A turisztikai bevételeket a turizmusba kell visszaforgatni

Velencei-tó térségi turisztikai fórumot tartottak húsvét előtt az Agárdon, a Simon Panzió és Borászatban. Munkatársunktól

A térségben két helyi TDM szervezet sikeresen működik, és eddig közel 100 millió forintot nyertek el pályázatokon. Most nagyobb munkát terveznek: 150 millió forintra pályáznak, hogy a térség minél több turistát fogadhasson, és azok minél több vendégéjszakát töltsenek itt.
Somossy Eszter, Gárdony város és térsége Turisztikai Egyesület ügyvezetője jó szervező, ez bizonyította azt is, hogy országgyűlési képviselőt, helyettes államtitkárt, a térség majdnem összes polgármesterét és vagy kétszáz embert tudott erre az eseményre nagypénteken összehívni.

L. Simon László, a térség országgyűlési képviselője és szinte valamennyi felszólaló egyetértett abban, hogy a turisztikai bevételeket a turizmusba kellene visszafordítani.
A képviselő ígéretet tett arra, hogy a döntéshozók segítségét kéri, és figyelmüket a Velencei-tóra irányítja.

Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára szerint a legmagasabb jogszabályi szinten kell védeni a Velencei-tó értékeit, s gondoskodni a fejlesztéséről. - Tekintsük előnynek, ahol nem drága gyógyfürdőbe járni, közel van a vízpart, a szőlő, mellette a borászat, tegyük elérhetővé a szolgáltatásokat.  „Ne árban versenyezzünk, hanem kínálatot biztosítsunk a vendégeknek, azt nézzük, hogy mi az, ami egyedi, ami helyben elérhető, és ha olcsón is szerezzük be, tisztes haszon származzék belőle.” - javasolta a turizmussal foglalkozó szakembereknek. Beszámolt arról is, hogy a turizmustörvényt most készítik elő, széles körű és nyílt konzultációt tartanak, ezért csak őszre kerülhet a parlament elé a turizmus törvényének javaslata. „Nemcsak Duna és Balaton stratégiánk lesz, hanem ha jól csináljuk, lesz Velencei-tavi stratégiánk is” - tette hozzá.

A fórumon a két TDM vezető is felszólalt, majd Balogh Károly, a Magyar TDM Szövetség elnöke tapasztalatairól szólva elmondta, hogy a magyar turizmus helyzetén remélhetőleg a jól működő TDM-ek segítenek majd. „A turizmustörvény megszületése nagy reménységünk, és sikertörténet lehet belőle”- mondta.

Az utolsó pillanatban vagyunk  

Horváth Endre a fórum szünetében munkatársunknak nyilatkozva elmondta, hogy a jelenleg nyitva álló pályázatok teszik lehetővé, hogy kiemeljék, ami egyedi. A március elsejétől elérhető pályázható csomag a szolgáltatásfejlesztés, a már meglévő, helyszínen kialakított látványosságokat támogatja, a mostani pályázati pénzek nem új beruházásokra, hanem a régiek fejlesztésére szolgálnak.  
„A Közép-dunántúli régióban 1, 4 milliárd forint áll rendelkezésre vállalkozások szolgáltatásfejlesztésére. Lényege, hogy az infrastruktúra fejlesztése mellett legyenek olyan kiegészítő szolgáltatások, amelyek lehetővé teszik a vendégek részére a tartalmas, hosszabb itt tartózkodást.” A szezon meghosszabbításával stabilabban a munkahelyek, a minőség is magasabb és nem idénymunkást kell igénybe venni.
„Ha télen elmegy a felszolgáló Ausztriába, azt tapasztaljuk, hogy nem jönnek vissza. A pályázattal munkaerőt tarthatunk meg. Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy ezeket a szolgáltatásokat kiterjesszük, hiszen május elsejétől nyílik az osztrák és a német piac, aki kimegy dolgozni, nem biztos, hogy vissza is jön.” - mondta a helyettes államtitkár.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.