A Vurstlitól a Vidám Parkig

Sokáig sikertörténet volt a Vidám Park, amely 1960-ban például 2 milllió 700 ezer látogatót számlált. A hosszú múlttal bíró létesítmény egykor korszerűnek számított, mára azonban jelentősen megváltoztak az elvárások a szórakoztatás eme formájával szemben.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

„Ilyen berendezéseket, játékokat sem Magyarországon, de még a szocialista országokban sem gyártanak. Olaszországból, a nyugatnémetektől, Angliából, Franciaországból hozathattunk – 1980-ig két-három évenként, amíg nekünk is jutott az ország devizakeretéből.” Így ecsetelte a nehézségeket 1988-ban Tari Julianna, a Vidám Park akkori igazgatója a Népművelés című lap riporterének, utalva arra, hogy a Magyarországnak akkor szűkösen rendelkezésre álló valutából nem jut új játékok importjára. A helyzet az elmúlt negyed évszázadban csak tovább romlott, így többszöri bejelentés után úgy tűnik, az idei szezon tényleg az utolsó a nagymúltú intézmény életében, amely átadja helyét a terjeszkedő Állatkertnek.

A Vidámpark, illetve elődei szinte egyidősek a Városligettel. Nem sokkal azután ugyanis, hogy a Pest határában levő mocsarat a 18. század végére lecsapolták és fásítottak (amiért ekkor a Városerdő nevet kapta), felmerült az ötlet, hogy mulatóhellyé kéne alakítani. 1798-ban a város e célból a területet Batthyányi József grófnak és prímásnak adta bérbe, aki vállalta, hogy folytatja a fásítást és vendéglőket létesít. Korai halála azonban véget vetett a fejlesztéseknek. Tovább jutott a József nádor által létrehozott Királyi Szépítő Bizottság, amely 1808-ban pályázatot írt ki „a város minden osztálya” számára egyaránt hasznos és kellemes mulatóhely megtervezésére.

Virsli és körhinta

A pályáztatás sikeres volt, egy korabeli okirat tanusága szerint Grossinger Leopold „korcsmáros és trettor” már 1810. május 15-én szerződést kötött Pest városával, amelynek értelmében megkapta a Városliget területén a bormérési jogot, cserébe vállalta például körhinta felállítását, „tekintettel arra, hogy a Városliget fő-fő rendeltetése az, hogy a nagyközönség szórakoztatását szolgálja”. „Már a 20-as évek végén bevonult a Ligetbe mind-ama rekvizítum, amely később életének karakterét megadta. Kötéltáncosok, lovasművészek, cigányjósnők, Paprika Jancsik” – erősítette meg a gyors felfutást egy évtizedekkel későbbi cikkben az Új Idők című lap.

Jeles esemény volt az 1829. augusztus 20-i Szent István napi ünnepség, amikoris átadták a rutschbahnt, vagyis a faszerkezetes rövid szánkópályát. Az össznépi vigalmi negyed vurstli elnevezése is ebből az időből ered, nagy valószínűség szerint a német Würstel, Würstl szóra utal, és arra, hogy a Városligetben ekkoriban úton-útfélen lehetett tormás virslit kapni. Amit azonban nem mindenki engedhetett meg magának. „Ünnepnapokon a szegényebb családok magukkal hozva ételt és italt, letelepednek az árnyékos fák alá s a nagyterjedelmű virányos mezőkön különféle játékot s mulatságot űznek, a kintornák mellett táncolnak, sőt hintáznak kocsiban, még a levegőben is repdesnek” – számolt be Varhot Imre ügyvéd és színműíró a Budapesti kalauz 1864-es számában.

Jómódúbbak is jártak a Ligetbe, igaz, jelentős távolságot tartva a plebstől. „A Liget bizonyos területeit és helyeit kifejezetten az arisztokrata és polgári rétegek (Jégpálya, Cirkusz, szépen parkosított helyek stb.) más helyeket viszont (elsősorban a Vurstlit) csak az alsó rétegek használták” – írja Granasztói Péter Tömegszórakozás a Városligetben – A Vurstli című cikkében. A ritka találkozási pontok egyike a már említett körhinta volt, amely a legnépszerűbb attrakciónak számított, és még „a jómódú polgári közönség” is előszeretettel ült fel rá. 1868-ban már 10-15 „ringspiel” működött Városliget-szerte, ezeket ritkábban lovak vagy (ingyen menetek reményében) gyerekek, legtöbbször napszámosok hajtották.

