Aki példaképe lehet az idegenvezetők minden nemzedékének

„Az idei évben is meghirdetjük az Év Idegenvezetője díjra történő jelölést az eddigi hagyománynak megfelelően” - közölte pénteken a MISZ, Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége.

A MISZ olyan idegenvezetők jelölését várja, akik a 2018. évben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és ezzel hozzájárultak a magyar turizmus eredményeinek növeléséhez és színvonalának emeléséhez, aki példaképe lehet az idegenvezetők minden nemzedékének.

Ezúttal különösen a beutaztató cégeket, kollégákat, szervezeteket bátorítják olyan idegenvezetők jelölésére, akik itthon vezetnek külföldi, vagy hazai csoportokat, vendégeket. De továbbra is várják a hazai csoportokat külföldre kísérő idegenvezetők jelölését. Természetesen a szavazatok száma dönt majd a kategóriától teljesen függetlenül.

Az érvényes jelölés feltételei:

Jelölést küldhet:

a) Idegenvezető kolléga

b) Utazási Iroda

c) Utas

A jelölésnek tartalmaznia kell a jelölt idegenvezető nevét,  e-mail címét, telefonszámát, néhány mondatos indoklást, idegenvezetői igazolvány számát, az idegenvezetés nyelvét.

Amennyiben utazási iroda vagy szervezet jelöl valakit, a MISZ kéri, hogy a jelöléssel együtt küldje meg az ajánlott idegenvezető nyilatkozatát arról, hogy vállalja a jelölést, valamint idegenvezetői pályafutásának rövid összefoglalóját.

„Utastól és kollégától ezt nem várjuk el, ebben az esetben a kapott elérhetőségen megpróbáljuk mi beszerezni a jelölttől az elfogadói nyilatkozatot és idegenvezetői pályafutásának rövid összefoglalóját” - teszik hozzá.

A jelölési anyagot a következő e-mail címre várja a Szövetség: evidegenvezetoje2018@gmail.com

A jelölések beküldésének határideje: 2018. október 26. péntek 17.00

A beérkezett jelöléseket szakmai bizottság ellenőrzi és hitelesíti.

A jelöltállítás után, november elején a jelöltek nevét közzétesszik a MISZ honlapján, facebook oldalán, a Turizmus Online, valamint a Turizmus.com hírlevelében.

A jelöltek nevének közzétételét követően kerül sor a szavazásra. A szavazás módja:

A szavazatokat is az evidegenvezetoje2018@gmail.com email címre kérik küldeni.

A tárgy rovatban meg kell adni a jelölt nevét, illetve meg kell írni, milyen úton, mikor utaztak vele (egy konkrét út, dátummal). Szintén vár a Szövetség egy néhány mondatos indoklást, miért őt választanák az év idegenvezetőjének.

Amennyiben kolléga szavaz, írja meg, honnan ismeri a jelölt munkáját.

A szavazás határideje: 2018. november 30, 17.00 óra.

„A határidők lejárta után küldött, valamint a feltételeknek nem megfelelő jelölést vagy szavazatot nem tudjuk figyelembe venni” - hívja fel a MISZ a figyelmet.

A beérkezett szavazatokat szakmai bizottság hitelesíti 2018. december 15-ig.

A MISZ a legtöbb érvényes szavazatot kapott idegenvezetőnek ítéli oda a 2018. Év Idegenvezetője díjat.

Az első három helyezett megünneplésére a MISZ 2019 januári közgyűlésén kerül sor, a díj átadására pedig február elején, a Turisztikai Díjátadó Gála és Évadnyitó Fogadás keretében.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.