hirdetés
hirdetés

A wellness turizmus napjainkban - kutatási jelentés, első rész

A Wellness Tourism Wordwide megbízásából átfogó tanulmány készít a magyar Xellum kft. a wellness turizmus jelenéről és jövőjéről. A kutatás első fele már megjelent, az eredetileg angol nyelvű tanulmányt magyar fordításban közöljük.

hirdetés

A Wellness Travel 2020 kutatásnak az a célja, hogy képet adjon a wellness turizmus 2020-as várható állapotáról három kérdéskörre támaszkodva: kinek? (azaz ki a fogyasztó), hol? (az egyes desztinációk kínálata) és mit? (a wellness típusai). A tanulmány 50 országból 140 érintettet kérdezett meg a wellnessel, a turizmussal, a spa-val és az egészséggel foglalkozó cégek körében. A tanulmány 2 részből áll: az első rész a wellness jelen helyzetét vázolja, a második részben pedig a trendek és a 2020-as előrejelzések olvashatók. A második rész 2011. augusztus 19.-én jelenik meg.

Az utazás szerepe az életminőségben

A turizmus is egy azon tényezők közül, melyek hatnak az életminőségre és a jó közérzetre.

A turizmusnak megvan a képessége arra, hogy hasson a helyiek és a látogatók életminőségére és jó közérzetére direkt és indirekt módon is. Eddig kevés tanulmány készült arról, hogy milyen a kapcsolatban áll az utazás, az életminőség és a jó közérzet. Az eddig készült életminőséggel foglalkozó tanulmányok és modellek még nem foglalkoztak a turizmussal, mint lehetséges szabadidős tevékenységgel, illetve nem ismerték fel a turizmus jelentőségét az életminőség javításában. Jelen tanulmány kimutatta, hogy a rendszeres utazás majdnem ugyanolyan fontos az életminőség szempontjából, mint a barátok vagy a jövedelem.  Ez egy igen fontos felismerés, hiszen a The Golbal Burden of Disease sorozat (1998) szerint a napi stressz károsítja az egészséget. A stressz jövőbeli hatásai pedig valósággal megdöbbentőek. Az Egészségügyi Világszervezet (WTO) azonosította az 5 legsúlyosabb betegséget 2020-ra, melyek kialakulásában jelentős szerepet játszik a stressz. Ezek a következők: szívbetegség, depresszió, agyvérzés, közlekedési baleset és krónikus tüdőbetegségek. A stressz hozzájárul továbbá az alvászavar és az elhízás kialakulásához is.

Az utazás tehát egy lehet azon tényezők közül, melyeknek jótékony hatása van a jó közérzetre és az életminőségre.

életminőség
életminőség

 

Egészségi állapot


Család

Munka

Szeretet

Barátok

Siker

Jövedelem

Biztonság

Szabadidő eltöltés korlátok nélkül

Környezet állapota

Rendszeres utazás lehetősége

 

 

Mi a legfelkapottabb ma?

A táblázatból kiolvasható, hogy a hagyományos orvosláson alapuló utazások képezik a legfontosabb csoportot a gyógyturizmuson belül, emellett a műtéti célú utazások, nevezetesen fogászati műtétek, plasztikai sebészet és műtét utáni rehabilitációs kezelések is jelentősek, melyek együtt a gyógyturizmus forgalmának 43 %-át teszik ki.

 

wellness utazások célja
wellness utazások célja

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A felmérés adatai alátámasztják azt is a feltételezést is, hogy a wellness turizmust a turisták pihenés, kényeztetés és fitness iránti vágya motiválja leginkább. Néhány termék, nevezetesen a thalasso terápia, a „new age” és az egészség elősegítését ösztönző wellness azonban még viszonylag ismeretlen.

 

 

 

Noha a válaszokból az derül ki, hogy ezek a wellness turizmus által nyújtott lehetőségek széles körben még nem ismertek, azonban mindenképp figyelemre méltóak azon országokkal, régiókkal és desztinációkkal együtt, melyek igyekeznek jobban megérteni a fogyasztók igényeit, továbbá befektetési lehetőséget is nyújtanak. Ezáltal az érintett szolgáltatók feladata lesz a turizmus és wellness ipart felvilágosítani a kínált szolgáltatások előnyeiről.

