Alacsony árakkal hamarosan feltámad a nemzetközi turizmus

Egy német utazási iroda szakértője szerint már idén magához térhet a turizmus annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány éppen ezt az ágazatot sújtja a legjobban. Ebben nagy szerepe lehet a kedvező áraknak.

Marek Andryszak, a TUI Deutschland utazási iroda elnöke szerint a turisták már idén nyáron újra elkezdenek utazni az irodákkal. Kezdetben az árak jóval alacsonyabbak lesznek a megszokottnál - írta a lengyel Rzeczpospolita. A cégvezető szerint az idei nyári szezonban gyengébb eladásokat várnak a megszokottnál, de átlagosan nem fognak jelentősen esni az utazások. A lényeg: szerinte a turisták döntésére nagyobb hatással lesz a gazdasági válság miatt várható árcsökkenés, mint a koronavírus-járvány. Az is meggyőződése, hogy a német kormány gyors és határozott cselekvésének köszönhetően sikerül legyőzni a járványt, és az idegenforgalomban 2021 nem lesz különösebben más, mint a 2019 volt. Az áresés nagyon rossz a turisztikai ágazatnak, ám a vásárlók jól ki tudják használni azt. Ráadásul a szervezőktől további kedvezményeket, utazási vouchereket kapnak, amellyel azt jutalmazzák, hogy náluk hagyták a pénzüket.

A német TUI elnöke elismeri, hogy rövid távra nehéz tervezni. Jelenleg Németországban április 20-ig érvényesek a korlátozások, de hogy 21-től minden megváltozik-e vagy éppen május közepén következik-e ez be, még nem lehet tudni. És semmit sem jelent, ha a németek megadják az utazási engedélyt, de például Spanyolország nem engedi be azokat, akik oda utaznának. Andryszak meggyőződése, hogy az utazási szezon csúcsán, augusztusban, szeptemberben a turistaforgalom visszatér a normális üteméhez. Minden válság, amin az idegenforgalom átment, megmutatta, hogy az ágazat hosszú távon stabilan működik. A káros hatások két-három év alatt, sőt lehet, hogy hamarabb elpárologhatnak - szól az optimista prognózis.

Forrás: napi.hu


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.