Anyukám mondta: ismét lesz Gönci Barack Vigasság

Július elején hetedik alkalommal rendezik meg a Gönci Barack Vigasságot, amikor minden a barackról szól majd. Három helyszínen folyik majd a vigasság, a fesztivál három helyszíne Boldogkő vára, a Bestillo Pálinkaház, valamint a Terra-Boldogkő látványpince.

Hogy mi lesz a három helyszínen? Pálinkafelismerő verseny, főzdelátogatás, kóstolás, kemenceizzítás, sütemények, a rendezvény fő attrakciója a pálinka, ezek mellé minden vendéglátó kínál a gönci barack inspirálta fogásokat: lesz baracklekvár, barackszörp, fánk, rétes, krumplilángos és hidegen kezelt mézek is.

A vigasság főrendezője és szervezője, a Bestillo Pálinkaház egyik tulajdonosa, Czakó Mónika 2012 óta évente szervezi a fesztiválnak is nevezhető vigasságot. Mindig kitalál valamit, vagy valakit, akit be lehet szervezni, meg lehet győzni arról, hogy a gönci barackból készült ételnek és italnak nincs párja, és hírét kell vinni, hogy ezt a régiót meg kell látogatni a turistáknak, mert itt élni jó, vannak látnivalók, jó szállások, ízes falatok, jó borok, és természetesen kiváló pálinkák. Érdemes időben szállást foglalni a környéken, mert például már most megtelt tábla van a vigasság idejére Boldogkőváralján a BoldogKőHázon.

A főszervező szerint a vigasságnak feladata a szórakozáson kívül az is, hogy az itt élőkben tudatosítani kell, a földrajzilag eredetvédett gönci barack hungarikum. Nekik is van turisztikailag is eladható, bemutatható kincsük. Nemcsak pálinkák, lekvárok, sütemények alapanyaga lehet, hanem magjának olaja és őrleménye egészséges alapanyagként fogyasztható, és a kozmetikai ipar is használhatja készítményeibe. “Héjastul, húsostul, magostul minden része értékes” - mondta a vigasságot beharangozó tanulmányútra érkező turisztikával foglalkozó újságíróknak.

Megtudtuk tőle, hogy a gönci barack „lelőhelye” túlterjed Göncön; a hivatalos, eredetvédelmi rendelkezés szerint Gönc, Boldogkőváralja és a Zemplén lábának bizonyos meghatározott ültetvényeiről. Szám szerint 42 településről. Kalauzolásával bejártuk a pálinkaházat, megkóstoltuk többek között a zászlóshajónak számított gönci barackpálinkát, férje pedig bemutatta hogyan készül az ital, majd a tavaly 70 ezer látogatót fogadó Boldogkő várához is ellátogatott a kis csoporttal.

A híres, sziklára épített romantikus lovagvár különleges környezetben, gyönyörű panorámával dicsekedhet, itt ismerkedhetnek a várőrség mindennapjaival, a palánkkal védett Oroszlánszikláról a Hernád-völgyet látható. A Boldogkő várnak legendája is van, amelyet korhű ruhában öltözött várhölgy mesél el, miközben alabárdosok és fegyveresek őrzik a várban élők álmát. Nemcsak a vigasság idején, hanem egész évben régészeti- és hadtörténeti, pénztörténeti, valamint zászló- és címerkiállítás várja a turistákat. A várpincében a kovácsműhely és a börtön mellett Közép-Európa legnagyobb ólomkatona kiállítása terepasztalokon eleveníti fel a magyar történelem nevezetes csatáit. Rendeznek lovagi párbajt és jelmezes várbemutatót is.

Czakó Mónika már a kezdetektől társul hívott valakit, hogy gazdagítsa a vigasság programját. Telitalálatnak bizonyult a híres encsi Anyukám Mondta étterem Dudás testvérpár-tulajdonosaival kötött együttműködése. A mára már - nem tréfa - ország és világhíres étterem pestiesen mondva „mindent vitt”. A hírek szerint pizzájuk öt perc alatt készül el. Kedvünkért minden fogásukba beleterveztek egy kis gönci barackot. Mindezt majd a vigasságon is megkóstolhatják a vendégek.

Idén a pálinkaház a Stílusos Vidéki Éttermiséggel (SVÉT), vagyis a fővároson kívüli színvonalas és újító szemléletű vendéglátóhelyeket összefogó társulással együtt dolgozik most azon, hogy a gönci barack a vigasságon méltóként jelenjen meg, és minél több vendég tányérján szerepeljen.

És aki a környéken akarja kipihenni a fáradalmakat, azokat gyönyörű vendégházak, családias fogadók egész sorából válogathat Boldogkőváraljától Tállyán át Regécig.


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.