 

toplista
toplista

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az első három helyezett

 

1. Szépség kezelések, Fittness, Szabadidő és Rekreáció, Spa és Wellness szállodák

2. Hagyományos orvoslás, Táplálkozási és Méregtelenítő Programok, Foglalkozási Wellness, Jóga és Meditáció, Szertartások

3. Terápiás kezelések, New Age, Spa tengerjáró hajó, Spirituális Fesztiválok

 

 

Hol?  - Regionális Központok

 

világtérkép
világtérkép

 

 

 

 

 

 

 

 

Figyelembe véve a fontos földrajzi és kulturális különbségeket a globális wellness turizmusban, a térkép a kutatások alapján az egyes területek legnépszerűbb termékeit és szolgáltatásait mutatja a 2011-es állapotnak megfelelően.

A hagyományok, az életmódbeli különbségek (pl jóga) és a természeti kincsekhez való hozzáférés lehetősége (pl gyógyvíz) formálja a wellness turizmus szolgáltatásait. Jelenleg a szolgáltatások régióról régióra változnak, mely alapjául szolgálhat egy nemzetközi wellness turizmusnak.

 

A legtöbb régióban a természeti környezet bizonyul a legfontosabb előnynek a wellness turizmus számára. A közép- és kelet–európai illetve a közép-keleti országok számára a természetes gyógytényezők a legfontosabbak. 2011-ben Észak-Amerikában a gyógyászati szolgáltatások és kezelések a legnépszerűbbek. A wellness turizmus fontos része a kultúra és a tradíciók. A hagyományos és kiegészítő terápiák valamint a spirituális hagyományok Ázsiában a legfontosabbak. Mind az iparnak, mind a fogyasztóknak szükségük van több információra és adatra valamint különböző erőforrásokra, annak érdekében, hogy a wellness szolgáltatások versenyképesek és hitelesek legyenek.

 

 

Termékek és szolgáltatások

Legfontosabb régiók

1

természet és tájkép

Észak és Dél – Európa, Közép és Dél – Amerika, Afrika, Ausztrália és

Új - Zéland

2

természetes gyógy tényezők

Közép és Kelet – Európa, Közép - Kelet

3

gyógyászati szolgáltatások – rehabilitáció

Észak - Amerika

4

gyógyászati szolgáltatások – fogászat, sebészet

Észak - Amerika

5

hagyományos, kiegészítő és alternatív terápiák

Távol - Kelet

6

spirituális hagyományok

Dél - Kelet Ázsia

 

 

 

Észak - Európa

Dél – Amerika

Kelet - Európa

Afrika

Dél - Európa

Közép - Kelet

 

 

 

 

 

 

 

Nyugat - Európa

Délkelet - Ázsia

Észak - Amerika

Távol Kelet

Közép - Amerika

Ausztrália, Új – Zéland,

 

 

Szabadidő és rekreációs Spa

 

Medical Hotel (terápiás)

Medical Hotel (műtéti)

Wellness szálloda és Spa

Spa és Wellness tengerjáró

Holisztikus pihenőhely

 

 

Szakkifejezések magyarázata

 

Kiegészítő és alternatív gyógyászat: Olyan orvosi és egészségvédő rendszerek, gyakorlatok és termékek, melyek széles körben még nem terjedtek el a hagyományos orvoslásban. Ilyenek például azok a gyógymódok, melyeket az orvosok, gerincmasszőrök, egészségügyi szakemberek, például pszichológusok, terapeuták és ápolók fokozatosan alkalmaznak. A gyógymódokat általában 2 csoportba sorolják: test és lélekgyógyászat valamint természetgyógyászat. A gyógymód az agy, a lélek, a test és a viselkedés kölcsönhatásaira összpontosít elősegítve ezzel a gyógyulást. Jó példa erre a meditáció, a jóga és az egyéb alternatív mozgásformák.

(http://nccam.nih.gov/health/whatiscam/). 

 

Bizonyított, hagyományos orvoslás: Olyan orvosi beavatkozás, mely bizonyítottan tudományos tényeken alapszik, és látható a betegek javulása a népesség körében is.

 

Gyógyturizmus: Olyan turizmusfajta, melynek keretében az utazók elhagyják lakhelyüket annak érdekében, hogy a meglátogatott helyen orvosi, fogászati vagy sebészeti kezelést kapjanak, mely az adott desztinációban elérhetőbb, jobb illetve magasabb minőségű. Belföldi gyógy turizmus esetén az utazók nem hagyják el az országot, csupán egy másik területre, régióba vagy városba utaznak annak érdekében, hogy ott orvosi, fogászati illetve műtéti kezelésben részesüljenek, mely az adott helyen elérhetőbb és magasabb minőségű.   

