hirdetés
hirdetés

A vízi autó, a gleccser és magashegyi télélmény

Az egészen közeli Salzburger Land Ausztria legtávolibb, magyarok által nagy számban látogatott tartománya. Fő utazási motiváció a síelés. Van hol: a tartomány 22 síterepén 1700 kilométernyi pálya várja a népet.  Egytizedét jártuk be; Zell am See-Kaprun és Rauris következik.

hirdetés

„A tó mélyén meg egy Porsche pihen” - közli túravezetőnk az alattunk több száz méterrel elterülő tóra mutatva úgy, mintha ez lenne a világ egyik legtermészetesebb dolga egy alpesi kisváros tavában. Persze rögtön más a helyzet, ha ez a kisváros Zell am See, ahol a Porsche tervezőirodája található. Ez rögtön magyarázat arra is, miért áll az osztrákosan „gemütlich” városka közepén egy skandinávosan geometrikus, modern konferencia központ, megint csak a P betűs névvel. Vagy éppenséggel miért közlekedik a Schmittenhöhe tetejére a Porsche által tervezett kötéllift-kabin. De vissza a vízi autóra! Évtizedekkel ezelőtt a befagyott tavon azt játszották, hogy a kocsi után kötött síelőt húzták, amíg egyszer csak reccs: a mókának vége szakadt későbbi korok búvárainak örömére. Természetesen Zell am See nem elsősorban a búvárok Mekkája. Még nyáron sem.

Porsche dizájn (Zell am See-Kaprun Tourismus GmbH)

Maradjunk a télnél! „A szemközti hegy a Porsche családé” - mutat túravezetőnk a havas Schmittenhöhe-re. Arra nem sikerül fényt deríteni, hogy a hegyen fehérlő kiterjedt pályarendszert milyen konstrukcióban üzemeltetik, de voltaképpen lényegtelen. Bizonyára keveseket érdekel azok közül, akik az évi 2,4 millió vendégéjszakát hálják a 10 ezer lakosú Zell am See-ben, illetve Kaprunban. Salzburg tartomány talán legismertebb síterepén nagyjából 600 szálloda található. Az első látásra nagynak tűnő számmal azért óvatosan; nem több száz szobás interkontinentálokról van szó. Zömében szerényebb méretű, de roppant igényes családi szállodák adnak otthont ennyi vendégéjnek. Köztük magyarokénak is. A honfitársaink közt legnépszerűbb Salzburger landi úti cél számaiból azonban kb. 3%-kal részesülünk. 

Felfelé síelés a felvonóról nézve

„Akkor most vegyük le a fókaszőrt és csússzunk le a völgybe!” - utasít túravezetőnk. Ez nem valami sarkvidéki viselet; a túrasí lécek elengedhetetlen kelléke, hiszen ezekkel inkább felfelé megyünk, mint a lefele, amit a fenti, a léc talpára rögzítendő alkalmatosság (nem igazi fókából, mielőtt az állatvédők nekünk esnének) a hóba visszafele belecsimpaszkodó szőröcskéi révén segít. Ez a túrasízés az, amit a felvonókon ülők értetlenkedve szemlélnek, nem értve, hogy ha itt a felvonó, azok a csodabogarak miért nem azzal mennek fel? „Mert ennek nem a lesiklás a lényege, hanem a kitartó küzdés után elnyert méltó jutalom, a csúcs, és a hegynek kijáró tisztelet” - foglalja össze a lényeget vezetőnk, Heli. Igaza van. Ettől azért még szívesen vág neki az ember a lesikló pályáknak.

„A fokozott alkoholfogyasztás és a síelés semmiképp sem egyeztethető össze!” - figyelmeztet a Salzburger Land síterepeit ismertető magyar nyelvű kiadvány. Nos, aki tényleg síelni érkezik, annak nem is igen lenne ideje felönteni a garatra, mert a Zell am See-i pályarendszer 138 kilométere épp elég, a szeszes italnál izgalmasabb élményt ígér. De azért egy-egy pohár valami még jólesik egy energiában gazdag Käsespätzle után a megannyi hütte valamelyikében. 

Salzburgerland fantasztikus teteje

Egy Käsespätzlénél több energiát töltsünk magunkba, ha a síterep nagyágyújára indulunk: a Kaprun fölött tornyosuló Kitzsteinhorn 3200 méterével uralja a környéket. Itt már érezhetően ritkább a levegő, kisebb a légnyomás, besűrűsödik a vér. Innen nézve a Schmittenhöhe „holmi” dimb-domb. A Kitzstein szexepilje a gleccsere. Bár az elmúlt évtizedek legalább úgy elbántak vele, mint a Kilimandzsáró havával, de azért még maradt belőle egy tekintélyes darab, amin kéktől a koromfeketéig kitűnő sípályákon csúszhat a nép.

