Aba Sámuel királyt és korát idézték meg Abasáron

Sok szállal kötődött a Mátra-aljához harmadik királyunk, Aba Sámuel (990-1044). Az uralkodó 1042-ben alapította Abasárt, a ma már népszerű turisztikai célpontnak számító falut. A király életére és korára emlékezve nyitottak kiállítást a település Saári Közösségi Házában.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Misi Norbert, a tárlat szerkesztője munkatársunknak elmondta, hogy az abasári önkormányzat egymillió forintos támogatást nyert el az Emberi Erőforrások Minisztériumától a vándorkiállítás megrendezésére. Összesen tíz, nagy méretű tablón mutatják be – többek között – Aba Sámuel életét, az Aba nemzetség történetét, a király halálát és az utána következő időszakot. Így a látogatók teljes képet kaphatnak erről a történelmi korszakról. A tablókra rögzített írásokat díszes iniciálék és színes fotók teszik szemléletessé. A kiállítást Búzás Gergelynek, a neves régésznek és művészettörténésznek, a Visegrádi Mátyás király Múzeum igazgatójának szakmai tanácsadásával rendezték. Ezzel a tárlattal is szeretnének tisztelegni a falualapító király emléke előtt.

Történelmi park a tervek között

Azt is megtudtuk, hogy az 1960-as és 70-es években régészeti feltárásokat kezdtek Abasáron és csontokat, illetve érméket találtak. Ezeket lajstromba is vették. Az ásatásokat azon a helyen végezték, ahol egykor Aba Sámuel király palotája állt, és amely még feltárásra vár. A szakértők szerint itt temethették el az uralkodót, akiknek a sírját is ezen a helyen feltételezik. Ehhez azonban további szakértői feltáró munkára lesz szükség.

Ezért az önkormányzat szakemberek bevonásával készítette el az ásatási területnek és környékének további fejlesztési projektjét. Az elképzelések szerint egy középkori történelmi parkot szeretnének létrehozni korabeli épületekkel, növényekkel és állatokkal. Látogatóközpont lehet majd ez a terület, ahol a régészek munkáját, a feltárások folyamatát is bemutatják. Ezért támogatásért pályáznak.

Pinceséták borkóstolóval és cipós pörkölttel

– Abasárt ma is szeretik azok a turisták – tette hozzá dr. Lénártné Benei Anikó polgármester. – A mátrai történelmi borvidék egyik kiemelkedő települése a miénk, a teraszosan művelt szőlők látványával és háromszáz pincével. Ezek megismerésére rendszeresen idegenvezetővel szervezünk sétákat, amelyeket borkóstolóval kötünk össze. A nemes italokhoz pedig – igény szerint – pincepörköltet főzünk, amelyet a helyi pék által sütött cipókba teszünk és így szolgálunk fel a vendégeknek. Ez Abasár egyik specialitása. Emellett a vendégek a helyi szőlőoltvány-készítés hagyományos módszerével is megismerkedhetnek.

A falun halad végig a Mária Út is, amelyet rendszeresen zarándokok keresnek fel. Abasár központjához közel pedig megtalálható a falukemence, ahol közös főzéseket rendeznek. A település kiemelkedő látványossága a több mint kétszáz éves Kapás ház, amely tájházként működik. Ebben egy valamikor helyben lakott summás család életét ismerhetik meg az érdeklődők. A római katolikus templom előtti parkban Aba Sámuel király élő nagyságú bronz szobrát láthatják a turisták, ezt Szabó Miklós Abasár, egykori lakója állíttatta, és Till Aranka (1909-1996) szobrászművész készítette. Az alkotás egyedülálló Magyarországon.

Visegrádon és a fővárosban is bemutatják

Az Aba Sámuel életét és korát bemutató vándorkiállítás egyébként szeptember végéig naponta ingyenesen tekinthető meg Abasáron, a Saári Közösségi Házban. Ezt követően Visegrádon, a Mátyás király Múzeumban, majd Budapest XV. kerületében a művelődési házban láthatják a tárlatot az érdeklődők.


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart gondjait 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.