A szőlő- és borágazat elektronikus megoldásai

Elindul az ePincekönyv projekt megvalósítása, amelynek célja a magyarországi szőlő- és borágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása, valamint az elektronikus pincekönyv bevezetése - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára a pénteki budapesti nyitórendezvényen.

 A szőlő- és borágazatban van az egyik legbonyolultabb adminisztráció egész Európában, ami terhet jelent a gazdálkodóknak és az uniós tagállamok hatóságainak is. Az ePincekönyv projekt a mezőgazdaság digitalizációs folyamatának fontos állomása, amely hozzájárul az összetett adminisztráció egyszerűsítéséhez - fejtette ki az államtitkár.

A projekt uniós támogatásból, a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztési operatív program keretében valósul meg. A fejlesztésre 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre. A projekt tervezett befejezése 2020 októbere.

Az ePincekönyv projekt tervezését és megvalósítását az Agrárminisztérium által vezetett konzorcium hajtja vége, amelynek további tagja a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. A megvalósításban együttműködő szervezetként vesz részt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Az államtitkár szavai szerint magyarországi szőlő- és borágazat több mint 65 ezer hektáron gazdálkodó, több tízezer termelőt és gazdasági társaságot érintő, a nemzeti össztermékhez jelentősen hozzájáruló szakterület.

Az adminisztrációs rendszer egyszerűsítése, elektronikus útra terelése és az ellenőrzések hatékonyságának javítása mellett kiemelte a jelenlegi, egymást átfedő adatszolgáltatási kötelezettségekből fakadó adatduplikációk megszüntetését és az egységes elektronikus felület biztosítását a közigazgatási eljárások támogatásához.

A tervek szerint az ePincekönyv rendszer elindulása az eljárások átszervezése és elektronizálása révén éves szinten több száz millió forintos megtakarítást jelent majd a borászatoknak. Mindemellett hatósági feladatoknál is komoly megtakarításokat várnak a projekttől, az ágazatirányítás szempontjából pedig különösen fontos a döntéshozatalhoz szükséges adatok gyors, naprakész rendelkezésre állása.

A fejlesztéshez a támogatási döntés megszületett, a megvalósítás elindulhat - közölte Nagy Zoltán.

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.