A Gipfel étterem teraszán (Zell am See-Kaprun Tourismus GmbH)

A gleccserpályákon gyakran keríti hatalmába olyan érzés, mintha a kozmosz egy teljesen másik szegletében lenne, egy scifiben: körös-körül 3000-nél magasabb csúcsok törnek az ég felé, a sűrűn lakott völgyek nem vagy alig látszanak, a téli égbolt kéksége pedig már-már olyan, mint a Földé az űrfelvételeken. Az egészre rátesz egy lapáttal még a csúcs alatt alig 200 méterrel álló Gipfel étterem, melyet szintén mintha egy fantiból metszettek volna ki. A rendhagyó helyszínhez képest egész megfizethető Gipfelből kilépve sétáljunk el a mellette lévő, hegybe fúrt alagútba. Itt remek ismeretterjesztő tabellákról ismerkedhetünk a gleccsert is magába foglaló Hohe Tauern Nemzeti Parkkal. És még valami: ha a havon múlik, egy gleccseren még májusban is lazán síelhetünk!

Aranymosók csendes völgye 

A nagyvilági Zell am See-Kapruntól az alig 40 kilométerre, a szintén a nemzeti park területén fekvő Raurisertal egészen más dimenziókat nyit meg. A hivatalos turisztikai marketing szerint a család dimenzióit. Valójában inkább az Alpokban mára egyre ritkábban tetten érhető magashegyi télélményt, illetve némi időutazást, amit Rauris csupán néhány pályás, de kitűnő síterepének liftjei jelentenek. Aggodalomra nincs ok, a felvonók teszik a dolgukat, de lesz majd új lift is a 30 kilométernyi pályarendszerhez, amin rengeteg magyar szót hallani. Mi több, akad itt magyar tulajdonú szálloda is. Az árak pedig egy fokkal kedvezőbbek, mint a Zell am See-iek. A pályákon nincs tömeg, ami valóban előnyös a családoknak kisebb porontyokkal, mert nem fog rajtuk átgázolni egy százzal döngető szlalom-vaddisznó.

A Sonnblick (Tourismusverband Rauris)

A Raurisertal igazi báját azonban az adja, hogy a völgy nem átjáró ház. A végén a keskeny műút drámai háromezresek amfiteátrum-szerű lábába torkollik. Innen már csak gyalogszerrel folytathatjuk, akár a szintén 3000 fölötti Sonnblick csúcsáig, ahol Ausztria legmagasabban lévő meteorológiai állomása trónol magányosan. Megnyitásakor nem csak Ferenc Jóska, de még Sisi is élt. Ide azért télen kevesen másznak föl, viszont egy hótalpas túra a kétméteres hóban, a néma fenyvesen át szintén óriási élmény. A csendet legfeljebb néha egy-egy, a fák közötti tisztásokon átsikló sítúrázó töri meg. Itt nincs felvonó és hütte, az élet egyik közepe a Sonnblickbasis turistaház, ahol alpinisták és jégmászók szállnak meg. A turistaháztól az iható tisztaságú folyót követve könnyen vissza lehet jutni az élet másik középpontjába, Raurisba. Erre vonultak az egykor aranyáról híres völgy aranymosói is. Aranyláz nem volt, de azért egész korrekt mennyiséget bányásztak valaha a nemesfémből ezen a vidéken. Az aranysásók idején Roswitha Huber még nem volt, de ma van és egy 300 éves házban, több mint ezer méteres magasságban színesíti Salzburger Land gazdag gasztronómiai kínálatát saját kézzel sütött kenyereivel. Ez önmagában talán nem olyan különleges, az viszont igen, hogy isten háta mögötti kulipintyójába tucatjával érkeznek agyon stresszelt menedzserek, hogy feszültségüket egy jó kis dagasztással oldják.

Rauris, bár a völgy legnagyobb települése, a téli estére tud annyira csendessé válni, hogy az ember neki se indulna valami élet nyomában, amíg egyszer csak a sűrű pelyhekben hulló hóban rá nem akad „A söntésre”. A kb. 50 négyzetméteres szuterénben olyan pörgésbe csöppen, hogy hajnalig ropja a parketten. A szinte vágható cigifüstből a helyi turizmus expatjei rajzolódnak ki; egy skót síoktató, vagy éppenséggel egy magyar szobalány.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!