Albánia az Aeolus Utazási Iroda újdonságai között

December 2-án a Hotel Medoszban találkoztak a pozsonyi székhelyű Aeolus Utazási Iroda partnerirodáinak képviselői, hogy első kézből értesüljenek az utazásszervező jövő nyári árualapjáról.

Katarína Hajnalová területi vezető prezentációjában beszámolt arról, hogy az utazási iroda mára az utazási piac biztos szereplőjévé vált, a szlovák és magyar piacon is rendkívül kedvelt. A központi irodán kívül nem terveznek további fiókirodákat Magyarországon, az értékesítésben a partnerirodákra támaszkodnak. A fő úti cél továbbra is Görögország, de Bulgáriába és Albániába is indítanak utazásokat, budapesti és pozsonyi indulásokkal. Autóbuszos útjaik hagyományosan hosszú, akár 16 napos turnusokban zajlanak.

December 18-ig akár 24%-os előfoglalási kedvezményben részesülhetnek utasaik, aki pedig január 29-ig jelentkezik, a részvételi díjból akár 22%-os kedvezményre is jogosulhat. Idén jelentősen növelték az Aeolus klubtagság nyújtotta kedvezmények összegét, a klubtagok 5%-os kedvezményben részesülhetnek. Az iroda kiemelt akciója az előfoglalási időszakban, hogy az illetékek és foglalási díj megfizetése mellett mindössze 1 forintért a gyerekek szállása és utazása is biztosítható.

Hangsúly a buszos utazásokon, de újdonság a rodoszi repülős ajánlat

Nagy hangsúlyt fektetnek a következő nyári időszakban a buszos utazásokra. Vidékről három féle útvonalon indulnak a gyűjtőjáratok Budapestre. A Pozsonyból induló utazásokra Budapestről, Tatabányáról és Győrből is csatlakozhatnak.

Az Aeolus görög származású tulajdonos testvérpárja Görögország hagyományosan kedvelt nyaralóhelyei mellett egyre nagyobb figyelmet fordít az újdonságokra, nyitnak a magyar turisták számára eddig kevésbé ismert desztinációk felé. Az évek óta sikeresen értékesített úti célok mellett egyre nagyobb szerepet kap például Dél-Kréta, mely területén az elmúlt 5-6 évben a nagyszámú és magas színvonalat elváró skandináv vendégek miatt a szállodák hajlandók nagy összegeket invesztálni a felújításba, a korszerűsítésbe. Rodosz, mint úti cél igen széles szálláskínálatot vonultat fel, újdonságként 2016 nyarán már budapesti indulással, repülőgépes utazással, 8 napos tartózkodással is elérhető az iroda kínálatában.

Mint sok helyen, így Rodoszon is jelentős változásokat eredményezett a Smartline nemzetközi szállodalánc tevékenysége, mely garantált minőséget és all inclusive ellátást hoz a nyaralóhelyekre. Az Aeolusnál az egyik, ha nem a legkedveltebb görög nyaralóhely Zakinthosz, jövőre ide is indítanak Budapestről repülős utazásokat, ahogy Karpathoszra is. Mivel évről évre nő a vendégek száma, az igények emelkedésével párhuzamosan a szolgáltatási színvonal is nőtt, ehhez pedig igazodnak a szállásárak. Egyre inkább jellemző, hogy az északi partszakasz szálláshelyeit értékesítik az utazási irodák annak folyományaként, hogy dél már oly mértékben telített.

Peloponnészosz-Kalamata felfedezése

Kevésbé ismert desztináció a magyar utasok körében Peloponnészosz-Kalamata. Igazi felfedezésre váró kirándulóhelyekkel főként az aktivitásra hajlandó utasoknak ajánlott. Skopelos imázsára a Mamma Mia című film olyan nagy hatást gyakorolt, hogy a mai napig erre építik az üdülőhely kínálatát, a turista részt vehet a forgatási helyszíneket bejáró túrán is. Az iroda idén Magyarországról csak buszos utazásokat indít Skopelosba.

Albánia, mint új desztináció

Abszolút újdonság 2016 nyarán Albánia, mely Bulgáriához hasonló, idővel annak konkurenciája lehet, manapság nemzetközi szállodaláncok kacsingatnak a térség felé. Mivel az iroda Szlovákiában már két éve sztártermékként értékesíti, így behozták a magyar piacra is. Pozsonyból, repülőgéppel, 11-12 napos tartózkodással, vagy busszal is igénybe vehető. A szocializmus erősen rányomta bélyegét az országra, mely máig érezteti hatását, de fejlődik az infrastruktúra, bővül a szolgáltatási kör. Az iroda elsősorban Durresre és Sarandára koncentrál. Tömegturizmusról még egy ideig biztosan nem lehet beszélni a térségben, ezért is jellemző az alacsony árszínvonal.

Bulgária újra bekerült az árualapba, az elmúlt időszakban tapasztalható változások, új hotelek és a Smartline tevékenysége Napospart déli részén sok pozitív eredményt hozott.

Horvátországba is eljuthatunk az Aeolussal, kizárólag egyéni utak formájában, Dalmácia és Isztria területén a Happy Camping szolgáltatásait is igénybe lehet venni, ahogyan Olaszországban a Garda-tónál és a Velencei Riviéra környékén is.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.