A versengő favágók faluja

November végére újabb turisztikai létesítményekkel gazdagodik a Bükk egyik gyöngyszemeként emlegetett falu, Bükkzsérc. Kemencés kertet nyitnak büfével és szociális épülettel, mellette pedig toronykilátót emeltek.

Ezek a fejlesztések a dél-borsodi kőkultúra program keretében valósulnak meg, amelyekre hét szomszédos község pályázott és nyert el európai uniós támogatást. A bükkzsérciek közel 42 millió forintért valósítják meg az említett beruházásokat - mondta érdeklődésünkre Vasas Csaba polgármester. Hozzátette: jövőre ezt a területet további egy hektárral bővítik majd, ahol rendezvényközpontot alakítanak ki.

A fejlesztések része volt a műemléki védettségű pincesoron található látvány pince megnyitása is, ahol a tufába vájt régi bortároló kialakítására használt szerszámokat mutatják be az érdeklődőknek.

A kristály tiszta levegő, a csend, a pompás erdei környezet, a vendégváró szálláshelyek és a közeli bogácsi gyógyfürdő egyaránt vonzzák az ebbe a faluba pihenni vágyó vendégeket - erősítette meg Bükkzsérc első számú vezetője. - Idén is főleg az alföldi településekről jöttek nagyobb számban a turisták, akik a hegyvidéki környezetre vágytak.

A település a növekvő népszerűségét annak köszönheti, hogy egyre több olyan rendezvénnyel csábítják az odaérkezőket, amelyek látványosak és országosan is jelentősek. Így például júniusban nagy sikerrel tartották meg a kibővített falunapot, amelyet immár két éve az országos lovas díjugrató versennyel egészítettek ki. Idén száztízen neveztek a versenybe, amelyet sok érdeklődő szurkolt végig.

Augusztus végén pedig - szintén második alkalommal - Bükkzsércen rendezték az országos favágó versenyt, amelyet vadfőzőversennyel és a vadásztársaságok képviselőinek találkozójával kötöttek egybe. Ezt az eseményt is jelentős siker koronázta, annyira, hogy bejelentették: 2013 augusztus 31-én Bükkzsércre várják a legjobbakat az országos favágó verseny döntőjére. A jeles eseményt egy erdészeti gépeket forgalmazó nemzetközi cég szponzorálja majd. Ezzel párhuzamosan - az ideihez hasonlóan - a falu Művelődési Házát kitárva a szeretnék bemutatni a trófeákból összeállított tárlatot.

Jelenleg csaknem tíz vendégházban és egy három csillagos, wellness részleggel felszerelt hotelben - fogadják a turistákat Bükkzsércen. A polgármester reményei szerint a szálláshelyek száma már jövőre tovább bővülhet. Ez év márciusában Bogáccsal, Noszvajjal és Cserépfaluval közösen vettek részt Budapesten, az Utazás Kiállításon, ahol a turisztikai kínálataikat mutatták be. Jövőre is szeretnének együtt bemutatkozni. Pályázati támogatással pedig felújították a falu sporttelepét, ahol korszerű feltételeket teremtve, kellemes környezetben élenjáró hazai labdarúgó csapatokat is várnak hosszabb alapozó edzésekre.

Bíznak abban, hogy az említett fejlesztésekkel, az országosan is jelentős turisztikai programkínálattal, valamint az egyéb színes látnivalókkal: mint a műemléki pincékkel, az Emlékházban található régi tárgyak bemutatásával, a kocsimúzeummal, illetve a falu központjában felújított gémeskúttal még több vendéget vonzzanak 2013-ban Bükkzsércre.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.