Afrodité sziklájától a sípályákig

Turisták ússzák körbe a szerelem szigetének délnyugati végén lévő, karfiolszerű sziklát, és emelkednek ki istennő módjára a habokból, majd lépnek Ciprus partjaira, akárcsak Afrodité egykor. Aki így tesz, állítólag örökké fiatal marad. Ekképp cselekedtünk magunk is az istennő nevét viselő sziklánál, Pafos mellett, ahol – mesélik – Afrodité a felszínre bukkant.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Némi csalás persze van a dologban, mert inkább a szárnyas csizmát viselő Hermészhez hasonlóan a levegőégből érkeztünk, azzal a fél éjszakás, budapesti közvetlen járattal, amely jövet- menet kettévágja a legtöbb halandó alvási periódusát. De amely mégis igen jó kihasználtsággal közlekedik, lévén hogy kellemes európai összeköttetést biztosít Ferihegyen keresztül.

Krumpliföldből kinőtt szállodák

Nekünk pedig korai napkezdetet a sziget első számú légikikötőjétől nem is olyan távoli Agia Napán, ahol 1974-ig egyetlen szálloda sem létezett, csak halászok, krumpliföldek, azokon túl pedig a selymes homok és a tenger. Az 1974-es dátum nem véletlen; ekkor foglalta el Törökország az akkorra már jelentős turizmust bonyolító Észak- Ciprust, és kiáltotta ki azt a köztársaságot, amelyet Törökországon kívül más állam a mai napig nem ismer el. Jelentős szállodai kapacitás szűnt ekkor meg Ciprus-szerte, így az Agia Napától nem is olyan messze fekvő Famagustában, ahol a majd ötven házat felvonultató szállodasor épületei a mai napig úgy állnak üresen, köszönhetően a brit hadseregnek, hogy volt tulajdonosaik, amint arra lehetőség nyílik, azonnal visszavehessék. Addig is mindez a senki földje.

1974 után a vöröses krumpliföldeket kezdték el tulajdonosaik értékesíteni, és jött létre apránként az, ami a mai Agia Napa, a ciprusi tengerpart lazulós nyaralóhelye. Mesélik, az egyik, így mágnássá váló krumpliföld-tulajdonos igazából írni sem nagyon tudott, így aztán, amikor jöttek az olajfa alatt pihenő tulajdonoshoz a bankok munkatársai, kezükben a megállapodással, emberünk hiteles szignója nem volt más, mint az ujjlenyomata. A többnyire egy olajfa alatt időző, Diogenészhez hasonlóan egyszerű szállodatulajdonos azonban egy, az idők során rendkívül értékessé váló krumplifölddarabkát megtartott, mondván, azt csak a holttestén keresztül adhatják el.

Agia Napa tipikus földközi-tengeri üdülőhely nagy zsongással, szállodasorral, vidámparkkal, éjszakai élettel, de azért megtalálni azokat az intim köröket, amelyek a kifejezetten Ciprust kereső vendéget vonzzák. Ilyen például a mértéktartóan modern Thalassa Múzeum, ahol a tengeri kereskedő ciprusiakról tudunk meg egyet s mást, a tengeren keresztül megközelítve. Itt vannak például annak a több mint 2000 éves kereskedőha - jónak, a Kyreniának a maradványai, amelynek újraépített másán 2004-ben a ciprusi olimpiai sportolók hajóztak át Athénig. Vagy az Agia Napa-kolostor, amelynek ökumenikus kápolnájában különös viaszfigurák – kéz, kisbaba, női mell – ejtenek gondolkodóba.

Nos, ezeket valami pozitív dolog valóra válása előtt hozzák be a hívők, imádkoznak, majd ha a fohászuk meghallgattatott és vágyuk teljesült, még némi apanázst is hagynak a papnak. Főleg orvosi esetek előtt jellemző az imádkozás ilyen formája, ergo a paraszolvenciával nem a nőgyógyász nagy értékű személygépkocsijának megvásárlását segítik, mert errefelé ő hivatalosan is jól keres, hanem az egyházat. A ciprusiak pedig nálunk jóval komolyabban veszik görögkeleti vallásukat.

