán) és a „no worries” (ne aggódj) szófordulatot szinte a köszönés szinonimájaként használják.

Magyar mozgalom

A slow food szakmai-baráti köreit a latin eredetű konvívium szóval jelölik, ami szűkebb értelemben közös lakomát, tágabb értelemben közösséget, együttes megélést jelent. A slow food mozgalom Magyarországon is kisebb helyi csoportok hálózataként működik, amelyek egy-egy városhoz, illetve régióhoz kötődnek.

A Budapesti Vendég-kör konvívium vezette be Magyarországon az első ilyen szakmai-baráti kört 2002-ben. Az alapító Szalay Béla és Rohály Gábor alakította ki az ízműhelyek gyakorlatát, és az „ízlés tanulható és tanítható” elvet alkalmazva alapozták meg a hazai mozgalmat. A Régi Jó Ízek Barátai szintén fővárosi csoport, amely Erdős Zoltán vezetésével 2004-ben alakult. A csoport a hazai mozgalom fejlesztésének a motorja: tagjai szerkesztik a honlapot, kiadványokat jelentetnek meg, országos slow food találkozókat szerveznek, és részt vesznek a nemzetközi együttműködésben. Feladatuk a Nemzetközi Gasztronómiai Tudományok Egyeteme magyarországi szakmai gyakorlatának megszervezése, valamint előadás és termékbemutató rendezése a nemzetközi slow food központban.

Vidéki műhely található Debrecenben, ahol a pulyka, a gulyás, a töltött káposzta, a debreceni páros kolbász, a füzéres vásári perec, valamint a vert mézes beszédes példái a gazdag helyi választéknak. A Szatmári Ízek Barátai nevű penyigei konvívium számos szomszédos település összefogásával jött létre. Tagjai többek között Penyigén, Szatmárcsekén, Túristvándiban és Panyolán együtt végzik az értékőrző munkát. Az értékmentő, hagyományőrző tevékenységet a nagy sikerű fesztiválok jellemzik a legjobban. Legfontosabb rendezvényük az augusztus végi Szatmári Fesztivál. A Kiskunsági Hagyományok Baráti Köre tíz éve működő kiskunsági hagyományőrző egyesület, amely 2004 óta már háromszor képviselte Magyarországot a Salone del Gusto világkiállításon Torinóban.

A gasztronómia és az utazás ezer szállal kapcsolódik egymáshoz. A magyar borutak és a Szatmár-beregi szilva-út csak néhány a különböző kezdeményezések közül. A komótos étkezés és ennek nyomán a turizmusba való szervesebb bekapcsolódás hátrányos helyzetű régióink számára a túlélést, a hagyományok megtartását, valamint hosszú távon a fenntartható fejlődést jelentheti. Ezért is lenne fontos az elmaradottabb régióban megrendezett fesztiválok, találkozók erkölcsi és anyagi támogatása. Egyik ilyen példaértékű kezdeményezés a népszerű magyar slow food fesztivál, a Kóstolja meg Magyarországot kétnapos rendezvény, amelynek a nyíregyházi Sóstói Falumúzeum ad otthont. Az idén itt tartotta negyedik országos találkozóját a magyar komótos étkezés mozgalom, és ide szervezték ülésüket a Szatmár-beregi Pálinka Lovagrend tagjai is.

