A távolság szükségessé tette az elektromos autót

Október közepétől kezdve már a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is találkozhatnak az utasok olyan elektromos meghajtású „golfkocsival”, amellyel az idős vagy mozgáskorlátozott utasokat szállítják. Az autó az új B oldali utasmólón állt szolgálatba, hiszen adott esetben az utasoknak a több mint kétszáz méteres épületszárny végéig kell eljutniuk ahhoz, hogy beszállhassanak a repülőgépbe - tudtuk meg kedden a Budapest Airporttól.

A budapesti repülőtér alvállalkozója, az AMS (Airport Medical Service) az elmúlt szezonban naponta átlagosan mintegy 200-220 mozgáskorlátozott, vagy mobilitást segítő eszközt igénylő utast szolgált ki. A Budapest Airport augusztus 1-jén átadta a mintegy 225 méter hosszú B oldali utasmólót: az útlevél ellenőrzés és a beszállító kapu közti távolság szükségessé tette az új elektromos „golfkocsi” üzembe helyezését, amely egyszerre összesen öt, mozgásában korlátozott vagy nagyon idős utas szállítására alkalmas.

A mintegy 3,5 millió forintos beruházást jelentő autó az utasmóló indulási szintjén közlekedik, ez az az épületrész, ahol többek között a tengerentúli járatok kiszolgálása folyik. A mozgáskorlátozott utasok mellett az Észak-Amerikába indulók között arányaiban több az idős, nehezebben mozgó utas, akik az adott esetben több mint 200 méteres utat nehezen, vagy egyáltalán nem is tudnák megtenni segítség nélkül.

A mozgásukban korlátozott utasok szállítására alkalmas az új elektromos autó, amivel ebben az esetben az utast egészen a beszállító kapuig viszik az AMS munkatársai, onnan kerekesszékben juttatják el a repülőgép ajtajához. Amennyiben szükséges, a fedélzeti tolószéket is igénybe vehetik, amivel a sorok közötti folyosón tudják egészen a kijelölt ülésig segíteni az utast.

Az Airport Medical Service, mint szolgáltató további fejlesztéseket is tervez a Budapest Airport mozgáskorlátozott utasainak kényelme érdekében, megkönnyítve számukra az utazást: hamarosan érkezik a jelenlegi dízeles autókat helyettesítő három darab gázüzemű autó, amellyel a forgalmi előtereken (a betonon) szállítják az utasokat. Az újításra egyrészt környezetvédelmi megfontolásból van szükség, másrészt pedig azért, mert a jelenleg használt dízel meghajtású autók elavultak, egyre kevésbé alkalmasak a viszonylag rövid távolság megtételével járó gyakori leállításra és elindításra.

 


Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.