Állami tulajdonban kell tartani a Natura 2000-es területeket

A Natura 2000-es területek állami tulajdonból magántulajdonba történő átadása veszélyezteti a természetvédelem érdekeit, ezért ezeket a területeket nem kellene értékesíteni a Földet a gazdáknak! programban - hívta a fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és a WWF Magyarország közös, szerdai közleményében.

A három természetvédelmi szervezet ezért szerdán nyílt levélben fordult Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterhez, amelyben kérik, hogy megfelelő pontossággal határozza meg az állami tulajdonú földek eladását szabályozó kormányrendeletben a természetvédelmi területek körét - olvasható az MTI-nek küldött közleményben.

Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület igazgatója a közleményben úgy fogalmazott: a Natura 2000-es területeknél az állami tulajdon jelenti a legerősebb garanciát a nemzetközi természetvédelmi kötelezettségek teljesítésére.

Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy október 15-én a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet honlapján megjelent a 3 hektárnál nagyobb földterületek értékesítésére vonatkozó hirdetmény, amelyben számos Natura 2000 védettség alatt álló terület is szerepel.

A természetvédelmi oltalom alatt álló területek kerüljenek a nemzeti parkok hatáskörébe

Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója a közleményben elmondta, hogy az állami tulajdonban lévő termőföldeknél lehetőség van a társadalmi-gazdasági viszonyok és elvárások, valamint a földhasználat térségi szinten történő nagyléptékű átalakítására, a magántulajdon esetében azonban ez a lehetőség megszűnik.

Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke úgy fogalmazott: az állami földeknek elsősorban a közjólétet kell szolgálniuk, ami a védett területeknél elsősorban a természetvédelmi funkciót jelenti. Ezért is fontos, hogy a természetvédelmi oltalom alatt álló állami tulajdonú területek a nemzeti parkok hatáskörébe kerüljenek - tette hozzá.

Ezeknek a területeknek azért kell állami tulajdonban maradniuk, mert a haszonbérleti szerződésekbe belefoglalhatták az adott Natura 2000-es terület kedvező természeti állapotának elérése érdekében szükséges előírásokat - közölték.

Védelmet szolgál az állami tulajdon

A Natura 2000-es területeken az Európai Unió közösségi természetvédelmi céljainak megvalósítását kell előtérbe helyezni, ezért ezeknél a területeknél az állami tulajdon szolgálja az egyedüli védelmet - írták.

Kiemelték: a kedvező természetvédelmi állapot elérését célzó természetvédelmi beruházások, fajvédelmi programok vagy élőhely-fejlesztések megvalósításának esélye szinte kizárólag az állami területeken adott.

Hangsúlyozták: elengedhetetlen egy stratégiai termőföldtartalék megőrzése az állami földterületekből.

Forrás: MTI


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.