A turistának meg az anyja kínját!

ITB, Berlin, 2015. A béke iparágának intézményi képviselői nyüzsgő pavilonok pódiumain az érkezések sosem volt számáról szőnek reálisnak tűnő álmokat. A turizmus sok mindent megold, miközben problémákat is szül; a műfajnak vannak korlátai. Ez nem újdonság; egy ideje erről szól a fenntartható turizmus névre hallgató, változó sikerrel megvalósított projekt. Dr. Albert Postma professzor, a European Tourism Futures Institute munkatársa és Lars Bernhard Jørgensen Wonderful Copenhagen-ügyvezető ITB-n elhangzott előadásában azonban a fenntartható turizmus egy hanyagoltabb aspektusára igyekezett rávilágítani.

Overuse of City Destinations, Limits and Solutions című előadásuk felütésében egy kisfilmen nagyon sokemeletes hajó úszik el Velence házai fölé tornyosulva. Egy hajós társaságnak zsánerkép, de a képkockákon szintén megjelent velenceieknek, akik a tömegturizmus ellen tiltakozva skandálják, hogy városuk nem eladó lakosaival együtt, egyre inkább rémkép. A folytatásban barcelonaiak kérik: „Elég volt a tömegturizmusból!” És ha már Berlin, Postma nem mulasztotta el felhívni a figyelmet az itteni kocsmatúrák - pub crawl - során lepisilt kirakatokra. Ez mifelénk szintén nem ritka állat; Budapesten egy vasárnap reggeli, Kazinczy utcai sétán egyéb végtermékeket is megcsodálhatunk.

Ha hosszú távon várja egy város turistáit, fenntarthatóvá kell válnia, ami a városban abból áll, hogy a turizmust gyártó szereplők elfogadják: a tervezésben a legfontosabb érdekelt fél a lakosság - hívta fel a figyelmet. Ők egy darabig elvannak, aztán a robban a bomba. Azért ez nem ilyen egyszerű, mivel egyénenként más és más a hozzáállásunk - nyugtatott Postma. Persze, amikor az életminőség rovására kezd menni a city brékelők száma és viselkedése, akkor annál is robbanhat a kukoricagránát, aki a Postma féle érzelmi és viselkedésbeli reakciókat besoroló „ám legyen!” kategóriába tartozik. Ha nem figyelünk oda, az elfogadás előbb-utóbb átmegy haragba, és kevésbé rossz esetben csupán a turista mamájának bajáról szólnak keresetlen szavakkal, ahogy például a budapesti Vásárcsarnok felső szintjén lévő talponállók törzsvendégei szokták lereagálni a szezon közepe fele egy-egy turistacsoport tanácstalan bóklászását. Rosszabb esetben átcsaphat idegengyűlöletbe, amitől mindkét szakember óvott. Ennek a tőlünk - vagyis helyiektől - különbözőekkel folytatott párbeszéd veheti elejét, melynek összehangolásában a turizmus irányítóinak is szerepet kell vállalnia - így Jørgensen.

Míg Postma tapasztalata szerint a turisták vs. helyiek dilemma az érett desztinációk sajátja, addig Jørgensen egészen odáig merészkedik, hogy az egész alapvetően luxusprobléma; túl sok a vevőnk, akiknek a kiszolgálását meg kell tudni oldani - teszi hozzá. A probléma előbb-utóbb több várost elér majd - fenyegetett. A megoldás azonban egyéni, minden városnak magának kell azt megtalálni - adta ki Jørgensen az általános utasítást. Hogy némi konkrétum is elhangozzék, javasolta, hogy ahol túlkínálat van kapatos turistákból, ott ne nyissanak több lokált. Vagy például a városok marketingstratégiáinak megalkotói ügyeljenek a megfelelő célközönség kiválasztására. Csak azért, mert külföldi és jól néz ki az általa itt töltött vendégéjszakák száma a statisztikákban, még nem biztos, hogy ide kell csábítani. Azaz a megfelelő embereket érdemes bevonzani, akik nem riaszthatnak el másokat. Postma megoldásként felvetette a turisták tér- és időbeli becsatornázását. Megfelelő időben a megfelelő helyre - a megfelelő turistát.

Bár két gondolatébresztő előadás hangzott el a majdnem annyi álló mint ülő hallgatósággal csordultig telt teremben, a kérdésekből úgy tűnt, konkrét példáknak legalább annyira örült volna a közönség, mint a számos jól megfogalmazott általánosságnak.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.