Szeretik a turistákat

Álmos, szűk utcák, a nap kezd lassan delelőre hágni, az óváros népe lélekben mintha már a kora délutáni pihenésre készülne. Kis műhelyben, tárt ajtón belül idős szabómester próbálja az új öltönyt fiatal vásárlójára. Egy sarokkal távolabb habbal bekent képű férfiak egy borbélyüzletben szakértenek fennhangon. Ugyanebben az utcában, egy galériában szétnyitott napilap alól szürke zakó és pantalló nyúlik a földig egy hatvanas éveket idéző fotelben, tulajdonosa, bár az ajtó tárva-nyitva, békésen szunyókál, feje az újság alatt. Turista épp szinte egy szál sem. Pedig a hangulatos óváros körül ott fehérlik a déli part másik jelentős üdülőhelye, Limassol végeláthatatlan szállodasora, ahol az orosz már-már második nyelv. A derék ciprióták ebből nem csinálnak gondot; megtanulnak oroszul, vagy orosz alkalmazottakat vesznek fel. A szigetlakók rendkívül rugalmasan, vendégszerető módon állnak hozzá a turistákhoz.

Hej, azok a ciprusi havasok!

A Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigete kevésbé lenne lakható, ha nem fakadnának a Troodos, illetve a török részen a Kyrenia hegységben bőséges vízforrások.

A Troodos jelentős kiterjedésével alapjaiban határozza meg a ciprusi tájat. És hogy valóban olyan bőséges-e vízfolyásokban a festői hegyi falvakkal, zöldellő hegyoldalakkal teli Troodos, arról meggyőződhet az, aki végigjárja a drámai, gazdag élővilágú Kaleidonia-völgyet. Ez talán a legnépszerűbb túraútvonal a hegység nemzeti parkra eső részéből. És miért is ne lenne egy görög mitológiától ennyire átitatott helyen, ahol a görög helyi változata áll a leginkább közel Homérosz nyelvéhez, egy Olympus is? Meglehet, az istenek ma, évezredekkel fénykoruk után a „fejüket csóválják, hogy bizony ez csúnya látvány”, hogy a brit hadsereg hatalmas radarállomást épített az 1953 méteres hegyre. Na igen, viszont kipróbálják-e az istenek, ha mégis erre járnak, azt, ami hazánkban bizonyára csak igen keveseknek jut eszükbe: Cipruson síelni? Hogyan, kérem? Az Olympusról egy-két egész jól kiépített sípálya lejt a völgy felé, és még hó is esik telente ezen a magasságon. Igazi egzotikum; egy februári reggel a napfényes tengerparton szürcsölgeti az ember a kávéját egy szál ingben, majd néhány kilométerrel odébb lécet csatol, és a havas pályán suhan lefelé.

Ókori séta

Ám a tengerparton biztosan nem havazik. Jól tudták ezt a letűnt korok népei is. Így a Pafostól nem messze, Kourionban fantasztikus várost és – a mai napig kitűnő állapotban megmaradt – színházat emelő görögök. A jelenleg is előadásoknak otthont adó ókori színházból pazar kilátás nyílik a tengerre. Gondolhatnánk: beülnek a népek, és a végtelen vizet bambulják, ahelyett hogy a színpadi eseményekre összpontosítanának. De a tájolásnak stratégiai okai voltak: régen, amikor a város apraja-nagyja előadáson ült, így tudták szemmel tartani a tengert; vajon nem jön-e onnan valaki sanda szándékkal. A rómaiak is tudták, hova építkezzenek. Például a Pafos városában, a sziget nyugati végén lévő földnyelvre villákat építő, jómódú polgárok.

Gazdagságuk egyik bizonyítékaként színes történeteket megjelenítő mozaikokkal borították az udvarházak padlóit. A mozaikok ma is kitűnő állapotban csodálhatók meg. És persze tudta Afrodité is, hol kell kibújnia a tengerből.

Köszönjük a Visit Cyprus, Ciprusi Turisztikai Hivatal meghívását.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.