A TUTSZ is a versenyképes turizmust pártolja

A Nemzeti turizmusfejlesztései koncepció 2014-2024 Erőt adó Magyarország - A versenyképes turizmus koncepció programtervezetével kapcsolatban ismertette javaslatait a Turisztikai Tanácsadók Szövetsége. 

Ismeretes, hogy az NTK 2014-2024 közötti időszakra vonatkozó tervezete fókuszában a hazai turizmus versenyképességének fejlesztése áll, mégpedig olyan formában, hogy a már meglévő turisztikai létesítményeket tegye komplex szolgáltató központtá a beruházások által. Az elképzelés alapkoncepciójával a TUTSZ is egyetért kiegészítve saját javaslataival. A főbb témakörök között szerepel az egészségturizmus, a Balaton és a hungarikumok szerepe a turizmusban. 

 Egészségturizmus, akár víz nélkül is

A TUTSZ felhívja a figyelmet a szektor számára kulcsfontosságú privát tőkére (fürdő- és szállodafejlesztés területén) , amelyet csak abban az esetben lehet sikeresen megszólítani, ha a térségi vonzerő és termékstruktúra jól kiépült. Továbbá a jól ismert fürdődesztináicókat kapacitásban és minőségben egyaránt fejleszteni  szükséges. A sikerhez a szakmai és területi egyesületek együttműködése is elengedhetetlen. 

Azt is hangsúlyozzák, hogy az egészségturizmus nem feltétlenül jelenti a vízzel kapcsolatos tevékenységeket, szolgáltatásokat. Javaslatukban megemlítik a lovasterápiát, ami jó hatással van a magyar lovaskultúra és a vidékfejlesztés támogatására is. Hasonló fejlesztendő területek a  művészetterápia és a természetgyógyászat is. 

Összefogás a Balatonért

A TUTSZ a Balatont "Európa Családi Tavaként" pozicionálja, ennek jegyében a családbarát fejlesztések (szálláshelyek, strandok, játszóterek) előmozdítását támogatja. Az egészségturizmus a Balatonnál is jelen van, amit a "Tó-Wellness" koncepció támogatna. Fontos lenne a Balaton környékén található desztinációk harmonizálása és összefogása. A Balaton Fejlesztési Tanács és a Balatoni Regionális TDM Szövetség kompetencia és forrásfelosztáson alapuló együttműködése révén ez a regionális menedzsment szervezet hatákony gazdája lehetne a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet turizmus ágazatának.

Legyünk büszkék hungarikumjainkra

A TUTSZ álláspontja szerint hungarikumjaink méltóbb kiemelést érdemelnének a a Nemzeti turizmusfejlesztési koncepcióban , hiszen a magyar értékek, ezen belül a hungarikumok leghatékonyabb közvetítője, nemcsak hazánkban, de a világ magyarsága körében és nemzetközi téren is a turizmus. Annak ellenére, hogy a hungarikumok jelentősége rendkívüli a hazai turizmus fejlesztési lehetőségeinek érvényesülésében, nincsenek megfelelően integrálva. A desztinációs szintű termékfejlesztés jelen esetben is elengedhetetlen. 

 

 

 

 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.