Adidas-óriásplakát: úszni is lehet benne!

Dubaj tengerpartján állított fel az Adidas egy óriásplakátnak hívott hatalmas tartályt, amiben úszni is lehetett.

Rongyrázós PR-akciók level: végtelen című sorozatunk keretében mutatjuk az Adidas aktivitását, amit a márka a világ első folyékony óriásplakátjának (liquid billboard) hív, és lényegében egy kisebb úszómedencéről van szó, amit Dubaj sivatagos tengerpartján állított fel Havas Middle East ügynökség. 

A 43 köbméteres, akril-műanyagból készült, megerősített falú tartályt 32 ember építette három hét alatt, és június végén helyezték ki 3 napra, és az Adidas a nőket hívta, hogy merüljenek meg benne, így hirdetve az inkluzívnak hívott legújabb női fürdőruha-kollekcióját, a Burkini Collectiont - írja az AdAge

Az inkluzivitás itt a PR-közlemény szerint a konzervatív divatot jelenti, tehát hogy olyan nők is felvehetik, akiknek hazájában tilos fedetlen testrésszel megjelenni, erre utal az is, hogy egy muszlim/arab országban indították a projektet.

{youtube|id=mnB1WGDafdw}

A medencét kipróbálta többek között Dareen Barbar paralimpikon és Raha Moharrak falmászó is, a víz alatt elhelyezett kamera élő képét pedig folyamatosan streamelték a Dubai Mall jégkorcsolyapályáján (mindkettő, tegyük hozzá ismét, a sivatagban van). 

A folyékony billboard egy szélesebb PR-akció során valósult meg, a launch napján rengeteg úszónak és influencernek küldtek személyre szóló csomagot, digitális tartalmakkal és úszódresszekkel, emellett Asma Elbadawi szudáni-brit költő és sportinkluzivitás-aktivista (sport inclusivity activist) főszereplésével reklámot is készített az Adidas.

Próbáltam kideríteni, hogy tényleg elhasználtak-e a sivatag közepén 43 ezer liter vizet egy 3 napos akcióra, de nem találtam ennek ellenkezőjére utaló jeleket, így csak reménykedni lehet, hogy a tengervizet szivattyúzták át a tartályba, bár az Emirátusokban ennél sokkal velőtrázóbb pazarlást is láttunk már.

Mondom ezt úgy, hogy maga az ötlet szuper, tehát hogy vonjuk be a marginalizált, a testük fölött vajmi kevés kontrollal bíró muszlim nőket, hiszen egy Yougov-felmérés szerint az Egyesült Arab Emirátusokban élő nők mindössze 12 százaléka érzi magát komfortosan fürdőruhában egy nyilvános strandon vagy uszodában.

Forrás: Kreativ Online


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.