A Turkish Airlines gourmet fogásokkal tarolt

A Turkish Airlines fedélzetén kapják az utasok a legjobb ellátást turista és prémium osztályon egyaránt az idei Skytrax díjátadó ítészei szerint.  

A Turkish Airlines utasellátó partnere (TURKISH DO&CO) segítségével újította meg teljesen fedélzeti szolgáltatásait, designját turista, komfort és prémium osztályon egyaránt.  A megújúlás során a török kultúrán belül az Ottomán és Szeldzsuk motívumok inspirálták a projektben résztvevőket, ami által egy különleges utazási és gasztronómiai élményt kívántak az utasok számára létrehozni. 

Temel Kotil a Turkish Airlines vezérigazgatója elmondta, hogy társaságuk eddig is  a világ csúcskategóriás légitársaságaihoz tartozott, amit mi sem bizonyít jobban, hogy soroztaban háromszor lettek Európa legjobb légitársasága. A legutóbbi utasellátást érintő fejlesztés által vezető pozíciójukat erősítették meg. 

 Attila Doğudan a TURKISH DO&CO vezérigazgatója kiemelte, hogy a gourmet fogások bármikor elérhetőek a business osztály utasai számára, amelyek után tradicionális török teát szolgálnak fel szamovárban. 

Az újdonságokat először az Isztambul-New York járat utasai próbálhatták október 22-én. Jelenleg a következő úticélok járatai alakultak át repülő topgasztronómiai létesítményekké: New York, Guangzhou, Jakarta, Fokváros, Buenos Aires, Sao Paolo, Hong Kong, Washington DC, Szöul, Johannesburg, Osaka, Kuala Lumpur, Los Angeles, Tokió, Chicago, Shanghai, Ho Chi Minh City, Szingapúr, Toronto és Houston.


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.