Ahogy kell

Világéletében szállodai vendéglátós területen dolgozott Bándoli Attila, a Gundel Étterem október 1-jével kinevezett új ügyvezető igazgatója, aki azt vallja, egy korábbi munkahelyén, a Danubius-csoport elődjénél a privatizáció időszakában eltöltött évek duplán számítanak, annyi feszültséggel, stresszel volt teli akkoriban a munkája. Hét éve érkezett a Gundelhez, Buday Gábor igazgatósága idején, majd a ház későbbi vezetője, Alföldy Tádé helyettesének választották azzal a nem is titkolt céllal, hogy ha az ügyvezetőnyugdíjba megy, ő lép a nyomdokaiba.

Tudja, egy régi, a borászok körében is-mert történet jut eszembe: az egyik hazai nagyborászat pincészetébe csak kód beütésével lehet bejutni, és ha ott van dolga a helyettesnek, mind a mai napig a felettese nyugdíjba vonulásának évét használja kódként…

Nálunk ez nem volt ilyen várva várt esemény, hiszen mindenki számára meg-nyugtató volt a tudat: ha az elődöm nyugdíjba vonul, én veszem át a pozícióját. Ezért nem volt meghirdetve az állás a tulajdonosunknál, a Danubius-csoportnál, nem írtak ki pályázatot, nem volt többfordulós felvételiztetés. Úgy zajlott a munka átadása-átvétele, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Hoz-e változást a ház életében, hogy mostantól ön vezeti a patinás éttermet?

A kérdésében benne rejtőzik a válasz. Hiszen ahogy ön is említette, ez a ház patinás, hiszen a legnagyobb hagyományokkal rendelkező magyar étterem, amely tavaly ünnepelte 120. születésnapját. Itt semmilyen hirtelen változás, gyökeres fordulat nem tenne jót, ezért ilyet nem is tervezek. Finom, apró változásokat igen, de nagy ugrást a Gundel esetében nem történhet.

Pedig volt erre példa az elmúlt években.

Nem is tett jót az intézmény rangjának a hagyományok felrúgása, amit a hazai és a külföldi vendégek megítélése, visszhangja is jelzett. És ami a legfőbb mérce: a vendégkör akkori elmaradásának is ez a lépés volt az oka.

Hogy állnak most töltöttség terén?

Hétfőre beszéltük meg ezt a találkozót, mögöttünk az elmúlt hétvége, amikor szombat este telt házunk volt. Ennél jobb eredményt egy étterem sem kívánhat.

Tulajdonképpen kikből áll az önökhöz járó vendégkör?

Esténként huszonöt százalékban magyar a vendégkörünk, a vasárnapi büféebéd alkalmával ez a szám felmegy hatvanöt százalékig. Nyáron pedig a gyönyörű kertünkbe szintén egyre több magyar vendég – a teljes vendégkör fele – érkezik.

Rendezvényeket is tartanak a házban.

Amiatt is boldog vagyok, eljött végre annak az ideje, hogy nem kizárólag külföldi Rómeó vesz el magyar Júliát, hanem egyre több nálunk a magyar pár. És ne feledkezzünk el a cateringünkről sem, hiszen a Gundel-élményt már jó ideje el is juttatjuk oda, ahová kérik, nem csak itt, házon belül kínáljuk ezt a különleges életérzést.

Az a hír járja, hogy hamarosan bővül az intézmény.

Így igaz. A Szent István-bazilika szomszédságában a jövő év elejére tervezzük a kávéházunk megnyitását. Ahol a modern kor követelményeinek megfelelően nemcsak kávét, teát, süteményt kínálunk majd, hanem egyszerű, gyorsan felszolgálható ételeket is: gulyáslevest, salátaféléket, steakszendvicseket.

A ház egyik védjegyének számító Gundelpalacsinta is lesz ott?

Egy Gundel-házban?! Természetesen! Méghozzá azzal a kis apró, finom változtatással, ahogy tavaly „hozzányúltunk” az eredeti recepthez.

Éspedig?

Más, magasabb minőségű csokoládéból készítjük a tészta mellé a mártást. Isteni, nekem elhiheti.

Az utolsó kérdés: ha egy év múlva ismét találkozunk, és felméri az eltelt időszakban elvégzetteket, mit gondol, mivel lesz majd elégedett?

Erre könnyű a válasz: ugyanis maximalista lévén még soha semmivel nem voltam igazán elégedett az életben. Magasra állítottam a mércét, hiszen ennek a háznak a vezetése során ezt másképp nem is lehet. Ez a mű azonban soha nem lesz kész, nem dőlhetek elégedetten hátra. Hiszen a vendéglátás olyan műfaj, amelyet naponta kell újra és újra felépíteni. A Gundel esetében pedig mindez megsokszorozva igaz.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.