A rákosi vipera védelmét szolgáló program indult

A magyar gerinces fauna legveszélyeztetettebb faja, a rákosi vipera védelmét szolgáló program indult az Európai Unió LIFE-programja és az Agrárminisztérium támogatásával, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) koordinálásával.

A projekt során az első lépés a rákosi vipera potenciális hazai élőhelyeinek még pontosabb feltérképezése, elterjedési területének ellenőrzése. A program céljai között szerepel a Rákosivipera-védelmi Központban tenyésztett viperák kibocsátása az arra alkalmasnak ítélt élőhelyekre a Kiskunsági, a Fertő-Hanság és a Duna-Ipoly Nemzeti Park területein. Ezeken a területeken lényeges elem a vadkizáró kerítések telepítése a ragadozók károkozásának csökkentése érdekében, a változatos gyepszerkezet és zöldfolyosók kialakítása, valamint a nem őshonos, inváziós növényfajok irtása - olvasható az MME csütörtöki közleményében.

A projekt fontos eleme a lakosság széleskörű tájékoztatása a faj megjelenéséről, hazai előfordulásáról, életmódjáról. Ennek jegyében tematikus honlap, a fajt és a védelmi programot bemutató filmek, kiadványok és információs táblák, oktatási tevékenységek segítik a lakosság tájékoztatását. Emellett az önkéntesek és szakemberek számára is szerveznek továbbképzéseket. A projekt célja, hogy 2025-re 50 százalékkal növekedjen a magyarországi rákosivipera-állomány. A közleményben felidézik, hogy a faj kritikus helyzetét felismerve, 2004-ben európai uniós LIFE támogatással épült meg a Rákosivipera-védelmi Központ, ahol megkezdődött a rákosi viperák tenyésztése. A 2009-ben elnyert LIFE+ projekt részeként immár 10 éve folyik a tenyésztett viperák kibocsátása az élőhely-rekonstrukciós beavatkozásokkal létrehozott, illetve megnövelt nemzeti parki gyepterületeken. Az elmúlt 15 év tapasztalatai segítették a természetvédelmi szakembereket azon veszélyforrások még pontosabb azonosításában, melyek leküzdése révén biztosított a rákosi vipera hosszútávú megőrzése hazánkban. Ez azonban olyan komplex intézkedéscsomagot igényel, melynek végrehajtására állították össze a most nyertes LIFE pályázatot.

A közlemény szerint a rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) sztyeppmaradványok lakója. Nedves és száraz gyeptípusok alkotta réteket, legelőket kedveli. A téli időszakra dombhátakban lévő rágcsálójáratokba húzódik, ahol hibernált állapotban vészeli át a hideg napokat Ez a kistermetű mérgeskígyó a 20. század során folyamatosan szorult ki élőhelyéről, és a hajdani elterjedése napjainkra néhány magyarországi - a Hanság és a Kiskunság területén található - szigetszerű populációra zsugorodott. A rohamos térvesztés legfőbb oka élőhelyeinek átalakítása. A legelők felszántásán túl a megmaradt kaszálókon az intenzív mezőgazdasági tevékenységgel járó gyephasználat a faj számára kedvezőtlennek bizonyult. Tovább ritkította állományait a kereskedelmi célú gyűjtés és a szándékos pusztítás. Az így megmaradt kis létszámú populációk pedig rendkívül sérülékennyé váltak. A drasztikus egyedszámcsökkenés hatására a fajt Magyarországon 1974-ben védetté nyilvánították, 1988 óta fokozottan védett, 1992-től pedig természetvédelmi szempontból a legkiemeltebb kategóriába tartozik, természetvédelmi értéke 1 millió forint. Jelenleg a magyar gerinces fauna elismerten legveszélyeztetettebb faja.

Az Európai Bizottság idén több mint 120 természet- és környezetvédelmi célú projekt számára biztosít összesen több mint 240 millió Eurós támogatást a LIFE program keretén belül. A támogatott projektek csaknem egyharmada a klímaváltozás hatásainak csökkentését célozza, míg a többi projekt célja az élőhelyek helyreállítása és fenntartása, valamint a ritka és veszélyeztetett fajok védelme. Az elnyert LIFE támogatás 2019 és 2025 között biztosítja a magyarországi rákosivipera-állomány védelmével kapcsolatos tevékenységeket. A projekt keretén belül a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI), a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI), a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság (FHNPI), a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK), valamint az Agrárminisztérium (AM) szakemberei dolgoznak együtt a hazai rákosivipera-állományok természetvédelmi helyzetének javítása érdekében - olvasható az MME közleményében.

Forrás: MTI


Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.
Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát

Április végén rendezik Esztergom kedvelt programsorozatát 

A programsorozatnak most is része lesz az Akkor és Most Jármű Expo, a Zenei Fesztivál és a Lampionos Hajós Felvonulás.
Turisztikai Konjuktúra Index - március

Turisztikai Konjuktúra Index - március 

Ebben megállapítják, hogy a tavasz első hónapjában a turisztikai cégek kedvezőbb helyzetben vannak a többi szektornál.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.