A szerencsi csokit is bevennék a hungarikumok sorába

Megnyitotta kapuit az első Hungarikum Hétvége, ahol olyan különlegességek is megtalálhatók, amelyeket csak 18 év feletti látogatóknak ajánlanak a szervezők. A 60 fokos pálinka fagylalt mellett paprikából is készült hűsítő édesség.

A szerencsi csokoládé és a kürtőskalács is hungarikum lehet hamarosan - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten, amikor megnyitotta az első Hungarikum Hétvégét, a magyar nemzeti értékeket bemutató kulturális és gasztronómiai fesztivált.

A megnyitón elkészült a jelenlegi 41 hungarikum közös fotója, amely adathorodzóra került, majd a Kürt Zrt. szakértőinek segítségével gyújtottak fel és dobtak vízbe. A képet vasárnapra menti meg a Kürt Zrt., amelynek módszere szintén hungarikum.

A hétvégén fellépnek a Fölszálott a Páva résztvevői, néptánccsoportok, a Budapesti Operettszínház művészei, valamint a 100 tagú Cigányzenekar. Ezen felül lesz barackpálinkás és paprikás fagyi, 100 éves szikvízkészítő gép, Oszvald Marika, Peller Károly, operett, táncház és solymász bemutatók is színesítik az első Hungarikum Hétvége programját július 24-27. között. Színes programokkal, divatbemutatókkal táncos zenés produkciókkal, különleges gasztronómiai ínyencségekkel is készülnek a szervezők az első Hugarikum Hétvégére.

 A színpadi programok mellett számos helyen kóstolhatunk borokat és hungarikum étkeket, megismerkedhetünk a solymászat rejtelmeivel és divatbemutatók keretében láthatjuk majd a matyó és a kalocsai népművészet remekeit is. A rendezvény illeszkedik ahhoz a Földművelésügyi Minisztérium által is támogatott kampányhoz, amely a hungarikumokat mutatja be.

 „A rendezvény fő célja, hogy hozzájáruljon a magyar öntudaterősödéséhez, értékalapú nemzettudatot segítsen kialakítani, megismertesse a hungarikumokat a magyarokkal és járuljon hozzá a büszkeség érzetének kialulásához, illetve segítse az országimázs erősödését a Magyarországra látogató turisták körében” – emelte ki Pap Krisztián, a Magyar Ízek Alapítvány alapítója.

 „A rendzvény másik célja, hogy a turisták is ismerjék meg értékeinket. Ehhez egy olyan időszakot választottak a szervezők, amikor jelentős számú turista látogat az országba” – tette hozzá Pap Krisztián.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.