Szénapadlás, vályogfal

A Rendek Ökogazdaság és Tanyamúzeum 2004-ben vett részt a Salone del Gustón a mangalicakolbásszal, a slow food termékoltalmi (prezídium) program keretében. A Budapesttől 80 km-re, Kecskemét közelében található gazdaság 17 éve foglalkozik őshonos növényekkel és állatokkal, s emellett a falusi turizmus lelkes zászlóvivői is. Itt a vendégeknek lehetőségük nyílik a szénapadláson az istálló felett megszállni, részt venni az ökogazdaság munkálataiban, elfeledett szerszámokat és játékokat készíteni, a hagyományos ételkészítés fortélyait ellesni, vagy akár vályogtéglát vetni. Rendekné Olga a kezdetekre így emlékszik vissza: „2003-ban kerestek meg minket Olaszországból, mert mi akkor már hosszú ideje foglalkoztunk hagyományőrzéssel az egyesületünk keretében, s rá egy évre ki is jutottunk a torinói vásárra. A termékoltalom elsősorban a marketingben jelent nagy segítséget. Enélkül nem tudnánk kiutazni és bemutatni a világnak a magyar ételeket és gasztronómiai kultúrát.” A gazdaság szerepelt már a BBC-ben, egy olasz forgatócsoport pedig egy teljes hétig tanyázott portájukon. A gazdaasszony szerint a vásár mellett legalább ilyen fontos a Terra Madre konferencia is, mivel a világ élelmezési problémáira világít rá. A Rendek család tavasszal egy előadás- sorozatot tervez, ahol ezeket a tapasztalatokat osztanák meg az érdeklődőkkel. „Szerencsére már itthon is egyre fogékonyabbak az emberek. Amikor mi húsz éve ezen az úton elindultunk, nem tartottak minket normálisnak. Ma már sokan belátják, hogy jó úton járunk.” Vannak vállalkozások, amelyek fordított utat járnak be, és a falusi/öko turizmus sikerét meglovagolva fordulnak a komótos evés mozgalom felé. Ez történt a baktalórántházi Fenyves Idegenforgalmi és Turisztikai Centrum tulajdonosaival is. A házigazda, Krivács András nevetve avatott be egyik legnépszerűbb rendezvényük születésének körülményeibe: „Évekkel ezelőtt egy baráti társasággal disznóvágást rendeztünk csak úgy a saját kedvtelésünkre, és azon versenyeztünk, hogy ki tud ízletesebb ételeket készíteni. Aztán telt-múlt az idő, az arrajárók kezdték megirigyelni a jókedvet és a finom falatokat, és az esemény híre szájról szájra terjedt.” Ma már nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát, mintegy 1500 visszatérő látogatóval, amelynek alkalmanként 7–10 disznó látja kárát. A centrum bővítésére a tervek készen állnak, és néhány év múlva egy teljes körű szolgáltatásokkal rendelkező ökoparadicsom várja itt a vendégeket. Miután éttermükben a tájjellegű ételek széles arzenálját vonultatják fel, a fejlesztések mellett a tulajdonos a slow food mozgalomhoz való csatlakozást is tervezi.

A legszebb lassú bor

Van a lassú mozgalomnak egy olyan irányzata, amelyben mi, magyarok a legjobbak között vagyunk. A slow bor, azaz a lassan érő bor mozgalma is Olaszországból indult, a legjobb példát mégis a határon belül kell keresni. Ezt nem kisebb ember, mint az Economist üzleti hetilap volt szerkesztője állítja, aki a tokaji bort a lassú borok legszebb példájának tartja. Bill Emmott 2007-es, Tokaj-Hegyalján tett látogatásának kapcsán írt világörökségi borvidékünkről egy hosszú méltatást.

A magyar palettáról teljesen hiányoznak viszont a nyugodt városok. Ez idáig a mozgalomnak nincsen hivatalos magyar tagja, ami azért is meglepő, mert az országban számos kisváros tökéletesen megfelelne a kívánalmaknak. Lengyelország már néggyel büszkélkedhet, de a szupergyors, high-tech Dél-Koreában is találunk annyit. Erdős Zoltán szerint hamarosan meglehet az első hazai város is. A címre három jelöltjük is van. A magyar idegenforgalom kissé féloldalas, van Budapest meg néhány felkapottabb vidéki desztináció. A „csiga” logó sokat lendíthetne a vidéki turizmuson, s egyben a nemzetközi támogatói háttér és know-how segítségével a magyar vidék is elindulhatna azon az úton, amely a hosszú távon való fennmaradáshoz és prosperáláshoz feltétlenül szükséges.

A ráérős utazás karitatív jelleget is ölthet. Az utazók idejük egy részét önkéntes munkával is tölthetik, ezzel még szorosabb kapcsolatba kerülve a helyi közösséggel. Angolul a volunteer és a tourism kifejezésekből keletkezett összetétel, a „voluntourism” a trend neve. De erről majd egy másik cikkben.