A turisták előtt is vállalhatjuk ezt az újjászülető pesti teret

Célegyenesbe fordult a Blaha Lujza tér felújítása: a szerződés szerinti határidőnek megfelelően, november 29-én, kedden elkezdődött a műszaki átadás-átvétel. Az ellenőrzési folyamat során kisebb helyszíni munkák még történhetnek, ezt követően a ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető teret még az idén birtokba vehetik az arra közlekedők - írja közleményében a BKK.

Jelentős mérföldkőhöz érkezett a Blaha Lujza tér felújítása, a szakemberek

• lerakták a térburkolatot;

• elültették az összes fát, így a már meglévőkkel és az újakkal együtt 89 fa áll a téren;

• befejezték a növénytelepítést a növénykazettákba ültetett fák környezetében, valamint

• helyére tették az akadálymentes nyilvános illemhelyet.  

November 29-én, kedden elkezdődött a műszaki átadás-átvétel folyamata: a BKK szakemberei, a műszaki ellenőrök és a leendő kezelő, illetve üzemeltető cégek alaposan átnézik a területet, és ha szükséges, javításokat kérnek. Decemberben még lehetnek kisebb helyszíni munkák, de a Blaha Lujza tér teljes kivitelezése – a Somogyi Béla utca kapcsolódó felújításával együtt – az idén befejeződik. Blaha Lujza tér.  

Szobrok is emlékeztetnek az egykori Nemzeti Színházra

Tizenegy kis méretű, úgynevezett mikroszobrot helyeztek el a megújuló Blaha Lujza téren, a növénykazetták ülőfelületén. A különleges alkotások az egykori Népszínház, majd Nemzeti Színház színészlegendáit mutatják be egy-egy ikonikus szerepükben. Nem csak a szobrok emlékeztetnek a színházra: a tér az egykori Nemzeti székeire utaló bordó színű köztéri ülőalkalmatosságokkal és asztalokkal várja majd a megpihenni vágyókat, valamint a burkolatban megjelenik a lebontott épület körvonala.

A mikroszobrok elkészítéséhez egykori fotók és grafikák adtak segítséget, amelyek a színészeket szerepeikben, jelmezben ábrázolják. A 11 műalkotás között helyet kapott például Blaha Lujza, Fedák Sári, Kassai Vidor és Tamássy József kis méretű szobra is. A mikroszobrokról és a színészekről a Blaha Lujza téri buszváróban elhelyezett tájékoztató táblán olvashatnak majd további érdekességeket. 

 


Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.
Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony

Őzek és manók lakhelye a medvehagymától illatos Bakony 

A környék turisztikai célpontjait bejárva feltárul előttünk az időtlen természet és az évszázados történelem
Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény

Szintet lép a Csak a Mentes rendezvény 

Új, az eddiginél nagyobb helyszínen, több, mint hetven kiállítóval április 20-21-én rendezik a Csak a Mentes Tavaszi Fesztivált.
Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik

Szigetcsép legfurcsább versenyét, a Hucul ösvényt idén is megrendezik 

Szigetcsépen mindig van program, májusban például egy lovasverseny színesíti a mindennapokat.
Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre

Göncz Árpád és Fenyő János autóklasszikusai érkeznek Szegedre 

Száz különleges Mercedes, száz izgalmas történet .
Biztató eredmények a hazai turizmusban

Biztató eredmények a hazai turizmusban 

Az utazási kedv élénkülését elsősorban az idei több hosszú hétvégével magyarázzák a szakértők.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.