A jellegzetes, tagbaszakadt hintáslegények komoly irodalmi karriert futottak be, nem utolsósorban Molnár Ferenc Liliom című drámájának köszönhetően. De hozzájuk kötődik az az anekdota is, mely szerint egyikük felesége egyszer azt mondja félelmetes külsejű férjének: „meglásd Pipi, addig jársz haza ilyen későn, míg egyszer leütsz valakit”. A vurstli történetében az első jelentősebb változást az 1885-ben a Városligetben megrendezett Országos kiállítás hozta, ami miatt a szórakoztatónegyed (az Állatkerttel, a Cirkusszal és az olcsó színházakkal) a Liget északi széle felé szorult.

A Vurstli egy részének a mai Széchenyi fürdő helye jutott, itt élte igazi fénykorát az 1890-es évektől. Jellemző, hogy az ekkoriban anyagi gondokkal kűzdő, az emberek kegyeiért folytatott harcban amúgy riválisnak számító Állatkert is mutatványosok odacsalogatásával igyekezett túlélni.

A mulatóhely-kombinát kora

A valódi veszélyt a vurstlira azonban a Vidám Park egyenes ági felmenője, a Meinhard család Angolparkja jelentette. A Bajorországból Pestre települt familia 1908-ban építette fel a sárkányvasutat, a mai barlangvasút elődjét a vurstli szomszédságában. Az újdonság olyan jól jövedelmezett, hogy 1910-ben már mulatóhely-kombinát építésére kértek és kaptak engedélyt.

A felépült egységben valóban minden volt, erről tanuskodik az Angolpark egykori reklámja is: „Bizonyos, hogy a park egyik legnagyobb vonzóereje: az amerikai Magasvasút továbbra is élvezetet fog szerezni, az Elvarázsolt kastélyban nagyszerűen mulatnak, a Barlangvasút miniatűr kocsiparkjával a tréfás utazás kitűnő alkalmatossága. Kedves, új sportnemet honosított meg továbbá az Angol Park, a görkorcsolyának bevezetésével a Skating-ring nagy csarnokában.”

Az első világháború éles határt jelentett, mert vele „nemcsak a Vurstli virágzó időszaka fejeződött be, hanem a varietéké és a cirkuszoké is. A hagyományos szórakozások nem tudták immár kielégíteni a városi ember kulturális igényeit, nyilvánvalóvá lett anakronisztikus voltuk. (...) A szabad idő eltöltésének módja változóban volt, a hétköznapok nem váltak el többé olyan élesen a vasárnaptól, és a több órás szórakozások is (Vurstli, korzó, népünnepély) 2-3 órásra rövidültek” – írja Granasztói Péter a már emlíett cikkben.

Még az sem tudta fenntartani az érdeklődést, hogy az évek során a nagyközönség a technika több vívmányával, így a fonográffal, fényképezővel, mozival is a Ligetben találkozhatott először. 1925-ben aztán felröppent a hír, hogy elbontják a vurstli bódéit. Ekkor – akárcsak tavaly a Vidámpark esetében – egy időre megélénkült a forgalom, amit a mutatványosok próbáltak is meglovagolni. A német Georg Lindeneck például itt akarta megdönteni az éhezési világcsúcsot. Mielőtt lepecsételték volna az üveggel elválasztott szobát, ágyat, asztalt, rengeteg cigarettát, folyadékot, 10 ív papírt és sok német regényt helyeztek el mellette, Lindeneck pedig stílszerűen egy pár virslivel búcsúzott az ételektől – számolt be az esetről Czippán György A budapesti vidámpark története című könyvében.

A kísérlet végeredményéről nem maradt fenn írásos beszámoló, az viszont bizonyos, hogy 1926-ban a Széchenyi fürdő bővítése miatt a vurstli egy részének bontására sor került. Ebben az időben az Angolparknak se ment jobban. „Amikor megnyílt, ezrek tolongtak, s a legnagyobb attrakcióhoz, a hullámvasúthoz csak testi épség megrongálásával lehetett közeledni. Meinhardékat jobban irigyelték, mint a Rotschildékat. Omlott a sok pénz, bomlott a közönség az Angol Parkért. Ma már nem irigylik Meinhardtot, aki kényszeregyezséget kért az üzemére. (...) Néha még hallatszik a rémült sikoly a hegyi vasútról (azt hiszem, külön megfizetett sikoltozó), de egyébként nagyon csendes lett errefelé minden” – számol be 1935-ben a Pesti futár tudósítója.

A cikk teljes terjedelemben elolvasható a GyártásTrend Magazin 2013/5. számában.

Forrás: GyártásTrend


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.