A világ korallzátonyainak 14 százaléka eltűnt egy évtized alatt

A tudósok arra jutottak, hogy 2009 és 2018 között a világ mintegy 11 700 négyzetkilométernyi korallzátonyt veszített el. Ez több, mint amennyi korall jelenleg Ausztráliában él

A korallzátonyok monitorozásával foglalkozó szervezet (Global Coral Reef Monitoring Network) kedden mutatta be a korallzátonyok egészségét vizsgáló eddigi legnagyobb, átfogó kutatást a világon. A jelentés szerint ugyanakkor a korallok körül élő algák mennyisége 2010 és 2019 között 20 százalékkal nőtt. Ezek az algák akkor szaporodnak el, amikor a zátonyok stresszhatás alatt vannak. A jelentéshez az adatokat 73 ország több mint 300 kutatója 40 éven át gyűjtötte. Tíz régiót elemeztek, ennek nyomán arra jutottak, hogy a korallok elvesztésének legfőbb oka a víz felszíni hőmérsékletének emelkedése okozta fehéredés. Az egyik ilyen tömeges korallfehéredés 1998-ban a világ koralljai 8 százalékának, vagyis mintegy 6500 négyzetkilométernyi korallnak a pusztulását okozta. A legnagyobb hatása ennek az Indiai-óceánban, Japánban és a Karib-szigeteknél volt.

 

A szakértők szerint az elmúlt évtizedben tapasztalt csökkenés a felszíni hőmérséklet folyamatos emelkedése közepette következett be. A tudósok a sürgős cselekvés szükségességére hívják fel a figyelmet, és arra, hogy a klímakrízis jelenti a legnagyobb fenyegetést a világ koralljai számára. Ugyanakkor a jelentés reményre is okot adó jelenséget is feltárt. A tudósok arra jutottak, hogy a stressz ellenére számos korall ellenálló maradt, megfelelő körülmények között képes volt felgyógyulni. Bár a korallzátonyok az óceánok fenekének csupán 0,2 százalékát borítják, a tengeri fajok legalább egynegyedének nyújtanak otthont. Létfontosságú élőhelyet jelentenek, egyben az emberek számára fontos protein-, gyógyszer- és táplálékforrást, munkahelyeket teremtenek, emellett milliók számára nyújtanak védelmet a viharok és az erózió ellen.

Az elmúlt évtizedben a tömeges korallfehéredések olyan gyakoriak voltak, hogy a koralloknak nem maradt idejük a felgyógyulásra. A tudósok azonban megfigyelték, hogy 2019-ben a korallal borított területek 2 százalékának sikerült regenerálódnia. Ez reményt adhat arra, hogy ha az ezeket az ökoszisztémákat sújtó tényezőket kiiktatják, akár az 1998 előtti szintig is javulhat a korallzátonyok helyzete. A korallzátonyokra terhet jelentő további tényezők a túlhalászat, a nem fenntartható fejlődés a partvidékeken és a romló vízminőség.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.