(Medical Tourism Association,

http://www.medicaltourismassociation.com/en/medical-tourism-faq-s.html).

 

Foglalkozási wellness (egészségösztönzés) A Nemzeti Wellness Intézet által definiált fogalom, mely azt jelzi, egy munkahelyen a dolgozók munkájuk során mennyire válnak elégedetté.

 

A New Age egy szabadon folytatott lelki mozgalom, a hívők és a gyakorlók hálózata, akik megosztják egymással a hitüket és a gyakorlatot, mint egy hivatalos vallást, melyet követnek.

 

Spa: olyan fürdő, amely annak érdekében jött létre, hogy fokozza a jó közérzetet különböző szolgáltatások nyújtásával, elősegítve ezzel a test és a lélek megújulását.

(ISPA, http://www.experienceispa.com/spa-goers/spa-101/types-of-spas/)

 

Spirituális és holisztikus turizmus: az egyén lelkére fokuszáló forma vezetve őt a transzcendencia vagy a megvilágosodás felé. Lehet kapcsolata a vallással, és gyakran kapcsolódik hozzá rituálé, valamilyen ünnepség vagy hagyomány, melyek különböző vallásokból származhatnak.  

 

Műtéti turizmus: olyan utazások, melyek a kezelések mellett magukban foglalnak például fogászati, kozmetikai vagy esetleg életmentő operációt is.

 

Thalassoterápia során a szolgáltatások tengervízzel történnek. A termékekben a víz, az alga és a só a legfőbb alkotóelemek. (Smith & Puczkó 2008).

 

Terápiás gyógy turizmus bizonyos szempontból eltér a sebészeti turizmustól.  Akadnak hasonló elemek, mint például a kivizsgálás és a diagnosztizálás, eltér azonban abból a szempontból, hogy gyakran hosszabb ideig tart vagy meg kell ismételni a kezelést az adott desztinációban.  A terápiás turizmusban gyakran alkalmaznak természetes gyógy tényezőket is. (Smith & Puczkó 2008). 

 

Terápiás rekreáció célja az, hogy a beteg illetve mozgássérült embereket rehabilitálja.

 

Well-being (Jólét) az, ami végső soron jó valaki számára (The Stanford Encyclopedia of Philosophy (2007)

 

Wellness turizmus: olyan utazás, melynek célja az egészségi állapot javítása, összpontosítva a test a lélek harmóniájára, az öngyógyításra, a fizikai erőnlétre, a szépségápolásra, az egészséges táplálkozásra, a relaxációra és meditációra, a szellemi frissességre, az oktatásra, a környezet sérülékenységére és a társas kapcsolatokra – mint legfőbb alkotóelemekre.

 

A Wellness Tourism Worldwide 2010-ben alakult, célja áthidalni az egészség, a jólét, a szabadidő, a turizmus és a fenntarthatóság közötti szakadékot. A Wellness Tourism Wordwide egy nemzetközi kereskedelmi szövetség, mely magába foglalja azokat a wellness-szel és a turizmussal foglalkozó cégeket, szervezeteket és intézményeket, melyek a jólét és az életminőség javítása érdekében jöttek létre.

A WTW célja, hogy elősegítse a wellness turizmus fejlődését és reklámozását világszerte. A cél, azaz az iparág és a wellness turizmus fellendítése érdekében a tagok és kulcsrészvényesek is együtt, országhatárokat átlépve dolgoznak.

 

A wellness turizmus legfőbb résztvevői:

- kormány (turisztikai minisztériumok, gazdasági és fejlesztési miniszterek)

- turisztikai szervezetek és kapcsolódó cégek (TDM szervezetek, szövetségek, utazási irodák, 

   MICE, szállodák, légitársaságok, fürdők)

- munkavállalói testületek (társaságok, biztosítók)

- egészséges táplálkozással és testedzéssel foglalkozó vállalkozások

- a fenntarthatósággal foglalkozó cégek és szervezetek

- magasabb képzettséget adó, wellness-t kínáló intézmények és jólét programok (testületek és egyéb érdekelt társulások)

 

Az eredeti tanulmány ezen a linken érhető el:

http://www.wellnesstourismworldwide.com/uploads/7/2/1/6/7216110/wtw_4wr_phaseone_web.pdf

hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Ön szerint szükséges az érdekképviseleteknek a mozgáskorlátozott turisták érdekeiért lobbizni?

Kiadónk társoldalai